Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

polgárság legfelső, a patríciusi szintet elért elemei állottak, akik a posztókereskedő és birtokos vezetőréteg mellett szintén részt kértek a hatalomból. Nekik — maguk is iparosok lévén könnyen sikerült a szegényebb céheket, sőt bizonyára a köznépet is demagóg ígéretekkel maguk mellé állítani. Ebben a vonatkozásban jelentős a tanács bővítése: helyt adtak újabb elemeknek is. Kétségtelen tehát, hogy Frigyes fia András és társai — ha nem is önzetlenül — demokratikusabb rendszert vezettek be. A kérdés azonban az, hogy Zsigmond valóban teljesen letorte-e a mozgalmat, és az nem ért-e el mégis valami eredményt. Az 1403-as rendelkezés utolsó, 9. cikkelye erről árulkodik. Az adókivetésre nem a tanács, hanem a közönség, a népgyűlés választja ki a személyeket, bár ezek a tanácsnak számolnak el. Más városok — nálunk (ilyen Sopron) és külföldön példája mutatja, hogy az adószedés és a városi gazdálkodás ellenőrzése a középpolgárság állandó követelése a patríciusokkal szemben. András mészáros és társai ezt elérték. A nem sokkal későbbi Jogkönyv tanúsága szerint ezzel huszonnégy személyt, mintegy külső tanácsot bíztak meg. Tehát az 1402-es rendszer huszonnégy tanácsosa is megmaradt, igaz, ezek András mészárosok szándékától eltérően, kisebb hatáskörrel rendelkeztek. Az ország bel- és külpolitikai helyzete eleinte hozzájárult a mozgalom sikeréhez, majd meggyorsította letörését. A király 1402 elején Csehországba távozott, ahol kikényszerítette bátyjától, Vencel német és cseh királytól a helytartóságot. Távollétében annál is könnyebben törhettek hatalomra András mészárosék, mivel a bárók tekintélyes része elégedetlen volt a királlyal. Ezek később Nápolyi László ellenkirályhoz csatlakoztak, Makrai Benedek által vezetett egyik csapatukat épp Pest mellett verte le a király serege. Nápolyi László oldalára állottak a budai olaszok is. Könnyen lehetséges, hogy a budai olasz boltos urak támogatták a céhpolgárság harcát a német posztókereskedőkkel szemben. Zsigmond, amint 1403 végén visszakerült Budára, letartóztatta az olaszokat, és vagyonukat elkoboztatta; a régi tanácsot pedig visszaállította, az új bíró Rauczán Péter lett. Az 1402-es tanácsot azonban személyében nem bántotta, tagjait sem száműzték. Mindössze a régi tanácsot helyezték vissza, és — de csak később - eltiltották Andrásék újraválasztását.

49 Székely kimutatta, hogy ez nem nemzetiségi mozgalom volt. Német lehetett Frigyes fia András és Rigolinus is. Neve a Henrik keresztnév egyik német formájának, Rigónak (Rechperger Rigó patrícius és bíró volt !) kicsinyített alakja, éppúgy, mint a Kunclinus a Kuncnak. A szűcsök között is sok német élt, és így talán Lőrinc szűcs sem volt magyar. Kétségtelen viszont, hogy a Jogkönyv, amikor németre fordította a Zsigmond-féle latin rendelkezéseket, ezeket megtoldotta a németség javát szolgáló pontokkal. Bíró vagy jegyző eszerint csak olyan személy lehetett, akinek mind a négy nagyszülője német volt, a tanács tagjai közé pedig csak két magyart választhattak. A kérdéses az, hogy a Jogkönyv ezen szabályzata az 1402-es megtorlás következménye-e, vagy pedig a német szerző, aki saját bevallása szerint régi kiváltságleveleket és szokásokat használt fel, már érvénytelen cikkelyeket próbált eredménytelenül visszacsempészni, hiszen a nyolcvanas évektől már nemcsak két magyar tanácstagról tudunk. Egy 1429-es oklevelet nem számítva, teljes tanácslistánk 1441-ig nem maradt ránk, csak egyes esküdteket ismerünk. Az 1409-es bírói évből öt esküdt nevét ismerjük. Ketten magyarok és ketten iparosok. Tamás fia János, akinek vezetékneve egy 1392-es oklevél szerint Bátéi volt, 1385-től mutatható ki a tanácsban a névsor végén mint magyar esküdt. Foglalkozása mivel boroszlói kereskedők ügyében volt választott bíró — kereskedő lehetett. Háza a Szombathelyen állott. Ugyancsak magyar, de iparos, aranyöntő volt Borgyas Péter. Gazdagságát mutatja, hogy 1407-ben a szigeti apácáktól testvéreivel közösen pusztákat bérelt. Háza az Olasz utcában állott, egyik deákká lett testvérének pedig Óbudán volt háza. Esküdt volt még ebben az évben egy bizonyos Gáspár, bizonyára Purhart (Bernhardi) Gáspár harmincadispán és későbbi bíró, egy Jakab nevű szabó, végül Szepesi István. Közülük csak Gáspár, ha azonosításunk helyes, volt biztosan német, a másik kettő lehetett magyar is.

50 Az 1416-os bírói évben két tanácstag neve ismeretes, mindkettő magyar: Visi Mátyás és Bátor Benedek, ez utóbbi Ozorai Pipo soproni sóalkamarása volt. Az 1418-as bírói évben két magyar külvárosi esküdtet említenek: Czéki Andrást és Máté deákot. Nem tudjuk azonban, hogy külvárosban lakó városi esküdtekről vagy a Jogkönyv 33. és 45. cikkelyei értelmében választott két szentpéteri polgárról (külvárosi elöljárók) van szó. Ezeket azonban a Jogkönyv nem nevezi esküdtnek. A királyi tárnokmester bírótársait sorolják fel 1420-ban, bár nem mondják őket tanácstagoknak, mégis azok lehettek, mivel a tárnokszéken általában csak városi tanácstagok ítélkeztek. Ezek a következők voltak: János nyírő, volt bíró (vagy Stadler, vagy Budwisser János), Miklós mester jegyző, Péter kalmár, Ponawrar szűcs, a hosszú Jakab, szász Lajos, Paldauf Péter, Bernardi Gáspár, Érdi Mihály. Bernardi (Purhart) a következő, Paldauf az azután következő évben lett bíró. Érdi már 1392-ben a város magyar és talán nemesi származású esküdtje volt. Nyírő János a nyírok és posztómetők kapcsolata alapján az uralkodó német patríciátushoz tartozott. Érdi kivételével úgy látszik, mind német volt. Az 1426-os bírói A mozgalom politikai, történeti háttere Nemzetiségi ellentét kérdése Tanácstagok 1403 után Későbbi tanácstagok