Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A tárnokmester igazgatási hatásköre A tárnoki ítélőszék kialakulása A tárnokszék és Buda A budai tanács mint fellebbezési fórum A király és a városok Zsigmond és a városok Városi gyűlések A XD7. század közepi kamarabérleti szerződésekből tudjuk, hogy a tárnokmester egyrészt felügyelt a pénzverésre, másrészt ítélkezett a kamaraispánoktól fellebbezett ügyekben. A XIV. század végétől közigazgatási hatósági szerepe Összezsugorodott, csupán a városok irányában őrzött meg valamit, ami nyilvánvalóan bírói jogkörével függött össze. A főváros viszonylatában kimutatható, hogy a király vele biztosíttatja az apácák pesti vámjának fizetését, vagy Budán ugyancsak az apácák mérlegének használatát. A korszak vége felé az uralkodó Buda és Pest városok adószámadásait vele ellenőriztette. A tárnokmester az egyik budai polgár érdekében a pozsonyi harmincad-számadásokat is bekérette.

89 A tárnokmester gyakran helyettesítette a királyt a városi bíróságtól fellebbezett ügyek elintézésében. Ilyenkor a polgárok ügyében a királyi kúria nemesi bírótársaival ítélkezett. Bírói jogköre azonban még nem volt intézményszerű. A király a fellebbezések felülbírálásával mást is megbízhatott, sőt az 1370-es években országbíráját, Szepesi Jakabot nevezte ki az ország összes városai bírájának. Ugyanakkor a tárnokmesteri szék is be volt töltve az anyai ágon budai patríciuscsaládból származó Dunajeci Jánossal. A két szepességi eredetű főméltóság bizonyára együtt tudott működni. Szepesi után újabb „városi bírót" nem neveztek ki, hanem újból a tárnokmester, aki ebben az időben a királyi jövedelmek felügyeletének zömét már átadta a kincstartónak, kezdte a városi bíróságoktól fellebbezett ügyeket elbírálni. A nemesek mellett 1383-ban már polgári bírótársak is feltűnnek a tárnokmester oldalán. Válogatás nélkül az ország legkülönbözőbb városainak bírái és esküdtei vesznek rész^ alkalomszerűen a tárnokmesterhez fellebbezett ügyekben' mint bírótársak a tárnokszéken. Leggyakrabban a budaiak, de igen sokszor a pestiek is előfordulnak köztük. Egészen korszakunk végéig fennmarad ez a helyzet, azaz nem szabták meg a tárnokmester bírótársainak sem társadalmi helyzetét, sem számát, lehettek bírótársak nemesek, lehettek polgárok, lehettek vegyesen nemesek és polgárok.

90 A városok nem szerették a tárnokmester bíróságát, hiszen módosíthatta ítéleteiket, és nemesi bírótársai révén feudális joghatást érvényesíthetett. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tárnokmester bírósága igyekezett figyelembe venni a városi jogszokásokat, és ezért hozzáértő tanácsadókra, bírótársakra volt szüksége. Szinte természetes, hogy a főváros és testvérvárosa adta a legtöbbször és a legnagyobb számban a tárnokszéki bírótársakat. Az altárnokmesterek, a tárnokmester helyettesei között gyakoriak voltak a budai polgárok, ez azért is jelentős, mert nemegyszer az altárnokmester elnökölt a tárnokszéken. Igaz, ilyenkor fellebbezni lehetett a tárnokmesterhez. Budai származású altárnokmesterek voltak Gyömrői László fia Zsigmond, tulajdonképpen Hertel Zsigmond, gyömrői birtokos, Bernardi Ferenc és Gáspár (Purhart), György deák. Érdi László budai tanácstag 1429-ben a királyi kúriában ítélkezik mint a tárnokszék előtti különleges ügyek biztosa. A tárnokmesterek közül Berzevici Péternek volt még budai rokonsága.

91 A budaiak nem csupán a tárnokszéken ítélkeztek más városoktól fellebbezett ügyekben. Voltak városok, amelyek a királytól a budai jogot kapták, és Budához mint anyavárosukhoz fellebbezniük lehetett. Többségükben azonban ezek a Budához fellebbező helységek inkább mezővárosok voltak. A király vagy tárnokmester is többször megbízta a várost, hogy más városok kiküldötteivel hozzon ítéletet valamely ügyben. Ez történt abban a lőcsei perben 1427 -29-ben, ahol a budai tanács saját nevében, azonban a kassai, fehérvári és pesti tanácsok kiküldötteivel együtt hozta meg ítéletét. Más alkalommal az egyik nagybányai ügyben — idegen polgárok önként fordultak a budai bírósághoz, amely azután ítéletet is hozott. Mindez arra mutat, hogy kikristályosodóban volt olyan városi felsőbíróság, amelyben a fővárosi polgároké a vezető szerep.

92 A király tehát elősegítette Buda bírói hatáskörének bővülését, de más intézkedéseivel is hol kedvezően, hol kedvezőtlenül befolyásolta a főváros fejlődését. Magyarországon csak azok a városok tudtak boldogulni, amelyek a királyi földesuraság alatt maradtak. Azok, amelyeket az uralkodó eladományozott, lesüllyedtek. Ez természetes is, hiszen a magánföldesúr, elsősorban az egyházi földesúr, általában jobban kiszipolyozta városát, jobban megnyirbálta önállóságát, mint a király. Az uralkodó várospolitikáját két dolog határozta meg: egyrészt saját pénzügyi érdeke: hogy megfelelő jövedelmet kapjon a polgároktól, növelnie kellett azok teherbíróképességét; másrészt a polgárságban támaszt találhatott a feudális anarchia elleni küzdelemben. Anjou Károly kereskedelempolitikai intézkedései, a visegrádi szerződés, a különféle kiváltságlevelek, mind ezekben találják indokaikat. Sokszor a városok jelentős anyagi áldozatába került a királyi kegy megnyilvánulása. Zsigmond alatt már, ha következetlenül is, beszélhetünk rendszeresen érvényesülő várospolitikáról, amelynek hátterében a király polgári származású tanácsadói állottak. Ebből a szempontból igen jelentős volt az 1405-ös városi dekrétum létrejötte. Természetesen ugyanakkor a király pénzverési, helyesebben pénzrontási politikája ártott a városoknak. Rendszerint roszszabb nemesérc-tartalommal hozták forgalomba az ezüstpénzt. Megfigyelhető 1419-től kezdve, hogy a király és olykor a tárnokmester több város hatóságát hívja meg magához egyszerre: rendesen a bírót néhány esküdttel, esetleg még egyeseket a