Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

szerint. Nagyobb településeknek már keresztutcái is voltak. A házak bizonyára fából, vályogból készültek, azonban a gazdagabb szőlőtermelő falvakban már kőházakat is építettek, mint Csőtön. A falvak nagysága megfelelt a korabeli települések átlagos nagyságának, azaz nagyon kis lélekszámúak voltak. Mégis az országos átlagnál valamivel több lehetett erre a népesebb falu. A törpe, egy-öt, sőt hat-tíz háztartása helységek, amelyek a XV XVI. században a falvak 40,1 százalékát tették ki, úgy látszik, hiányoztak Budapest környékén. Igazán nagy falukat is találunk erre. Cinkotán legalább ötven háztartással, Gercsén talán még többel is számolhatunk a XVXVI. század fordulóján. Ilyen nagy település akkor a falvaknak mindössze 1,9 százaléka volt. (Ez a két falu a mai Budapest területén feküdt falvak 9,5 százaléka.)

79 FORRÁSOK ÉS IRODALOM (általában) Levéltári kutatásokat munkánkhoz a következő vonatkozásokban végeztünk: a) A XIV. század első felének budai társadalom- és gazdaságtörténetére, b) Buda és külvárosai középkori topográfiájára, r) Felhévíz külváros történetére, d) a XV. század közepétől kezdődő korszakra. Ezen felül nem teljes levéltári anyaggyűjtést végeztünk a XIV—XV. századi kereskedelemtörténetre, topográfiára és a főváros környéki falvak történetére. Még régebben az egész korszakra vonatkozóan országos pénzügyigazgatás-történeti kutatást végeztünk, amit a feldolgozásnál felhasználtunk. Ezeken kívül egy-két oklevelet leszámítva, szinte teljességgel a Budapest Történeti Múzeum regeszta- és másolatgyűjteményeire támaszkodtunk. Az egyik gyűjtemény a Csánki Dezső által 1911-ben javasolt, majd a főváros vezetőségétől összeállíttatni elrendelt, azonban — az 1301-ig terjedő rész kivételével — kéziratban maradt oklevéltárral áll kapcsolatban. A Budapest Története Okleveles Emlékei számára készült másolatgyűjtemény nagy része ugyan elpusztult, de töredékei megvannak több közgyűjteményben, így a Budapesti Történeti Miizeum is őriz belőle valamit. A megmaradt másolatanyag bár ezt is felhasználtuk — önmagában túl kevés, és ezért sok segítséget nem nyújtott. Sokkal jelentősebb volt azonban, hogy a harmincasnegyvenes években Mályusz Elemér professzor, aki annak idején a Szendy-féle Budapest Története II. (középkori) kötetét írta, az akkor még teljes oklevél másolatgyűjteményt kivonatolta és regesztagyűjteményét később átengedte a Budapesti Történeti Múzeumnak. E gyűjtemény nélkül munkánkat nem végezhettük volna el idejében és mint említettük, bizonyos témák és korszakok kivételével, levéltári forrásanyag tekintetében, erre és mindjárt említendőre támaszkodtunk. 1954-ben a Csánki-féle gyűjtés pusztulása miatt, újabb oklevéltár készítése került napirendre, amelynek irányítását a Főváros Tanácsa által kiküldött Budapest Története szerkesztő bizottsága Mályusz Elemérre bízta. Vezetésével egy munkaközösség átnézte az Országos Levéltárban eredetiben vagy filmen őrzött középkori anyagot, és elkészítette a Budapestre vonatkozó oklevelek kataszterét. Ez, és főleg az ennek alapján a filmtári anyagból kinagyított és a Budapest Történeti Múzeum gyűjteményébe került fényképmásolatok szintén nagy segítséget nyújtottak számunkra. Az Oklevéltár munkálatai a hatvanas évek elején akadoztak ugyan, azonban az 1380—1440-ig terjedő kötet megbízott összeállítója, Kumorovitz Lajos jelentősen előrehaladt anyagával, úgyhogy a kötetébe kerülendő oklevelek nagy részének elkészült a másolata. Ezt a másolatanyagot felhasználhattuk, amiért ezúton is hálás köszönetet mondunk. így hozzájuthattunk egy jelentős korszak, Zsigmond korának a főváros történetére vonatkozó forrásainak tekintélyes részéhez. Természetesen átnéztük a nyomtatásban megjelent oklevéltárakat is, legalábbis tekintélyes részben. Az így elkészült kéziratot 1968—1969 folyamán lektorálta Fügedi Erik és Székely György, valamint lektori véleménynek is megfelelő szerkesztői véleményt adott Gerevich László. A kézirat 1440-től 1529-ig terjedő fejezetét, azaz azt a részt, amelyre elvégeztük a levéltári kutatást teljes egészében, a többinek pedig a kivonatát e sorok írója 1968 decemberében kandidátusi értekezésül nyújtotta be a Tudományos Minősítő Bizottsághoz. Opponensei, Mályusz és Székely professzorok 1970 elejére nyújtották be véleményüket. Az értekezést 1970. március 9-én védte meg a szerző. Az opponensek, a lektorok, a szerkesztő, valamint a kandidátusi vitán felszólaló Elekes Lajos és Paulinyi Oszkár hasznos megjegyzéseit igyekezett a szerző figyelembe venni, amennyiben ez nem járt volna a kézirat bővítésével. Megjegyezzük, hogy eredeti kéziratunkat a terjedelem nagysága miatt egy ötödével kellett rövidítenünk, ami szükségképp magával hozta a bővítések kizárását. Egy-két különösen lényeges, a mondanivalót módosító esetek kivéve, a kézirat nem vette figyelembe az 1968 óta megjelent szakirodalmat. A szerző azóta megjelent és a Budapest Története anyagát részletesebben kifejtő tanulmányai esetében a kézirat jegyzetanyagát elhagytuk, és e helyett utalunk ezekre a tanulmányokra. Munkánknál a főszerkesztői utasításhoz tartottuk magunkat, azaz abban az esetben, ha átvettük a régebbi szakirodalom megállapításait, ezt általában nem idéztük a jegyzetekben. Szükségessé válik emiatt, hogy röviden foglalkozzunk a felhasznált irodalommal. Országos történeti vonatkozásban a legfontosabb kézikönyveket vettük alapul, elsősorban a következőket: MoT, I. k. Molnár—Pamlényi—Székely, Elekes 1964. A konkrét, fővárostörténeti vonatkozású szakirodalom sajnos, nem minden vonatkozásban kielégítő, és számos kérdést egyáltalán nem tárgyal. Korszakunkra vonatkozó összefoglaló monográfia nem készült, mert Salamon 1885-ben megjelent Budapest Történeté-nek II—

