Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

223 — 224. Buda visszafoglalása alkalmából készült emlékérem elő- és hátoldala után elkészített erős támadó állás elvesztését jelentette volna^megakadályozandó, a bajorok augusztus 19-én egy körülbelül hat méter mély árkot kezdtek ásni, augusztus 22-én kora reggel pedig nagy rohamra indultak a palota déli védőfala ellen. Véres harc árán be is nyomultak az István-toronyba, a palota déli szárnyába, és a keleti zárt udvarba, s már azt hitték, hogy csak igen rövid idő kérdése az egész vár elfoglalása, a törökök ellenállását azonban nem sikerült megtörniük. A törökök ellentámadásba kezdtek, s augusztus 26-án a bajorok kénytelenek voltak az István-tornyot és a torony két oldalán elfoglalt állásaikat elhagyni, s hátrább szorultak a keleti zárt udvarban is. Augusztus 29-ig is csak azt tudták elérni, hogy kétnapi heves ágyúzással az István-tornyot és a palota- déli szárnyát romba döntötték, s a romok között állást foglaltak, de a palota többi részét és a keleti s nyugati zárt udvarokat a törökök szívósan kezükben tartották. Míg a déli oldalon szinte reménytelenül folyt az ádáz küzdelem a palota elfoglalásáért, addig az északról támadó fősereg szorgalmasan készítette elő a döntő rohamot. Augusztus 22-én még álrohammal támogatták a bajor támadást, utána napokon keresztül óriási munkával betömték a vár árkát, készítették a végső ostromműveket, amelyek közül a legfontosabb a sarki (Esztergomi) rondella áthidalása volt, amellyel huszonhárom-huszonnyolc méterrel a törököktől augusztus 27-re két napi és két éjszakai állandó munkával, állandó tüzérségi támadás közben elkészültek, és olyan közel jutottak a törökökhöz, hogy - mint az ostromról készített fő jelentésben írták — lándzsáik hegye már csaknem elérte egymást. Miközben ezek a munkálatok folytak, híre jött, hogy a felmentők ismét megkísérlik, hogy Az utolsó erősítést juttassanak a várba. Augusztus 24-én az Ercsinél táborozó Szülejmán, akinek seregéhez tizenkétezer főnyi erősítés is érkezett, közelebb vonult Budához, augusztus 29-én hajnalban pedig az ostromlók táborát megkerülve Óbuda felől a Duna mellett több mint ötezer janicsár és szpáhi támadott, és akart a Kakas-kapun át a Vízivárosba betörni. Mivel itt őket éppúgy visszaverték, mint az ugyanakkor a várból kirohanókat is, a támadók továbbra is elszántan harcoltak, hogy a várba bejuthassanak. A mai Moszkva tér területén azonban nagy részüket szétkergették, csak ezerkétszáz janicsár tudta magát a mai Városmajor utca felé áttörni, s innen egy véres összecsapás után a megmaradtak a mai Vérmező felé menekültek és egyesültek a Fehérvári kapun kirohanó szpáhikkal. Öldöklő harc kezdődött, s hiába próbáltak a törökök négy irányban szétfutva menekülni, legnagyobb részüket megsemmisítették. Buda ostroma idején a felmentőknek ez volt az utolsó kísérlete, hogy csapatokat juttassanak a várba. Eredményt most sem tudtak elérni. Az ostromlók viszont megerősödtek. Ugyanis miközben a támadók visszaverése és megsemmisítése folyt, megérkezett az ostromlók által már napok óta várt erősítés, az erdélyi hadtest tíz-tizenkétezer emberrel. Szülejmán serege ismét visszavonult Ercsiig. Az erdélyi hadtest megérkezése után az ostromlók már nyugodtan készülődhettek a végső, A döntő döntő rohamra. Az augusztus 31-én tartott haditanácsban elhatározták, hogy északon hatezer ostrom emberrel indítanak egy időben három valódi rohamot (az Esztergomi rondellán, attól jobbra és balra) és három álrohamot (a Bécsi kaputól nyugatra), a déli oldalon pedig a palota ellen háromezer emberrel szintén egy időben három rohamot. A végrehajtást előbb szeptember l-re tűzték ki, majd a bajorok kérését elfogadva szeptember 2-re halasztották, s hogy a törökök figyelmét eltereljék, azt a hírt terjesztették, s ennek alátámasztására rendelkezéseket is tettek, hogy a nagyvezír ellen akarnak vonulni. 28 Budapest története II. 433