Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

9. Buda saját hatáskörében vert pénzei rézüstgyártó volt, azonban jelentős üzleteket bonyolított le, hitelezett a királynak, és kapcsolat ban állott Onoffrio Bárdi kamaraispánnal, 1406-ban királyi engedélyt szerzett, hogy a ,,saját szükségleteire( ?)", de a „királyi udvar ékességére" vidéken beszerzett réz- és fémüstöket, tálakat és fazekakat az ország bármely részéből vám nélkül szállítsa a fővárosba. Házai és szőlői voltak.

27 A szövőiparról már szóltunk. A bőrös szakmák közül a tarsoly- és erszénygyártók, valamint övkészítők úgy látszik, hogy a kesztyűsökkel és harisnyagyártókkal alkottak közös céhet. Részben piacra dolgoztak, és így az idegenek a munkakörükhöz tartozó áruikat csupán hetivásárok alkalmával adhatták el.

28 Az esztergályosok és asztalosok közös céhet alkottak.

29 Az élelmiszeripar területén a legtekintélyesebbek és talán számszerűen is a legtöbben a mészárosok voltak. Nemcsak Budán és testvérvárosaiban, hanem külföldön is a leggazdagabb iparosok közé tartoztak. Ez érthető is, hiszen állatkereskedők is, foglalkoznak azonban halárusítással is. Az állatok bőrével szintén kereskednek. Az első céhszerű testületek között a magyarországi városokban épp az esztergomi és óbudai mészárosokét szokták említeni. Mindkét helyen a mészárosok bizonyos mértékben függtek a földesúri hatalomtól, hiszen a mészárszékek a földesúr birtokában voltak. Később 1369-ben Erzsébet királyné elismerte az óbudai mesterek jogát mészárszékeikhez, ahonnan mintegy bérlet fejében az egész közösségtől évi három mázsa faggyút udvartartása, egy mázsát pedig a várnagya számára adatott. Végrendeletében a három mázsát az apácáknak adományozta. Az óbudai mészáros céh ezúttal elnyerte szabadságát, megkapták a húsárusítás kizárólagos jogát is (kivéve a csütörtöki hetivásárokat), azonban nem árulhatták a húst a budaiaknál drágábban. A mészárszékek függetlenségének elnyerése azonban lehetővé tette, hogy a mesterek szabadon rendelkezzenek a mészárszékekkel, eladhassák, vagy valamely egyházi testületre hagyományozhassák azokat. Később nem egy mészárszék feudális kézre került, és az ott dolgozó mester bérlő lett. Ez vitára vezetett a faggyúbér fizetésénél is, mert a fizetési kötelezettség nem az egyes mesterekre, hanem a közösségre vonatkozott, és így a feudális mészárszék tulajdonos megtagadhatta.

30 Budán egészen másként alakult a német mészárosok céhének fejlődése. A piacon fekvő mészárszékek tulajdonjoga a városé volt, ez adta bérbe a céhnek. A céh a bért felosztotta a mesterek között, ahogy ezt a későbbi, XVI. századi céhkönyvből világosan láthatjuk. Ezért nem találunk Budán egyetlen olyan mészárszéket sem, amely nem mészáros kezén lett volna. Hasonló lehetett a helyzet a szombathelyi magyar mészárszékeknél. A mészárszék külföldi analógiák és a budai oklevelek alapján nyilvánvaló nyílt árusítóbódé. Árusítópad, tőke és a húsok felaggatására szolgáló kampók tartoztak hozzá. Bizonyára Budán is a mesterasszony árult, míg a mester a külvárosi Mészáros utcai házában vagy a vágóhídon dolgozott, esetleg marhavásárlási körúton volt. A mészároscéh keletkezésének idejét nem tudjuk. A mészárszékek városi tulajdonjoga valószínűvé teszi, hogy már kezdettől fogva volt valami kezdetleges szervezetük. Nem valószínű, hogy a tanács egyenként állapodott volna meg a mesterekkel. Valószínűleg eleinte a tanács jelölte ki azokat, akik megszervezték a bérfizetést, valamint ügyeltek a hús minőségére, továbbá arra, hogy a mesterek nappal és ne éjszaka vágják a marhát. A mészárosmesterség valamiféle szervezetének létezését az 148l-es céhlevél 6. cikkelye is alátámasztja. Itt ugyanis (IV.) Béla egy oklevelére hivatkoznak, amelyben elrendelte, hogy az állatbőröket a mészárszékben, a húsok mellett árulják. Ezt a cikkelyt a Jogkönyv is átvette. Lajos király engedélyezte nekik a halárusítást és kimérést, ami viszályokhoz vezetett a halárusokkal és halászokkal, de ekkor már valódi céhük lehetett. Mivel a budai és főleg a pesti piac volt a legfontosabb marhavásárhely, a budai és pesti mészárosok elővételi joggal rendelkeztek még az óbudai mesterekkel szemben is. A német mészároscéhen kívül magyar mészárosok is éltek Budán (Pesten két céh volt), azonkívül működtek vadvágók (Pesten is) és hentesek. Ez utóbbiak csak a piacokon árulhattak.

31 A halászok céhe nem volt szorosabb értelemben polgári céh. A földesúri —- jelen esetben királyi — hatalmat nem tudták teljesen levetni, a budai Várat voltak kötelesek hallal ellátni, és így királyi conditionariusok, szolgáló népek maradtak. Csak saját maguk által fogott halat árulhattak, és nem sérthették a halárusok, mészárosok érdekeit. (Csak friss, egészséges halat adhattak el.) A három céh egyikének tagjai sem vihettek ki halat a város területéről: a tanács ügyelt a lakosság ellátására.

32 A malmok tulajdonjoga a birtokosé maradt, és ez különösen a felhévízi és pazandoki malmoknál mutatható ki. Dunai malmokat egyes budai polgárok is szereztek. A malomtulajdonos és Szövő- és bőripar Faipar Élelmezési ipar, mészárosok Óbudán és Budán Halászok Molnárok