III. középkori kötetei csak Mátyás haláláig foglalkoznak Buda és a szomszéd városok múltjával. Munkája már megjelenése pillanatában elavultnak számított, és így felhasználása a legnagyobb mérvű óvatosságot igényli. A harmincas évek közepén megindított, újabb Budapest Története középkori kötete, Mályusz munkája, a háború miatt már nem jelent meg. A főváros történetét tárgyaló szakirodalom legnagyobb része topográfiai kérdések tisztázásával foglalkozott. A régebbiek közül különösen Pupp, Rómer, Némethy, Csánki, Gárdonyi, Belitzky, Pataki Vidor nevét említhetjük. Mennyiségileg a legtöbbet Gárdonyinak köszönhetjük, aki nem csupán helyrajzi problémák megoldására tett kísérleteket. Eredményei közül nem egy maradandó értékű, de nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet, hogy több ízben nem ragaszkodott saját régebbi megállapításaihoz. Álláspontját gyakran változtatta, azonban ilyenkor nem közölte, hogy korábban mást vallott. Nem mindig legutolsó véleménye az elfogadható. Pataki érdeme, hogy a budai Várhegy utcahálózatát és az utcák középkori neveit ma már pontosan ismerjük. Meg kell még emlékeznünk a művészettörténész Horvátit Henrikről, aki több művében