Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
Árumegállító IV. Béla aranybulláját mint árumegállító jog adományát is lehetett értelmezni, és a budaiak 3°9 ezt annak is tartották. A XIV. század első leiében Károly megerősítette, és úgy látszik, hogy az aranybulla félreérthető szövegezése helyett más, világosabb szavakban is kifejezte. Zsigmond királlyal szintén megerősíttették ezt a jogot a budaiak (és 1398-ban ennek megtartását elrendelő parancsot eszközöltek ki), de mivel ebben az időben már több városnak sikerült Buda joga sérelmére mentesítést szerezni alóla, nagyon világosan határoztatták meg érvényét. Tehát: akárhonnan az országból és Erdélybői, külföldről, vagy Bécsből, más német városokból, Lengyelországból, Csehországból, Oroszországból és Poroszországból, Olaszországból, különösen Velencéből hoznak, illetőleg visznek árut, ezeket Budán kell eladni, megvenni és cserélni. Ha valaki ellene tesz, a budaiak elkobozhatják áruit. Ez bizonyos mértékben útkényszert is írt elő a kereskedőknek. Természetesen ez a jog igen kényelmes közvetítő kereskedelmi lehetőséget biztosított Budának más városok rovására. Igaz, Zsigmond király 1402-ben maga szüntette meg ezt a kiváltságot/ Utak Az útkényszer azonban nemcsak az árumegállító jogon keresztül érvényesült. Királyi rendeletek írták elő, hogy a más városból származó kereskedő köteles volt Budát útbaejteni, ha külföldre akart utazni. Például a nagyszebenieknek Dalmácia felé utazva érinteniük kellett Budát. Ezzel lehetett biztosítani az árumegállító jog megtartását. Nem mondhatjuk azonban teljesen mesterséges rendelkezésnek. A főváros kedvező fekvése következtében amúgy is itt metszették egymást a legfontosabb útvonalak a Dunán keresztül. A királyok által külföldi kereskedőknek adott kiváltságlevelek is Budát jelölték meg az utak végcéljának. Még a keletről Pestre vezető nagy utakat is Budára irányulónak nevezték ebben a korban. Az ország bármely részéből és ugyancsak bármely szomszédos országból egyenes út vezetett a magyar fővárosba. Például csak a Duna bal partján kilenc nagy út futott össze Pestnél. Az egyik legfontosabb útvonal azonban maga a Duna volt. 8 Vámok Bár királyi kiváltságok és a kedvező fekvés nagyon meggyorsította a város gazdasági fejlődését, voltak gazdaságon kívüli hátráltató tényezők is: különböző feudális urak vagy testületek vámszedési joga. A középkorban vámot szedtek utak, hidak, révek használatánál, vásárokon és hetipiacokon és természetesen a határon is. Ez utóbbit hívták harmincadnak, illetőleg Erdélyben húszadnak. Az ország keresztül-kasul tele volt vámhelyekkel. Eredetileg a királyé volt minden vám, ő azonban a harmincad és huszad kivételével legnagyobb részüket eladományozta. Buda és Pest, valamint Szenterzsébetfalva és Felhévíz lakossága ugyan vámmentességet élvezett, de ennek gyakorlati alkalmazása nem ment mindig simán. A vámadományozó oklevelek ugyanis gyakran kimondták, hogy mindenki köteles megfizetni a vámot, ugyanakkor a vámmentességet adó oklevelek minden vám alóli felmentést tartalmaztak. Nem véletlen tehát, hogy évszázados vámperek keletkeztek, hiszen a vámtulajdonos mindenkivel szemben érvényesíteni akarta jogát, mint ahogy a mentességet nyert polgár is élni kívánt jogával. A királyi bíróságok végül általában azt az elvet alkalmazták, hogy előbb kapott kiváltság érvényét egy későbbi nem semmisítheti meg. Ez volt az egyetlen igazságos megoldás a szövevényes vámperek elintézésére. Igaz, ez sem akadályozhatta meg ügyvédi fogásokkal, bírák megvesztegetésével, vagy akár politikai érdekből az igazságtalan ítéletek meghozatalát. 9 Budai és pesti A budai és pesti vásárvám korszakunkban a szigeti apácáké. Kapuvám formájában szedték: vasárvam ß U( i an a Szombatkapunál, később a Tótfalusi és Taschentali kapuknál, Pesten a városfal felépítése óta a Hatvani kapunál. A vámszedési jog alapja IV. Béla 1255. évi adománylevele volt, amelynek értelmezése azonban vitára adott alkalmat. Ez ugyanis a Pestvár és a Vár kerületén kívüli lakosokra egyaránt vonatkozik. Tamás érsek ezt 1313-ban úgy magyarázta, hogy az apácáknak „mindenütt Pestvár kerületében vagy a külvárosban vagy Opesten" kötelesek vámot fizetni. A polgárok ugyanis a két utóbbi helyen megtagadták a fizetést. Az apácák igyekeztek érvényesíteni vámjogaikat a budai és pesti országos vásárokon is, és ez sikerült is. Az uralkodók mindig az ő érdekeiket vették figyelembe, és csak keveseknek, mint például a fehérvári polgároknak, de ezeknek is csak Zsigmond idejében sikerült biztosítaniok vámmentességüket. Ezzel szemben a vámmentes szenterzsébet fal vaiakat, vagy a szentendreieket és bogdániakat vámfizetésre szorították. Az apácák állandó panaszai a polgárok ellen mégis azt mutatják, hogy a budaiakkal és pestiekkel szemben nem sikerült jogaikat maradéktalanul érvényesíteni. Egyedül az apáca birtokrész melletti felhévízi pünkösdi vásár vámját élvezték zavartalanul. 10 Vásári Az apácák a vásárokon mérleget is tartottak. Ezzel mérték az árut, hogy meg vámolhassák, de mérleg jgényt tartottak arra is, hogy a kereskedők egymás közti ügyleteiknél is ezt használják. Ez sértette a város mérlegelési jogát, ugyanis a városi tanács szintén megkövetelte, hogy a kereskedők a városi mérleget használják. A Budai Jogkönyvből esetleg arra lehet következtetni, hogy megosztották a mérlegeket: a durvább árukat (pl. fémek, viasz) a nagy városi mérlegen, míg a fűszerféléket a ,,frawennwag"-on, „asszonyok mérlegén ', azaz az apácákén mérték. Az apácák azonban igényelték a viaszmérési jogot is. Pesten pedig a polgárok vették el az apácáktól a gyümölcsök és más kisebb tárgyak mérésére szolgáló mérleget. 11
