Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Adókivetés és külső tanács Bíró és tanács A pénzbíró törvényszéke J egyzők Városi írásbeliség Oklevéladás, pecsétek idéztek meg. Az ügyek többségében fölösleges is volt népgyűlést összehívni. A céhmesterek képviselték a céhekbe tömörült középpolgárságot, az ügyek zömében tehát elegendő volt az ő jóváhagyásuk is. Az ügyek intézéséből különben sem lehetett őket kihagyni. A bírónak azonban módja volt a tanács számára többséget elérni azáltal, hogy meghívta a többi tekintélyes polgárt is. Ez a testület nem alakult még ki teljesen, mégis ebből nőtt ki a népgyűlés tanácsválasztó jogkörét átvevő száztagú választópolgári testület 1439-ben. Az adót az 1403-as oklevél alapján városnegyedenként, a községből választott két-három személy gyűjtötte össze, és adta át a város kincstartójának, valószínűleg az egyik esküdtnek. Ez a huszonnégy tagú testület bizonyos mértékben a külső tanács szerepót látta el. A várost kifelé a bíró képviselte, ő volt a tanács elnöke, és ebben a minőségében mind a közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás legfőbb irányítója. Ő kapta meg a kivetett bírság egyharmadát. Jogkörét a tanáccsal közösen gyakorolta. Mind ő, mind a tanácstagok'és a főjegyző mentesek voltak a rendes adó fizetése alól — a főjegyző á rendkívüli adó alól is — és gabonájukat ingyen őröltethették. A tanács minden hétfőn, szerdán és pénteken ítélkező napot tartott, csütörtökön a városi igazgatással, szombaton pedig a kegyúri joggal kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. A bírónak nagy volt a tekintélye. Feudális urak is kötelezték magukat szerződésben, hogy amennyiben nem fizetnek meg egy adósságot, a budai bíró szorítsa őket elégtételadásra. Máskor a bíró kezéhez adnak át letétként, illetőleg további kifizetés céljaira pénzeket. Az esküdtek nemcsak a tanácsban, hanem egyedül vagy bizottságban is elláthatják feladatukat. Ilyen vonatkozásban a legjelentékenyebb szerepük az ingatlan adásvételeknél és más olyan jogügyleteknél volt, amelyeket ma közjegyzők látnak el. A középkori városokban ilyen ügyeket csak a tanács előtt lehetett elintézni. A tanács azonban hatáskörét tagjaira is átruházhatta. Általában két (olykor egy vagy több) esküdt előtt tettek „bevallást" a felek. A tanácstagok aztán bejegyeztették a városkönyvbe, illetőleg a városi tanács nevében okleveleket állíttattak ki az ügyről. Az ilyen esküdtek neveit 1422-től kezdve királyi oklevelek mintájára előadóként kezdték feltüntetni az oklevél jobb felső sarkán. Nyugati mintára az is előfordult, hogy a szerződést maguk az esküdtek foglalták a saját nevükben írásba, vagy pedig az oklevelet a bevallást tevő személy nevében adták ki, és az eljáró tanácstagok pecsétjével erősítették meg.

77 A pénz bíró a bíró helyettesítésén kívül a beszállásolásokért is felelős volt. Saját helyettese a bírságok behajtásában kapott szerepet. A negyven aranyforintnál kisebb értékű ügyekben a pénzbíró ítélkezett hétfőn, szerdán és pénteken. Szombaton az asszonyok ügyében tartott ítélőszéket. A tárnoki jog értelmében külön jegyzőt tartott, ítéleteit külön városkönyvbe vezették, ítéleteivel szemben a tanácshoz lehetett fellebbezni. A negyven aranyforint abban az időben igen nagy értéket képviselt, és így feltehetően a polgári perek zöme az ő hatáskörébe tartozott. A városi kancellária vezetőjót németül Stadtschreibernek, városi írnoknak nevezték, 1316-ban latin oklevélben protonotárius, főjegyző címet viselt, s noha később gyakoribb az egyszerű nótárius, jegyző elnevezés, a város irodájában működő többi jegyző és írnoktól megkülönböztetve főjegyzőnek fogjuk nevezni, ő is tagja a tizenöt tagú városi hatóságnak. Nem a népgyűlés, hanem a tanács választotta a község beleegyezésével. Nem tagja hivatalból a tanácsnak, azonban bizonyára olykor oda is beválasztották-. Feltehetően Budán is — akár más városokban — a jegyzők egyetemet végeztek, és nem mindig a városban születtek. A főjegyző volt az egész írásbeli ügyvitelért felelős, vezette a városkönyvet, őrizte a város kisebb pecsétjét és a választás alatt a nagypecsét ládájának egyik kulcsát. írásbeli munkája után az ügyfelektől kapott fizetést. Rajta kívül más jegyzők is dolgoztak a kancelláriában. A Jogkönyv említi a bíró külön jegyzőjét, a tárnoki jogból pedig tudjuk, hogy a pénzbírónak is volt jegyzője. Bizonyára külön írnokokat tartottak a város pénzügyei intézésére. A Jogkönyv maga is említ más írnokokat, akiknek tilos volt a városkönyvbe írni. Ezek bizonyára a főjegyző segédei voltak.

78 A németországi városokban a magánügyleteket vagy pecsétes oklevélbe foglalták, vagy a városkönyvbe vezették be. Magyarországi városainkban oklevéladásuk első századában (XIII. század közepétől a XIV. század közepéig) az előbbi volt túlsúlyban. A városok saját pecsétjükkel ellátott okleveleket adtak ki, és mind ebben, mind okleveleik formuláiban a hiteleshelyi kiadványokat követték. A város számára a tanács volt a hiteleshely, ez a magyar intézmény, amely mind a magánjogi írásbeliség ellátására, mind pedig a bíróság munkájának támogatására szolgált. A hiteleshelyek adták ugyanis a vizsgálatok, birtokba iktatások stb. elvégzésére kijelölt hatósági megbízottak mellé a hites személyt, és az eljárásukról ők állítottak ki oklevelet. A magyar városi jog nem ismerte el a város területére vonatkozóan a hiteleshelyi oklevelet, hanem csupán a helyi tanácsi kiadványok érvényét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy később szokásba jött a városkönyv vezetése is, és a városkönyvi bejegyzéseknek ugyanazt az értéket tulajdonították, mint az okleveleknek. Budán három oklevéltípus különböztethető meg. A függő pecséttel ellátott, úgynevezett privilegiális, a rányomott pecsétes nyílt, és a pecséttel elzárt zárt oklevél. A típusok egyben a