Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

16. Zsigmond császár kori felségpecsétjének előlapja „községből". Némely esetben a meghívóból világos, hogy a király rendkívüli adót akart kivetni, máskor bírósági tárgyalásra hívta meg őket (a kettő nem zárja ki egymást). A városok ennek általában nem örültek, és igyekeztek kibújni a meghívás alól. Pedig itt lehetővé vált volna, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében az egész városi rend egyszerre, egységesen lépjen fel, és érje el célját. A városok azonban még nem voltak olyan fejlettek, hogy a rendi összetartozás érdekében tegyenek valamit. Előfordult az is, hogy a városokat valamely országos ügyben hívták meg tárgyalásra, vagy pedig beleegyezésüket kívánták meg. Ilyen esetek voltak a külföldi uralkodókkal kötött szerződések. Valószínű azonban, hogy nem azért hívták ide a városokat, mert a magyar király tartotta szükségesnek beleegyezésüket, hanem azért, mert a külföldi fél követelte ezt meg, aki saját fejlettebb városaira gondolt. Más alkalommal is meghívták a városokat országos tanácskozásra, és épp ilyen esetből világlik ki a városok jelentéktelensége. Budára hívták 1431 végén Sopron város küldötteit tanácskozásra, majd kiadták 1432. január 20-án a fővárosban a pénzveréssel foglalkozó rendeletet, amelynek szövege szerint meghozatalában részt vettek — számos főpap, főúr és tekintélyes megyebeli nemes mellett — Buda, Pest, Fehérvár, Esztergom, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Sopron és Szeged városok. Világos, a pénzverés olyan ügy, amellyel kapcsolatban a városoknak, a kereskedőknek szava kellett hogy legyen. A valóságban azonban a városok nem vettek részt a határozatban. A budai tanács öt nappal később, január 25-én levelet írt a soproniaknak. Kérdésükre közli, hogy az országnagyok tanácskozásáról nem tudnak teljesen pontos értesítést nyújtani, mert nem tudják pontosan, hogy mit határozott az ország. Nagyjából közlik mégis a határozat pontjait, közte a pénzverésre vonatkozókat. Kitűnik ebből, hogy a soproni követek nem voltak Budán, de a budaiak is csak hallomásból közlik azt a határozatot, amelynek meghozatalában állítólag részt vettek.

93 Az 1432-es pénzverési rendelet létrejöttének körülményeit nyugodtan melléhelyezhetjük annak az ismert esetek, amikor a század elején Bebek János tárnokmester nem akart egy asztal mellé ülni a városi követekkel, saját bírótársaival, hanem saját kezűleg tépte ki azok szakállát, és állatoknak nevezte őket. Hol voltak ezek a polgárok a Lackfi sógor, Hencfi rektor tekintélyétől ! Mégis nőtt a tárnokszéken a városi bírótársak aránya, Buda pedig egyre nagyobb szerepet játszott a városi ítéletek felülbírálásában. Valószínűleg még korszakunkban kezdett kialakulni az úgynevezett ,,hét város" közössége, amelyről azonban csak 1441-től vannak adataink. Ezek a városok mint felsőbíróság a budai jogot alkalmazták, sőt az egyes városok is ezt vették át. Az úgynevezett tárnoki jog, helyesen a hét város szokásjoga lényegében a budai joggal azonos. Bár a szakirodalom keletkezését Zsigmond korára teszi, valószínűleg későbbi és így a következő részben foglalkozunk vele. Csak röviden említjük meg, hogy a város területén voltak nem polgári hatóságok is, amelyek bizonyos mértékben a város felett is gyakoroltak joghatóságot. A pénzverésről és a kamaraispán bírói jogköréről már szóltunk. Pesten sókamarát is találunk, ahol a sóbányákból származó sót — királyi monopólium — az uralkodó tisztviselői hozták forgalomba. Budán harmincadhivatal is működött. A középkorban az egyházi bíróságoknak jóval nagyobb jogköre volt, mint később. Hozzá tartoztak többek közt a végrendeletekkel, házasságkötésekkel és általában minden olyan esettel kapcsolatos ügyek, ahol esküt tettek. Ez lehetőséget adott a világi bíróságokkal való hatásköri összeütközésekre. Az egyházi bíróságoktól tág tere nyílt a fellebbezéseknek, és végsősorban a pápához is el lehetett jutni. Ez pedig az ügyeket drágította és elhúzta. Buda a veszprémi, Pest a váci egyházmegyéhez tartozott, elvben tehát az ottani egyházmegyei szentszékek, illetőleg kisebb ügyekben a főesperes bírósága lett volna illetékes. A két város plébániái kivettek voltak az egyházmegyékből — egyházjogi kifejezéssel: exemptiót élveztek —, azaz közvetlenül az esztergomi érsekhez tartoztak, és így a megyéspüspök helyett'az érseki szentszék gyakorolta a joghatóságot — nem ritkán összeütközve a megyéspüspökkel. A helyi plébánosok azonban kisebb ügyekben maguk is szentszéki bírák voltak, és mint ilyenek a főesperes bírói joghatóságát gyakorolták. Felhévízen a kereszteseknek, Óbudán a prépostnak szintén saját szentszéke volt: területükön egyházi ügyekben ők bíráskodtak. A prépost helyett többnyire vikáriusa ítélkezett, és érdekes módon a szentszéken gyakran vettek részt bírótársként helyi polAz úgynevezett tárnoki jog Más hatóságok a város területén Pénz-, sókamarák, harmincad Egyházi hatóságok