Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

A budai pasák mint tartományi parancsnokok A budai pasák közigazgatási, bírói hatalma A pasák működési ide

je hogy a követek a meddőségtől, küldőik a haszontalan üzengetéstől elernyedve és bosszúsan abbahagyták a tárgyalásokat azzal, hogy ,,olyan goromba fogásai vannak e nemzetnek, hogy ugyan utálja az ember", s legtöbbször beletörődtek abba a helyzetbe, amelyet korábban elfogadhatatlannak tartottak. Saját belügyeikben, kormányzói működésük teljesebb területén, ahol idegenektől nem érezték magukat feszélyezve, és tetteikről csak a „hatalomforrásának" voltak kötelesek számot adni, mindig nyíltan és határozottan léptek fel. E téren elsősorban katonák voltak, az összes magyarországi török várak felügyelői és főparancsnokai, kezükben tartva az egész itteni haderőt, amely 1546-ban, hiteles hivatalos forrás, török zsoldlajstrom szerint összesen tízezerkétszáz emberből állott. Tartományi parancsnoki minőségben idejük nagy részét itt is úton, sátor alatt töltötték, kiváltképpen magában a budai szandzsákban, amelynek mint központi szandzsáknak igazgatása a Dunántúlon majdnem Esztergomig, dél felé a Duna mentén Paksig, a Duna bal partján Halasig, majdnem Hatvanig, Vácig közvetlen tisztükhöz tartozott. A katonai pályán szolgáló emberek megítélése és előmenetele kizárólag tőlük, a pasáktól függött, minden jutalom és büntetés a pasáktól származott. A magasabb rangúak kinevezésére a pasák közvetve bírtak befolyással, a méltatlanok eltávolítására közvetlenül rendelkeztek hatalommal, az ilyeneket tisztüktől is megfoszthatták, ahogy Musztafa, Szinán, Ali pasák 1580 körül egymás után több szandzsákbejt is elmozdítottak helyükről, és helyeztek — egyeseket Pesten őrizet alá. Nemcsak rokonaik és fiaik várták tőlük sorsuknak előbbre lendítését, a többi közember és kisebb rangú javadalmas is bennük látta a jutalom és jólét forrását. Ezek apása elhatározásával egyidejűleg diplomát is a pasától kaptak, a pasát ugyanis útjain kancelláriájának tábori garnitúrája éppen úgy követte, ahogy a táborba szálló szultánt vagy nagyvezért a központi bivatalok törzse követni szokta. Egy nagy országrésznek szinte összes földesúri jövedelme a megszállás első éveiben egyszerre felosztásra kerülvén, még el nem adományozott földesúri jogokat találni és a sűrű helyi harcokban ilyenekre jogcímet szerezni nem volt nehéz. így az ő kormányzói működésük a vidéki szemléken és a központi székhelyen gazdag alkalmakat talált vitézek jutalmazására. Az első pasák, különösen a Budán hosszabb életű Szokollu Musztafa és társai, maguk is balkániak, főképp bosnyákok voltak, és sok szolgálatot és javadalmat arra jelentkező rokonaik, ismerőseik, „földijeik" között, mohamedán bosnyákok, albánok, görögkeleti rácok között osztottak szét. A pasák nemcsak katonai ügyekben rendelkeztek felügyeleti és ellenőrzési joggal, hanem katonai alapon foglaltak egységbe minden közigazgatási teendőt, és a hivatali élet minden ágára befolyással bírtak. Vallási szolgálattevők felett is rendelkeztek, legalább ideiglenes érvénnyel; papot, imámot, müezzint elcsaptak, ha hivatása gyakorlására alkalmatlan volt, és szigorúbban is sújthattak rájuk, ha bűnösöknek találták őket. Még bírósági ügyekbe is beavatkoztak, kioktatták a kádit, magyarázták neki a törvényt, és ideiglenes érvénnyel állását is betöltötték, ha üressé vált. ítélkezni is hatalmuk lehetett felettük. Amikor a hatvani kádi a követi minőségben Budán időző Tassi Gáspárt lakásán ismételten háborgatta, Tassi panaszára Murtezá pasa ötszázat veretett a kádi talpára, díván nélkül, tanács, tanúk, kihallgatás nélkül, s olvasóján, amelyet Allah dicséretére szokott pergetni, számolta az ütéseket. A budai pasa tekintélye még a szomszédos vilajetek pasa-kormányzói előtt is tiszteletet parancsolt, ezek akkor is meghajoltak kívánsága előtt, ha pénzt kívánt tőlük, pedig pénzt nehéz volt adniuk. A pasák hatalma közel állt a fejedelem hatalmához, és mint számos mohamedán államban, a török birodalomban is a központi hatalom felbomlására vezetett volna, ha időben nem esett volna korlátozás alá. Az Oszmán dinasztia helytartói működési idejét ugyanazon állomásokon nagyon rövidre szabta, olyan sűrűn váltogatta őket, hogy ennek az államközi érintkezésre is hátrányos gyakorlatnak a megszüntetését később maguk a királyiak kérték. Budára a török szultánok száznegyvenöt év alatt hetvenöt embert kilencvenkilenc alkalommal küldtek kormányzónak, s még azokat is, akiket igen alkalmasnak találtak, el-elrendelték más vidékre, és csak azután küldték újból ide. Leghosszabb ideig, egyfolytában tizenkét évig egyedül Szokollu Mehmednek az öccse igazgatta a budai tartományt. Utána már csak hatan szolgáltak itt hoszszabb ideig: a XVI. században Mehmed és Rüsztem, a XVII. században Kádizáde Ali, Szufi Mehmed, Muszá és Uzun Ibrahim, mindannyian előkelő családból származó férfiak, pasák fiai vagy nagyvezérek vejei, egyenként öt —kilenc évig, de nem egyfolytában, hanem megszakításokkal, ismételt kinevezésekkel. Átlagban a kilencvenkilenc esetben kinevezett budai pasákra másfél esztendei működés sem esett, és negyvennyolcan ennél is rövidebb idővel voltak kénytelenek beérni. Ezek csak jöttek és mentek, anélkül, hogy akár a város, akár a tartomány életében nyomot vagy nevet hagytak volna maguk után. További nyolcan-tízen be sem ültek a kormányzói székbe, mert már úti készülődésük közben máshová rendelte őket a szultán akarata, főleg a XVII. században, amikor igen nagy volt a birodalomban a zavar, bőség volt a bajban, és hiány volt a jeles emberekben.