Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

188. Az Oszmán bej dzsámi a Fő utcában. Vízfestmény 1770 a Dunába ereszkedő másik bölmefalat egy másik bástya, ,,Urudzs aga bástyája" (Urudzs aga tábieszi) zárta le, és szolgált a Lánchíd utca déli végében a bölmefalon nyíló és szintén Urudzs agáról elnevezett kapu (Urudzs aga kapuszu) erősítésére. A Duna mentén észak felé haladó, gyengébben épített fal hét helyen volt könnyebb ,,vízi kapuval" átvágva. A város északi része legjobban a Bem József tér sarkánál volt megerősítve, ott ahol a fal derékszögben nyugat felé megtört; e saroknak és a közelében, a Fő utca torkolatában álló ,,Kakas kapunak" (Horosz kapuszu) a biztosítására az erős építésű „Kakas kapu bástya" (Horosz kapuszu tábieszi) szolgált. A városfal további szakasza még két helyen volt kapuval áttörve és bástyával megerősítve: a mai Széna tér alsó végénél SiJeni kapu („Új kapu"), a Vérmező út alsó végénél a Kinnáre vagy Kannáre kapuszu („Vágóhíd kapu"). A bástyafalon kívül, a Duna felé elterülő „varos" nemcsak lenn, a déli részen volt keresztbe húzott falakkal részekre, bölmékre osztva, hanem tovább észak felé is. Az Urudzs aga kapun túl a mai alagút előtt az Istálló bölme (Ahorluk bolmeszi) terült el szélesen. Ezen végigmenve, a Várhegyről a mai Apor utca táján a Dunához ereszkedő bölmefalon túl, az ezen át nyíló „Istálló kapun" (Ahorluk kapuszu) át a Tojgun pasa bőimébe lehetett eljutni, amely körülbelül a mai budai Vigadó tájáig terjedt. Ehhez csatlakozott észak felé a Szülejmán pasa bölme, és tovább a városfalak irányában, részint a várfalakra keresztbe, részint azokkal párhuzamosan vonuló falak, előre tolt védelmi vonalak között még több más bölme is. Polgári lakosság, különösen nem mohamedán hiten, csak a bölméken túl, körülbelül a mai Utcahálózat Jégverem utcától észak felé, az ott már kiszélesedő völgyben, és a Széna tér felé emelkedő dombháton telepedett meg. Az utóbbi részen, a dombhát Duna felé eső lejtőjén, a középkori Szent Péter mártír-templom környékén, a török kor elején magyarok laktak. Lejjebb a Duna felé külön csoportban cigányok és zsidók készítettek maguknak lakóhelyet; az utóbbi kettőt török források kopt mahallénak és zsidó mahallénak nevezik, nyugatiak „civitas zingarorum", „civitas judeorum" neveken idézik. Később az újonnan települő balkániak is ezen a tájon találtak otthonra. Az összezsúfolt viskók a mai Fő utca körül sok utcát és sikátort alkottak, melyeknek csak kanyargós vonulatai maradtak ránk, hajtásaikkal és töréseikkel később is századokra meghatározva az itteni utcarendet, neveik azonban nem. A forrásokból csak néhány házcsoport vagy tájék neve ismeretes: Ali pasa burdzsu mahalleszi („Ali pasa bástya mahalle"), az Ali pasa bástya tájékán, Iszkele mahalleszi („Rév mahalle"), Szeraj iszkeleszi („Palota rév"), Agadzs pazari („Tűzifa piac"). A „varos" legjelesebb dzsámijait a középkori Ágoston-rendek, a mai kapucinusok telkén Templomok 1555-ben Tojgun pasa, a mai Erzsébet apácák temploma helyén a Fő utcában, 1566 és 1578 között Szokollu Musztafa, ismeretlen időben a Lánchíd utca déli végénél Hadzsi Szefer és a 23 Budapest története 2. 353