Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

212. ("sászári követ fogadása Budán a XVI. század végén. Vízfestmény A budai pasákkal szemben ez a bizalmatlankodás feleslegesnek bizonyult, mert itt, idegen Vádakalmdai hitű, ellenséges népek közepette a pasáknak nem volt módjuk ahhoz, hogy a szultán ellen pártot v

(lfiuk cllen üssenek, hogy magukat királyok utódainak képzelve, a ,,Piros alma" palotába, ahová állítólag betelepedniök is ezért nem volt szabad, „királynak" beüljenek. A vádak között, amelyeket a budai pasák ellen, többnyire a szerencse kerekén lemaradt riválisok emeltek, csak egyszer szerepel a hűtlenség vádja, az is a sokat emlegetett Szokolu Musztafa ellen, nyilván alaptalanul. Nem őket, a pasákat, hanem a török államrendszert és a szultánokat jellemzi, hogy mégis sokan erőszakos halállal zárták életüket, hogy a szultánok hóhéraikat küldözgették hozzájuk, az emberélet keleti semmibevételével még olyanokhoz is, aki dámádjuk, lányuk vagy nénjük házastársa, vagy jó vitéz szolgájuk volt. A hetvenöt pasa közül Budán vagy későbbi szolgálat alatt másutt vagy húszan „megfojtva haltak meg", az elsők között éppen a legkiválóbbak: Arszlán, aki a városfalat és a Baruthánét építette és a tartomány pénzügyeit rendbe hozta, Musztafa, a legnagyobb budai pasa, s utolsónak is a legjelesebb katona az akkoriak között: Sejtán Ibrahim, későbbi néven „Angyal", 1684-ben Buda megmentője, ahogy ezért nevezték, s 1686-ban az akkori veszedelemben visszasírtak. Meg nem érdemelt haláluk a korszak elején és végén egyaránt azt bizonyítja, hogy Törökországban nem volt más, csak rabszolga, „mindenki, még a pasa is a szultán rabszolgája volt". Helyüket állandóan cserélgetni kényszerülvén, szinte természetes, hogy állomáshelyükön sok ^ pamk kísérővel jelentek meg, hogy az ismeretlen, mindig új viszonyok között teendőikben meghitt 'ï^£™f embereik segítségére támaszkodhassanak, ők alkották a pasa „udvarát". Ez az udvar idegen 1 szemnek szinte kiismerhetetlennek tűnt, gyakori cserélődésén kívül azért, mert magában is bonyolultvolt. A pasa tanácsa, a díván, azokon a tisztségviselőkön kívül, akiket a pasa támogatására és részben ellenőrzésére a kormány küldött ki, ezekből az emberekből, a pasa híveiből és szolgáiból állt. A dívánban rang szerint mindig a „kard emberei" (erbáb-i szejf) voltak az elsők, az agák és a . . .basik, a különféle fegyvernemek parancsnokai: a janicsáraga, az azabok, gönüllük, tüzérek, aknászok, martalócok parancsnokai; a másik oldalon a „toll emberei" (erbáb-i kalem) álltak, a polgári hatóságok képviseletében a kádi, mufti, defterdár; ezek itt Budán már mind tisztes öreg emberek voltak, s a diván íródiákjaival: a kjátibokkal, a „címervetővel" (ez a nisándzsi magyar neve) rendesen látogatták a tanácsüléseket meghatározott napokon és időpontban; a vezető emberek magát a pasát rendkívüli esetekben soron kívül is. A pasa első itteni szereplése, saját bemutatkozása is ebben a tanácsban, a dívánban folyt le. Átvéve a hatalmat, megkezdte tárgyalásait és rendelkezéseit, nagyjában ugyanolyan külsőségek között és ugyanabban a szellemben, ahogy azt az isztanbuli dívánban tanulta. Végzéseiben sokszor hivatkozott a „régi állapotokra", az első szultánok intézkedéseire, sőt a „királyok korabeli" helyzetre is, és emezeket számos esetben, főképp ha az ügy mohamedán érdeket nem sértett, jogalapnak fogadta el. Döntést kisebbnek látszó ügyekben is ritkán hozott elhamarkodva vagy egyedül, a nagyobb ügyeket pedig mindig megbeszélte tanácsosaival. Az ügyeket elhúzni azonban nem engedte, s ítéleteit már tekintélyi okokból is azonnal végrehajtatta, nem félve attól, hogy azokat Isztanbulban meg fogják változtatni. A díván és az azzal egybehangolt hivatali szervezet a várost és a tartományt mint egy kiskirályságot, pontosan úgy igazgatta, abcgy a nagy török birodalmat az isztambuli központ. A budai tartományi központ az isztanbuli birodalmi központhoz az egyes hivatalvezető főemberek, a tartományi szervezet „pilléreinek" elnevezésében is hasonló volt: a budai vezír (bejlerbej) állása megfelelt az isztanbuli nagyvezér állásának, a budai kádié a kádiaszkerének, a defterdáré a fővárosi defterdárénak, a budai muftié az isztanbuli sejch ül iszláménak. A budai hivatalok