Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

Áttörési kísérlet Támadások észak és dél felől lekötésével a tél beálltáig, tehát az ostromlók elvonulásáig biztosítani tudja. Azt a célt, hogy az ostromló sereggel megütközve, arra vereséget mérve Budát az ostromgyűrűből kiszabadítsák, ha ki is tűzték maguk elé, megvalósítására nemigen gondolhattak, annak ellenére sem, hogy a velük szembeszállni képes csapatok létszáma alig több mint a fele volt az övékének. A Budát ostromló sereg ugyanis a kéthónapos táborozás, az állandóan folyó ostromműveletek és a rohamok veszteségei következtében jelentősen csökkent, s az itt maradt, s az augusztus első napjaiban rendelkezésre álló negyvenezer főnyi hadseregnek mintegy háromnegyed részét lehetett felhasználni a felmentő törökök visszaverésére, esetleg visszaszorítására. Ez a seregtest azonban jól felszerelt, képzett, gyakorlott katonákból állt, s ütközet esetén éppúgy sikert érhettek volna el, mint 1684-ben is, amikor Érdnél Bekri Musztafa seregét megfutamították, hiszen ez a mostani török sereg amannál is gyengébb volt, nagy létszámából csak nyolc-tízezer janicsár és az öt-hatezer szpáhi jelentette ütőképességét. A nagy, döntő összecsapástól tulajdonképpen mindkét fél tartózkodott. Augusztus 14-én azonban mégis sor került összeütközésre. Kilencezer válogatott szpáhi és janicsár — nyilvánvalóan a várba való bejutási szándékkal — a Budaörs mögötti Csíki-hegyek felől próbált előre törni, s bár eleinte úgy látszott, hogy eredményt tudnak elérni, a mai Szabadság-hegy nyugati lejtőjéről előretörő császári gyalogság és lovasság azonban nemcsak megállította a Budakeszi felé előnyomuló törököket, hanem véres harcban vissza is szorította őket, s utána ellentámadásba ment át Budaörs és a Törökugrató között. Szülejmán — újabb támadástól tartva — másnap néhány mérfölddel hátravonta táborát. Az áttörés tehát ekkor nem sikerült, csak egy héttel később, augusztus 20-án, amikor véres harc árán a támadó ezer-ezerkétszáz janicsárból kétháromszáznak sikerült bejutnia a Fehérvári kapun át a várba. Az ostromlók nem akarták üldözni, s újabb összecsapásra kényszeríteni a török felmentő sereget, továbbra is tartották magukat az augusztus 7-i haditanács döntéséhez, hogy a nagyvezírrel szemben mindaddig tartózkodó magatartást tanúsítanak, míg a Budára rendelt erősítés, az erdélyi hadtest meg nem érkezik. A még mindig a közelben táborozó felmentő sereg azonban az ostrom következő időszakában mindkét felet befolyásolta: a védőknek önbizalmat adott, a támadókat bizonytalanságban tartotta, bár egy pillanatra sem csökkent az újabb rohamok előkészítésére irányuló tevékenység. Az augusztus 14-i összeütközést követő napokban különösen az északi oldalon támadták igen hevesen a várat. Felgyújtották a rések mögött elhelyezett cölöpöket, aknákat ástak és robbantottak, augusztus 18-án pedig rohamra indultak a sarki rondella ellen. A törökök továbbra is elszántan védekeztek, lőporzsákjaik tűzeső je pusztította és kényszerítette visszavonulásra a támadókat. De még ugyanezen a napon sikeresen kezdte rongálni a mai Városmajor utca elején felállított üteg négy (majd hat) ágyúja a várnak a sarki (Esztergomi) rondellához csatlakozó nyugati falát, s azon jókora rést ütött. Ezt az üteget ugyan augusztus 20-án a törökök szétlőtték, de a következő nap már újult erővel működött, rongálta a Vérmezőre néző várfalat, oly mértékben, hogy megcsillant az új, eredményesnek ígérkező roham lehetősége. Ehhez azonban szükség lett volna a déli oldalon ostromló bajorok segítségére. Miksa Emmanuel azonban, aki a hadjárat első napjaitól kezdve makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül és elsőnek érjen el döntő eredményt, erre a segítségre ekkor sem volt hajlandó. A déli oldalon a bajorok már augusztus 13-án éjjel benyomultak a palota nyugati nagy zárt udvarába, augusztus 17-től kezdve pedig tizenöt ágyúval szinte megszakítás nélkül lőtték a palota déli homlokzatát, de a rohamra nem tudtak lehetőséget teremteni. A törökök a romok közé mindig újabb és újabb cölöpsort állítottak, közben pedig aknát kezdtek ásni a déli nagy rondella területe alá. Ennek elkészülését és felrobbantását (amely a nagy rondellában július 27 222. Abdurrahman pasa. Rézkari