Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

gárok, azaz világi személyek is. Mindkét testület a két város plébániáihoz hasonlóan mentességet élvezett ugyanis a megyéspüspök joghatósága alól.

94 Alnádor A XIII. század második felétől kezdve — úgy látszik — 1342-ig az egyik alnádor állandóan a fővárosban tartózkodott. Szükség volt arra, hogy a vidéken ítélkező nádor helyett az ország központjában is ellássa valaki az ügyeket, és ezért találjuk állandóan az egyik amádort Budán. Drugeth Vilmos nádor halálakor, 1342 táján megszűnt a nádor vidéki kúriája (állandó bírósága). Ezáltal az önálló budai alnádorság is megszűnt, amelyet különben a XIV. század első felében már több ízben nem töltöttek be. A nádor ezentúl a királyi kúriában ítélkezett. Az alnádor addig — egyben Pest megye főispáni tisztét is ellátta, a későbbiekben Pest megyének nincs főispánja, majd a pilisi főispánság is megszűnik. A két megyét csak szolgabírák igazgatták.

95 5. MŰVELŐDÉS Iskolák Műveltség A középkor általános műveltségi színvonala alacsonynak volt mondható. A valóban művelt egyének hosszú ideig az egyházi rendhez tartoztak, sok kiváltságban részesültek, amelyeket akkor is élveztek, ha csak az alsóbb egyházi rendeket vették fel. Számarányuk ezért elég magasnak volt mondható. A XIII —XIV. század fordulójától kezdve egyre gyakoribb jelenség, hogy a tanulók világi pályára lépnek, megnősülnek, és mint világi értelmiségiek helyezkednek el. Nagyrészt nem előkelő származásúak: kis- és középnemesek, esetleg polgárfiúk. Körülbelül ugyanebben az időben alakult ki a másik írástudó réteg, amely egyáltalán nem törekedett arra, hogy akár papként, akár valami értelmiségi foglalkozást (például jegyzőséget) űzve keresse kenyerét. Az árutermelés fejlődésekövetkeztében egyre jobban kibontakozó kereskedelem igényelte az írástudást. A kereskedőnek számadásokat, üzleti könyveket kellett vezetnie, idegen üzletfeleivel kellett leveleznie, ezért természetes, hogy a városokban iskolák alakultak, és a polgárság között jóval nagyobb az írástudók aránya más társadalmi rétegekhez képest. Voltak ugyan iskolák a falvakban is, a plébános vezetése vagy felügyelete alatt, ezeknél azonban jóval jelentősebb a városi iskola. Penntartásukhoz mint a plébániák kegyura, a városi tanács is hozzájárult, noha ezek is egyházi vezetés alatt álltak. Minden plébánia és általában a kolostorok mellett iskolák működtek külön iskolamester vezetése alatt. Ugyancsak iskolákat találunk a hiteleshelyek, főleg a káptalanok mellett. Az alsóbb fokú iskolákban az alapképzettséget a latin olvasás, utána írás, valami számolás és ének jelentette, azaz csupa olyan tantárgy, amelyekre a papoknak volt szüksége. A városi és hiteleshelyi iskolákban már a ,,hét szabad művészettel" foglalkoztak. Ennek alsóbb szakasza a trivium: a latin nyelvtanból, szónoklattanból (ebben tanították a fogalmazást, elsősorban oklevélfogalmazást is) és dialektikából (vitatkozástan) állott. A quadrivium részei voltak: a számtan (az egyházi változó ünnepek idejének kiszámítása is idetartozik), zene (az egyházi szertartásokra való tekintettel), a geometria (a földrajzot is itt tanították) és a csillagászat. Természetesen nem minden nagyobb iskolában taníthatták a teljes triviumot és a quadriviumot, hanem csak annyit belőlük, amennyire a helyi iskolamester képzettségéből futotta. Magyarországon a XIV. században kialakult már az az értelmiségi réteg, amely nem külföldön, hanem valamilyen hazai iskolában megtanulta a „szabad művészeteket", különösen a fogalmazásban, amely egyben a magyar hazai szokásjog ismeretét is megkövetelte, megfelelő jártasságot szerzett, és a XIV. századtól kezdve a ,,deák", latinul: litterátus címet használta. A deákok többsége az iskola elvégzése után nem szenteltette fel magát papnak, hanem elment a királyi vagy hiteleshelyi kancelláriába, nagybirtokoshoz vagy várnagyához írnoknak, jegyzőnek. A központi bíróságok tényleges bírói munkáját ellátó ítélőmesterei ilyen deákok voltak. A deákok nem végeztek egyetemet, nem is volt rá szükségük. A középkori egyetemek négy fakultása közül az ,,artes", (azaz a ,,hét szabad művészet") fakultása ugyanazt tanította, mint a hazai iskolák, lényegében tehát a középiskolának felelt meg. Ezen a karon két fokozatot lehetett szerezni: az alacsonyabb rangú bakkalaureusi (babérkoszorús) fokozat elnyerése után nyerhették el csak a magister artium (szabad művészetek mestere) címet. Ezeknek a címeknek a megszerzése után már taníthatott akár az egyetemen is, vagy pedig beiratkozhatott egy másik karra. Ezek a jog, orvostudomány és teológia voltak. Legelőkelőbbnek az utóbbit tartották. Az egyházi bíróságok általában megkövetelték a jog végzettséget, a doktori vagy legalábbis az alacsonyabb fokú licenciátusi fokozatot. A fővárosban és külvárosaiban a XIII. században megvoltak az egyházi vezetés alatt álló iskolák, sőt számuk a kolostorok és templomok számának növekedésével valószínűleg emelkedett is. Iskolásokra ennek ellenére kevés adat maradt fenn korszakunkból. A legmagasabb képzettséget az óbudai káptalan és a felhévízi konvent iskolái adhattak (az utóbbi csupán az 1350-es évekig, amikor elvesztette a hiteleshelyi jogát),'hiszen hiteleshelyek mellett működtek, Deákok és egyetemet végzettek Fővárosi iskolák