Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

IV. TÁRSADALMI VISZONYOK ES TÁRSADALMI ÉLET 1. BUDA LAKOSSÁGA Buda elfoglalása után a város társadalmi összetétele szinte az egyik pillanatról a másikra megváltozott. Az udvari embereknek, akik az udvarhoz fűződő kapcsolatuk miatt gyakran időztek Budán és itt állandó szállást tartottak, sőt házat is szereztek, az udvarral együtt egyszerre és végleg cl kellett költözniük; s ugyanúgy elmentek az egyházi emberek is, akár állandóan itt tevékenykedtek a budai intézményeknél, akár csak időnként tartózkodtak itt az udvar miatt. Az udvar és a főurak szolganépeikkel együtt és a papság már az első napokban elhagyták Budát. A város magyar polgárai megoszlottak elhatározásukban. Közülük sokan másutt kerestek új otthont. Egyesek magyar kézen maradt területekre menekültek, mások török uralom alá került kisebb városokba húzódtak vissza. Idővel néhányan visszaszáilingóztak Budára, a legtöbben azonban végleg elszakadtak egykori hazájuktól, és mint a jeles protestáns prédikátor, Bornemissza Péter bizonyára a Budáról elmenekült Bornemisszák valamelyikének a rokona — csak idegenben hányódva, messziről epekedtek utána: „Vájjon mikor leszön jó Budában lakásom". A városi polgárság másik csoportja, a német polgárok, akik az 1541-i ostrom alatt is inkább Ferdinándhoz húztak, nem várták meg a török főerők megérkezését és Buda megszállását, hanem már a török sereg közeledésének a hírére elmenekültek, s vagyonukat itt hagyva és kiváltságos helyzetükről lemondva sorsára hagyták azt a várost, ahová nemrég még senki „idegent" nem akartak bevenni velük egyenrangú polgárnak. Helyükön maradtak viszont a korábban Budára települt balkáni szlávok, akiknek már nemigen volt hová menekülniük, és az „olaszoknak" nevezett raguzaiak, s a város végső török megszállása után apránként a zsidók is visszaszállingóztak Budára, „ahol régente a kereszt védte őket, ezóta a félhold árnyéka nyújtott nekik oltalmat". Az így kialakult általános helyzetkép, amelyet a török kori Budán a városi lakosság kezdeti megoszlásáról az elbeszélő források alapján megvonhatunk, részletekbe menően kiegészíthető a hivatalos török összeírásokból, amelyek a török uralom elején a megmaradt lakosságról, ennek megadóztatásával kapcsolatban készültek. Csakhogy ezen összeírások nyomán a lakosság elemzésénél és osztályozásánál vallási alapon kell elindulni, mert amikor a törökök magyarországi tartományaikat saját módjuk szerint kezdték kormányozni, és evégett az itteni lakosságot „jegyzékbe" vették, a lakosságot nem népi vagy nyelvi, hanem vallási alapon csoportosították. „Vallás és nép: ez a kettő ugyanaz", írta egy Szülejmán-kori teológus, Birgevi. A két fogalmon a törökök valóban „ugyanazt", de mindig a vallást értették, s arra a kérdésre, hogy „miféle ember", a török a legújabb időkig úgy felelt, hogy ő: „mohamedán". A) Vallási megoszlás Az első ismert budai összeírás szerint, amelyet a török hatóságok 1547-ben az itt talált lakosokról készítettek, laktak Budán kjáfirók (más ejtés szerint gyaurok), más néven geberek (így ők nálunk a nyugati keresztényeket nevezték), zsidók és koptok. A gyaur családok száma kétszázharmincnyolc, a zsidóké hetvenöt, a koptoké hatvan volt. Tizenhat évvel később, 1563-ban százhetvenöt gyaur házat talált itt az adórovó. A családfők nevét abban a formában jegyezték fel, ahogy azokat az adókötelesek bemondták. Magyar A magyar családfők mind családnévvel (vezetéknévvel) és keresztnévvel szerepelnek, kereszt- keresztények nevük is magyar (például: János). A magyar családnév ekkor van alakulóban, de sokszor csak az egyénre vonatkozó melléknév, jelző; például abban a jegyzékben, amely a budai gyaur kaszabokat, azaz mészárosokat felsorolja, ezek a nevek szerepelnek: Mészáros István, Mészáros Mihály és így tovább. Kilenc név közül nyolc („Mészáros"), és esetleg ingadozik (például Vácott 1570 körül Kötélverő Imrének Szűcs Máté volt a fia). Amennyiben a családnév foglalkozást jelentő szó, talán a nevezett személy foglalkozását jelenti, s így érdemes tudnunk, hogy 1547-ben ezek a családnevek fordulnak elő: Mészáros (tizenbárom esetben), Varga (tíz), Csaplár és Szabó 25 Budapest története II. 385