Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
gukhoz a céh hozzájárulását kikérni, de csak abban az esetben, ha folytatni akarták a férj iparát. Amennyiben erre nem tartottak igényt, ahhoz mentek, akihez akartak. Özvegyet feleségül véve, az alacsonyabb származású polgár is emelkedhetett. B) A patríciátus és a polgárság többi rétege A -patríciátus Az özvegyi örökség megszerzésének lehetősége tehát adva volt, és ennek annál nagyobb elnevezése t arsa d aim i jelentőséget tulajdoníthatunk, ha beszélhetünk egy, a polgárság nagy ^tömegétől jog szerint is elkülöníthető rétegről, azaz a patríciátusról. Ebben az esetben a házassági szokások által kikövetkeztethető „kasztok" megfelelhetnek a városi polgárság ismert hármas tagozódásának, a patríciátus, középpolgárság és plebejus rétegnek. Patrícius jellegű réteget a XIV. században találunk is a fővárosban. A születési arányszám csökkenése azonban felveti a kérdést, hogy a régi városi vezető réteg kihalása után maradt-e Budán és Pesten egy bizonyos személyi előjogokkal is rendelkező réteg, és ha igen, hogyan határozhatjuk meg, hogy kik tartoztak közéjük. Noha jogszabályt nem ismerünk, amely igazolná a polgárjogot élvező személyeken belüli különálló társadalmi rétegek megkülönböztetését, ezt mégis tudjuk adatokkal igazolni. Eleinte még minden felismerhető rendszer nélkül függesztettek a városi kancelláriák által kiadott oklevelekben az egyes polgárok neve elé rokonértelmű latin jelzőket: providus, circumspectus, prudens, sagax, sapiens, ami mind okost, bölcset jelent, ha a szó eredeténél fogva jelentésében bizonyos különbségeket is mutat fel. A XV. század harmincas éveitől a városi oklevélkiadványok kezdték megkülönböztetni a patríciusokat a polgárság tömegétől. A providus (előrelátó) egyre inkább a közpolgárság, míg a circumspectus (körültekintő) és prudens (okos) a patríciátus címe lett. A század második felétől ez a megkülönböztetés egyre következetesebbé válik, sőt tovább fejlődik: a prudens, olykor prudens és circumspectus címzés kizárólag tanácstagoknak vagy volt tanácstagoknak járt. Az így megkülönböztetett circumspectus réteg vizsgálata azt mutatta, hogy ezek negyven százaléka esküdt volt vagy lett. Rajtuk kívül ezt a címet viselték a tekintélyes kereskedők, néhány gazdagabb iparos, elsősorban mészárosok, szabók, szűcsök, ötvösök, zsemlesütők, üvegesek, néhány nemes, városbírák vejei. Az is kimutatható, hogy olykor valaki providusként kezdte, de később, ha tanácstag lett, megváltozott a címzése. Mindez mutatja, hogy élt a városban címzésben is megkülönböztetett vezetőréteg, azaz patríciátus, amelynek tagjai között kimutatható bizonyos esetekben a címzés öröklődése, még leányágon is. A providus csoport zöme iparos, és ha olykor néhínyan a felsorolt iparágak művelői közül is feltűnnek köztük, többségük más szakmákból került ki, például a tímárokból. (Egy-két gazdag mester minden iparágból feljebb juthatott. Különösen érdekes az az oklevél, amelyben több gyapjúkészítő nevét sorolták fel: egyikük circumspectus, a többi providus címet viselt.) A patríciátust nemcsak címzéssel, hanem külön elnevezéssel is megkülönböztették. A város oklevelei a polgárjogot élvező személyt általában nem pusztán polgárnak, hanem polgártársnak (concivis, Mitbürger) nevezték. A ,,polgár" magyar szó ugyanis szorosabb értelemben a patríciust jelölte (és valószínűleg az ,,esküdt polgár" elnevezésből ered). Ez a kifejezés patrícius értelemben az 1460-as évektől mutatható ki, azonban bizonyára — külföldi analógiák alapján sokkal korábban már szokásban volt. Nem csupán tanácstagokra vonatkozott, és amennyiben valaki a cím használatára jogosultságot szerzett, ezt élete végéig megtartotta, és özvegyére is átszállt. A város német nyelvű okleveleiben a patríciusoknak még rendesen az ,,úr" címet is megadták. A továbbiakban azonban, félreértések elkerülése végett, a polgár kifejezést csak a mai értelemben használjuk. Városi tanács A megszólítások különbsége és a polgár elnevezés használata alapján a legtöbb városi tanács4 huda^bírák ta ë ot a patríciátushoz számíthatjuk. Az esküdtek összessége ugyan nem foglalta magába a u m ira • te ij eg patríciátust, és bizonyára kerültek közéjük különféle okokból nem patrícius elemek is, mégis, mivel a legtöbb adat a tanácstagokról maradt fenn, a patríciátus összetételét a legpontosabban rajtuk keresztül állapíthatjuk meg. Annál is inkább meg kell vizsgálnunk az esküdtek személyét, mert csak így állapíthatjuk meg, hogy valóban patrícius jellegű uralom volt-e a városban, és milyen mértékben vett részt a hatalomban a céhpolgárság. Először a bírókat kell szemügyre vennünk: bíróvá a patríciátus csak saját képviselőjét választotta. A kilencven év közül hetvenhárom, azaz 81,1 százalék bíráját ismerjük. Két évben, 1475-ben és 1513-ban kétkét bírája volt a városnak: Münzer János és Forster György, illetőleg Haller Ruprecht és Harber János, ugyanis az előbbiek hivatali évük alatt meghaltak. így tehát hetvenöt alkalommal ismerjük a bíró nevét. Harminc személy töltötte be ezt a tisztet, egy bíró általában 2,5 évig ült hivatalában.
