Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

Az 1598. évi ostrom Újabb kísérlet llxida visszafoglalására 1602-ben Pest visszafoglalása Pest alól. A Buda visszafoglalására felvonult hatalmas sereg tehát Buda ostromát meg sem kísérelve felszedte sátrait, s az ágyúkat és a nehéz poggyászt nagyjából hajókra rakva, az ostromot október 8-án „feloldotta". Ötvenhat évvel az első ostrom, Joachim brandenburgi herceg vállalkozása után került sor 1598-ban a török Buda második megostromlására (180. kép). A Buda ellen felvonuló sereg előcsapatai Pálffy Miklósnak és Nádasdy Tamásnak a vezetése alatt mintegy ötezer lovassal, továbbá a lengyel Stadniczky vezetése alatt mintegy ezer kozákkal előbb Vác felé nyomultak, majd Vácnál átkelve a Duna jobb partjára, október 3-án értek Buda alá. Nyomon követte őket a fősereg, a mintegy huszonötezer főnyi német gyalogság, továbbá megfelelő számú magyar gyalogság. Az egész haderő felett Mátyás főherceg parancsnokolt, aki néhány nappal a sereg után maga is Buda alá érkezett. A császáriak a budai külső város cigányok lakta részét („zinganorum civitas exterior") szinte harc nélkül megszállták, s október 10-én az északi városfalat, a mai Mártírok útjának a Bem József tér és a Széna tér közötti vonalán lövetni kezdték. A törökök a támadásra a várbeli bástyákról és a városfalak mögül tüzérségi tűzzel feleltek, s amikor Mátyás főherceg rohamot intézett a városfal ellen, a rohamozókat kemény ellenállással fogadták. A támadók áttörték a törökök első védelmi vonalát, és benyomultak az alsó városba. Erre a törökök futva a várba vagy a hídon át Pestre igyekeztek menekülni. Vagy négyszázan beszorultak az egyik vízivárosi mohamedán templomba, s végsőkig ellenállva, valamennyien életüket vesztették. Az alsó város elvesztése igen megrémítette Buda török védőit. Nemcsak anyagi veszteségük volt jelentékeny — ott veszett negyven kisebb ágyújuk és vagy száz tevéjük —, hanem a védelem sikere iránt táplált hitük is megrendült. Ezért gellérthegyi erődjüket is felgyújtották, és odahagyták. Buda török őrsége azonban az ostromlók támadásainak ellenállt, s mivel az időjárás is a várbelieknek kedvezett, az ostromlók nem tudtak további sikereket felmutatni. Megeredtek az őszi esők, melyektől ember-állat rendkívül sokat szenvedett s rendszeres ostromot folytatni szinte lehetetlenné vált. Több meghiúsult roham után az ostromlók, mintegy a maguk vigasztalására, Pest bevételét vették tervbe; a mindinkább kedvezőtlenné váló időjárás miatt azonban utóbb erről is lemondtak, s belátva négy hét óta tartó szenvedéseik és reménykedéseik hiú voltát, november 3-án a vár alól elvonultak. A Buda ellen indított támadás tehát sikertelenül végződött, és bár a háború tovább tartott, Buda visszavívasának gondolata egyelőre lekerült a császári haditanács terveiből. A következő évben, 1599 tavaszán előbb Pálffy Miklós lovasai feltűntek ugyan Buda környékén (181. kép), s a nyár végén a császári seregek másik nagy vezére, Schwarzenberg is megjelent Pest alatt, de csak portyázás és katonai hírnyerés céljából. Ostromot vagy támadást egyikük sem indított a két város ellen. A vállalkozások legnagyobb eredménye az maradt, hogy Pálffy Miklós emberei a budai pasát, Szülejmánt, aki a felső hévizeknél kilovaglás közben útjukba került, megszalasztották, majd amikor lováról lebukott, elfogták, és Bécsbe vitték. Három évvel később, amikor a „hosszú háború" az ellenfelek kimerülésének jeleivel és megismételt békülési kísérletekkel már a kilencedik évében folyt, a császári hadvezetés, birtokába jutva a Buda elő várainak tekintett Fehérvárnak, Esztergomnak és Vácnak, 1602-re ismét Buda visszavívását tűzte ki a hadműveletek céljául. A feladat megoldására Rudolf császár és király Russwurm Hermann Kristóf tábornoknak adott megbízást, Russwurm azonban nehézkes készülődéssel sok időt vesztett, miközben Fehérvár 1602. augusztus 29-én újból török kézre került, és így már kezdetben több nehézséggel találta magát szemben, mint amennyire felkészült. Viszont némileg segítségére jött az a körülmény, hogy a nagyvezér, Jemisdzsi Haszan, egyrészt a császári hadak gyülekezését és esztergomi táborozását lebecsülve, másrészt Erdély megtámadásától nagyobb sikereket remélve, Budát védtelenül hagyta. A megrémült budaiak: a bejlerbej, Kádizádé Ali, a vár védője, Szufi Szinan, Lala Mehmed pasa, s végül a sokat tapasztalt öreg budai kádi, Habil efendi hiába igyekeztek a nagyvezért erről a tervéről lebeszélni. A „makacs albán" senkire nem hallgatott s megelégedve a budai helyőrség egyszerű megerősítésével, elindult Szolnok felé. Russwurm csapatai így csak a megerősített várőrséget találták maguk előtt, és szeptember 29-én különösebb ellenállás nélkül nyomultak a vár közelébe. Újlak táján a Margitszigetre, majd innen a pesti oldalra a Dunán hidat vertek, s a két várost mélyebbre ható előkészítés nélkül frontális támadással vívni kezdték. Az első héten szép sikereket értek el. A Duna jobb partján felvonuló csapatok október 2-án egyetlen támadással elfoglalták a budai Vízivárost, s a komáromi naszádosok, miután a dunai hajóhidat leúsztatott fatönkökkel meg hajókkal széttépték és felgyújtották, Buda és Pest összeköttetését megnehezítették, és a küzdelmet a pesti oldalra is átvitték. Az ostromló sereg összesített támadást intézett Pest ellen. Egyik részük október 6-ra virradó éjjelen az alföldi síkság felől rohanta meg a város falait, míg Russwurm hajókon és csónakokon a