Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN
E) Kincstári és földesúri jövedelmek Bérietek A legnagyobb üzletek nem a csarsuban, nem is a gazdag áruszállítók között a hánokban vagy karavánszerájokban, hanem a pasa és a defterdár hivatalos helyiségeiben bonyolódtak le, ahol a török hatóságok különféle jogokat és jövedelemforrásokat megszabott összegért vagy bizonyos százaléknyi haszonrészesedésre a legtöbbet ígérőnek bérbe adtak. A bérlők eleinte olaszok, raguzaiak voltak. Raguza ugyanis a budai vámot már Szülejmán szultántól bérbe vette és a magyarországi török kormányzóságokban saját polgárai számára kereskedelmi szabadságot vásárolt (ez a magyarázata, hogy Budán az ,,olasz" lakosok egészen a XVI. század végéig kitartottak). Később „törökök" (mohamedánok), rácok, majd mind gyakrabban zsidók (főleg spanyol zsidók) szerepeltek bérlők gyanánt. A kincstár bérbe adta a kikötő- (rév) jövedelmet, a vámot, a boradót, a konyhakertek adóját, a fürdőket, a pénzváltási jogot, a különféle bolthelyiségeket, a mészárszékeket, ahol a vágott hús javát lehetett megkapni, a szegények hússzékét, ahol a birkafejet és birkalábat árulták (,-izerháne), a bozának nevezett erjesztett ital boltját, a bozahánét, a gyertyaöntés jogát. Földesúri A helyőrség révén is sok pénz gyűlt össze Budán. Tojgun pasának például 1554 55-ben jövedelmek egymillió-százezer akcse, Ovejsz pasának 1579-ben kilencszáztizenháromezer-tizenhét akcse jövedelmet hozó földbirtoka volt. 1619-ben működő utódukat, Karakas Mehmed pasát nyolcszázhatvanezer akcse jövedelem illette meg. Magyar' faluk százainak jövedelme torkollott Budára, hogy csak a közelben fekvőket említsük, a budai, pesti és óbudai földesúri jogok, Zsámbék, Maros, Rákoscsaba a pasa birtokai közé tartoztak, 1557 óta Érd is, de Nógrádtól le az aldunai Szendrőig mindenütt akadt falu, amely a budai pasának termelt és adózott, a közelben fekvők természetben szolgálva, amit a pasa udvartartása közvetlenül elfogyasztott, a távolabb esők készpénzzel váltva meg szolgálmányaikat. A rangban a pasa után következő első budai földesúr, a pénzügyi defterdár évi százötezer akcse jövedelmet húzott, megint a jobbágyok munkájából, a birtok-defterdár hetvenkettőezer akcsét, az utóbbinak termelt 1547-ben egyéb helységeken kívül Pócsmegyer, Veresegyház, Szada, Szentmiklós, Kerepes, Alberti, Vacs. A hivatalokban beosztott alsóbb rangú tisztségviselők: eminek, kjátibok is mind földesurak voltak és szintén egész falvak jövedelmét élvezték. Sőt a magyar falvak adóján kívül még a török belföldről is érkeztek Budára pénzszállítmányok, mert a budai tartomány költségvetése, a sok határmenti szerv fenntartása miatt jó ideig passzív volt. A hiány fedezésére a birodalom belsejéből kellett Budára pénzt hozni. Egyiptom adóját, a közmondásossá vált, török szemben legnagyobb elképzelhető kincset, állítólag háromszázezer aranyat, évtizedeken át azon mód, ahogy Isztanbulban a hajókról kirakták, „felbontatlanul Budára irányították", tehát ezek az összegek is itt kezdték meg gazdasági körforgásukat. Az előkelők Egyéni jóléttel, gazdasági élénkség jeleivel azonban mindezek dacára sem találkozunk Budán. my ie-ettlf e êi ^ ma g as állású tisztségviselők, a nagy ranggal járó szandzsákbejek, defterdárok, pasák, és lefelé is mindnyájan állandóan nagy összegekkel kényszerültek adózni, hogy rangjukat és anyagi helyzetüket megtarthassák. „Nálunk a szandzsák senkinek nem öröksége, hanem olyan az, mint egy keszkenő, ma egyiknek kezében vagyon, holnap meg más kezébe kerül, ezeknek csak a nevük vagyon, hogy bej", mondják a szandzsákbejekről maguk a pasák. Máshol meg a defterdár kesergéséről olvashatunk, hogy „őt is búsítják, rajta is pénzt kérnek", ahogy a körösieknek, kecskemétieknek mintegy mentegetődzésül 1679-ben Muszli efendi, „a tengeren innen levő minden vár fő fizető mestere" írja. Ugyanúgy a legmagasabb rangúak, a pasák is tele vannak anyagi gondokkal. Nemcsak évről évre, szabályszerűen, előre tudott alkalmakkor kellett nagy összegeket lefizetniük, hanem azon kívül is soron kívüli ajándékokban, amikor nem a megemlékezés finom jeléül, hanem közönséges szolgálmány gyanánt szükség volt, hogy „valami újságot vigyenek alá". így éppen a legelőkelőbbek, azok, akiknél a legtöbb érték összegyűlt, rendkívüli mértékű anyagi kötelezettségekkel voltak megterhelve, s kötelezettségeik teljesítésére készülve vagy jövedelem nélküli jövőjükre gondolva, a „fehér pénzből", amit lehetett, megőriztek a „fekete napok" idejére. Amit pedig meg tudtak takarítani, azt hivatali idejük leteltével magukkal vitték családi otthonukba, hogy visszavonulva csendben éljenek vele, vagy Isztanbulba, a fővárosba szállították, hogy ott a hivatali állások állandó nagy börzéjén játékba vessék. Buda és a környék, sőt az egész tartomány értékei így leszívódtak a délvidéki belföldre, a hódító nép itt maradt közembere pedig egy sorba került a kis zsoldra fogadott balkánival, s napi négy-öt akcse zsoldját számolgatva, irigyen nézte szerencsésebb társait, akiknek zsold helyett, régen kiszámított kulcs alapján, már csoportonként is, egy-egy falu jutott és parasztjaik értékes terményekkel szolgáltak. A városon pedig kis pénzű szegénység terebélyesedett el és állandó vendégnek beköltöztek a „fekete napok". Hogy a szegénység valóban általános volt és a legelőkelőbbek, a pasák háza is csak viszonylag volt gazdag, azt igazolják azok a vagyoni leltárak, melyek a budai pasák „kincseiről" készültek,
