Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Város és a földesúri hatalom A falusi lakosság származáshelyei Nemesi falvak A falu külső képe A két szigeten viszonylag magas az iparosok száma, bár a búcsújáróhely Margitszigetet leszámítva, nem beszélhetünk sokágú kézművességről. A Duna-balparton viszont Palotától le Soroksárig még az átlagos magvar falusi szinthez képest is alacsony a kézművesek aránya. A kétmérföldes körön kívül azonban más képet látunk. Harasztiban öt iparosra: egy-egy ács, varga, kardos, kovács és takácsra van adat, de már a XV. század elején vannak itt kovácsok, kardosok, szabók. Az 1480. évi hatalmaskodás alkalmával harminckilenc pakonyi jobbágy nevét sorolják fel: köztük három szabót, két-két pintért és molnárt, valamint egy mészárost, tehát 20,5 százalék az iparos. Mindkét falu a kétmérföldes körzet közelében fekszik, akár a jobb parti mezővárosok: Tétény, Érd, Zsámbék, Szentendre. Itt már kevéssé érvényesült a városi hatás a falusi iparra, ami a szomszédos falvak lakói számára szükségessé tette iparosok megtelepedését és lehetőséget adott mezővárosi fejlődésre is. Haraszti és Pakony már megközelítette ezt a szintet, de 1541-ig még nem érhette el. A városhoz közel eső falvak azonban rászorultak a város piacára anélkül is, hogy a város földesúri jogot gyakorolt volna felettük. A Csepel-sziget és Haraszti esetében a takácsok jelenléte bizonyára a juhtenyésztéssel függ össze, az általuk szőtt posztót a városi polgárok értékesítették. Sajnos, a XV. század végéről nem áll rendelkezésre olyan forrásunk, amelyből akár a takácsipar megmaradását, akár pedig más magyar falvakhoz hasonlóan visszafejlődését lehetne igazolni.

76 A három város a maga környékére erős szívóhatást gyakorolt. A polgárság tekintélyes százaléka innen származott. A városok közelsége mérséklőén hatott továbbá a földesúri elnyomásra is. A felhévízi földesúr csak igen kevés terhet rótt jobbágyaira, hiszen azoknak csak a szomszéd Buda városkapuját kellett átlépniük, hogy megszabaduljanak kötelezettségeiktől. A királyi és királynéi jobbágyok amúgy is általában jobb helyzetben voltak más földesurak jobbágyainál, mert az uralkodó nekik gyakran elengedte az állami adót. Nagybirtok, amely rá tudta volna jobbágyaira akaratát kényszeríteni, hosszú ideig nem volt ezen a tájon, és így a városok jobbágyteher mérséklő hatása érvényesülhetett. Egyedül a szigeti apácáknak voltak jelentős birtokai a két város körül, őket teljes erejével támogatta a feudális államhatalom és így tetszésük szerint adóztatták jobbágyaikat. Az állami és egyházi terhek alól mentességet szereztek ugyan alattvalóiknak, de csak azért, hogy ezeket a maguk számára szedhessék be.

77 Az apácák birtokközpontja a Margitsziget volt. A nagybirtok gazdasági egységnek számított, mert a földesúr előírhatta jobbágyainak, hogy például csak az urasági malmot használhatják, kirendelhette jobbágyait másutt fekvő földjei megművelésére, vagy hatalmaskodni. A párdi rétek hatalmaskodás formájában történő lekaszálására az apácák a mintegy huszonöt km-re fekvő Taksonyból és Varsányból is rendeltek ki negyven parasztot. A Duna menti Rozgonyi birtokok jobbágyai földesuruk harmincöt km-re fekvő nyári (ma Nyáregyháza puszta) erdejéből szerezték be fájukat. A birtokközpont bizonyára hozzájárult a sziget átlagosnál magasabb iparosodásához. Minél nagyobb volt egy birtok, annál inkább tudta megakadályozni a földesúr, hogy jobbágyai idegen piacokat keressenek fel. A nagybirtoknak ez a szerepe ezután vált különösen károssá a két városra, miután a Podmaniczky- és Sárkány-uradalmak is megjelentek. A földesúr igyekezett jobbágyait a városi polgársággal szemben megvédeni. Amikor Tétény Drágfi-kézen volt, a mezőváros polgárai földesurukkal egyetértve akarták eredménytelenül a budai polgárokat szőlőik után kilenced fizetésére kötelezni. (A tétényieknek kellett fizetni, a budaiaknak nem, tehát a budai polgár kisebb önköltséggel termelt.) A falusi lakosság származáshelyeit, házassági körzetét nagyon nehéz meghatározni. Szentmihály esetében van erre csupán lehetőségünk. Három-három Domonyi és Somogyi, két Bakonyi, egy-egy Zsigeri, Veresegyházi és Zalai nevűt ismerünk. Somogyi és Zalai nevek gyakoriak az egész főváros környékén, ez főleg azzal magyarázható, hogy a két megye a középkorban az ország legnépesebbjeihez tartozott. Somogyban különben birtokai feküdtek Szentmihály urainak, a szigeti apácáknak, és így lehet, hogy a szentmihályi Somogyiak az ottani apáca-birtokokról származtak. A többi falu közül Veresegyház északkeletre, Bakony (Pakony) délre mintegy 20 -22, Damony északkeletre mintegy 27, Zsiger (Monor, Káva és Gomba közt) keletre mintegy 30-35 km-re feküdt Szentmihály tói. Tehát a parasztok 30 — 35 km-es körből származtak, átlag négy mérföldnek, azaz a városok külső nyolcmérföldes körzete felének megfelelő köréből származtak.

78 Külön kell foglalkoznunk a nemesi falvakkal. Keletkezésüket régi várjobbágy birtokokból szokták levezetni. Általában törpefalvak voltak. A főváros környéki nemesi falvak is lehettek talán várjobbágytelepülések utódai, azonban egyáltalán nem nevezhetők törpefalvaknak. A két Keszi és Diód nagyságát talán szőlőtermelésre különösen alkalmas földjükből vezethetjük le, kisnemesi birtokosai közé nem nemes szőlősgazdák is települtek. Gercse eredetileg valóban törpefalu lehetett, ahol egy-két kisnemesi család gazdálkodott, esetleg néhány szolgával. Utódaik elszaporodtak, és a XV. század végén Gercse már egyike a főváros környéke legnépesebb, mezőgazdasági jellegű falvainak. Még néhány szót kell szólnunk a főváros környéki falvak külső képéről. Leggyakoribb típus lehetett a szalagtelkes úti falu. Ilyen volt Csőt az ásatások, és Sikátor az oklevelek tanúsága