Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A dunai révvámokra a budai káptalan tartott igényt. A vámjoguk szembeállította őket a pesti és jenői révészekkel, Pest városával és Jenő birtokosával, az apácákkal. A révészekkel időnként — királyi vagy városi közbenjárásra — kiegyeztek, de ez az egyezség sohasem tartott soká. Az 1326-os megegyezés mutatja a rév forgalmát. Átvisznek a Dunán nagy, úgynevezett rudas vagy mázsaszekereket, de nem tudjuk, hogy mit szállítanak rajtuk. Kisebb szekereken vasat, rezet, ólmot, deszkát vittek. Szekérderékszámra hoztak halakat. Állatokkal, szarvasmarhákkal telt hajókon eveztek át. Fontos áru volt a révhajókon a bor, azonban a pesti polgároknak saját szőlőikben termelt bora szüret idején vámmentes. Pest városával 1336-ban szintén kiegyezett a káptalan. Az Erdélyből szekereken hozott só vámja volt vitás. A káptalan minden száz só után hármat kapott. Az egyezmény megtartására 1345-ben is kényszeríteni kellett a pestieket. A szigeti apácákkal a jenői rév jövedelmét 1375-ben kétharmad-egyharmad arányban felosztották.

12 A káptalan nem csupán a révvámra, hanem a dunai hajózás vámjára is igényt tartott. Ezzel kapcsolatban is viszálykodott a budai tanáccsal a XIV. század elején, és a tanács, mivel a pápai legátus is beavatkozott, hozzájárult a pápa kiátkozásához. Óbudán is szedett a káptalan hajó vámot és egyben rév vámot. Ezt a király a káptalannal kötött egyezségben magának szerezte meg, és az óbudai várhoz csatolta, azonban 1366-tól az óbudai apácáké, akik 1406-ban ötven forintért adták bérbe. A polgárok az óbudai apácáknak is nehézségeket okoztak.

1

'* ,,Száraz vámot", azaz útvámot szedtek Szentjakabfalván. Ez rövid ideig apácakézen volt, majd 1366-tól végig az óbudai váré. Vámot szedtek a szenterzsébetfalvi földesurak is. A fővárosi polgárság elsősorban a két apácakolostor és a káptalan vámjoga ellen harcolt részben saját vámmentességi joga biztosításáért, részben — vásárok idején — az idegen kereskedők szabadságáért. A többi fővárosi vagy vidéki vámon általában érvényesült a fővárosi polgárok vámmentességi joga. Az esztergomi - dorogi vámról ugyanakkor már alig hallunk. Mégsem jelenti ez azt, hogy a sok vám másutt nem sértette a budaiak és pestiek kereskedelmi érdekeit. Hiába voltak ők vámmentesek, ha üzletfeleik nem, mert a kifizetett vámok drágították az árut, vagy elrettentették a külföldi kereskedőt. Vámhely rengeteg volt az országban. Csak a legfontosabb kereskedelmi úton, a Bécs és Buda közt a magyar szakaszon fekvő vámhelyeket hozzuk fel példaképpen. Lajos király 1366-ban szabályozta a vámtételeket a budai hajóvámoknál: Rajkán, Győrött, Komáromban, Zsitvatőn, Esztergomban, Szobon, Visegrádon és Óbudán szedtek vámot. A vám nagysága posztót szállító hajó esetében a hajó hosszának minden lábja után vámhelyenként egy forint. A nagyszebeni kereskedők esetében fél forintra mérsékelték 1370-ben. Úgy látszik, hogy fűszerszállítmány esetében ugyanannyi volt a vám. Jóval olcsóbb a vámtétel gyümölccsel megrakott hajó esetében, mert az egész rakomány után három forint. Egy 137 l-es oklevél ugyanezen a szakaszon kilenc hajóvámhelyet sorol fel: Rajka, Bódog,Királysziget, Komárom, Neszmély, Esztergom, Szob, Visegrád és Óbuda. A két útvonal között csak az a különbség, hogy a Duna másik ágában hajózó vagy más partján kikötő hajók megvámolását tette lehetővé (Zsitvatő például özemben van Neszméllyel). Zsigmond 1437-ben megerősítette a budaiak vámmentességét ezekre a hajóvámokra. Egy későbbi adat 1455-ből ezen az útvonalon Budától a határig szárazvámokkal együtt harminchét vámhelyet sorol fel. Elképzelhetjük, hogy mennyire megdrágította ez az árukat.

14 A vámok ellenére a külkereskedelem a XIV. században jelentős fejlődésnek indult. Már a XIV. században a Duna vonalán regensburgi és bécsi kereskedők hoztak be nyugati iparcikkeket az országba. Ez a behozatal az Anjou-korban csak nőtt. Az árutermelés fejlődése következtében főképp a feudális uralkodó osztály és a polgárság többet tudott vásárolni, de növekedtek igényeik is. Fejlődött az ország nemesérc-bányászata, a külföldi kereskedőknek pedig aranyra volt szüksége. A külföldi aranypénzverdék is rá voltak utalva a magyar aranyra. Nagyobb üzletkötésnél a sok helyet elfoglaló és gyakran nem megfelelő finomságú ezüstpénz helyett kényelmesebb és állandóbb értékű fizetőeszköz az aranypénz. Arany termő terület pedig kevés volt Európában. Épp ebben az időben nehézségek támadtak a keleti aranybehozataiban, és így megnőtt a magyar arany jelentősége. Egyre több idegen kereskedő hozta áruit Magyarországra, hogy arannyal megrakodva térjen haza. Károly király ezért a korabeli legértékállóbb pénz, a firenzei (innen a név) mintájára megkezdte a magyar aranyforintok veretesét. Most már vert aranypénzt vittek ki a kereskedők, és nem véletlen, hogy a magyar aranyforint lett Európa egyik jelentős fizetési eszköze. Budán szintén vertek aranypénzt, A magyar kereskedők csak kevésbé kapcsolódtak be a nagy külkereskedelmi áramlatba. Városaink a XIV. század első felében még túl fejletlenek voltak ahhoz, hogy nagyobb arányú külkereskedelmi vállalkozásokba kezdjenek. Még a legfejlettebb a főváros volt. Kiváltságai is hozzájárultak fejlődéséhez. A fővárosi polgárság árumegállító joga és az útkényszer következtében azonban a gyakorlatban lemondott az önálló kereskedelemről. A budaiak főleg a külföldi kereskedők és azok magyarországi üzletfelei közti közvetítéssel foglalkoztak. A puszta közvetítő Pesti és jenői révvám Hajó vám. óbudai, szentjakabfalvi és szentsrzsébetfalvi vám Vámok másutt az országban A magyar arany hatása Az árumegállító jog hatása