Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

158—161. A kehely talpának domborművei: Jézus születése — Királyok imádása — Bemutatás a templomban — Kálvária A fentebb fölsorolt nagyszerű emlékek példájával is azt akarjuk bemutatni, hogy a művészet mércéjét minden műfajban igen magasra állították, és ez nemcsak a kereskedelmi forgalmat, hanem a helyi termelést is magával ragadta. Az ügyes-bajos jogi aktusok emlékeként igen sok ötvös, művészi iparos neve maradt fönn, akiket sajnos, művekkel azonosítani nem tudunk. Csak azokat soroljuk fel, akik neve többször fordul elő; ezek háztulajdonosok, vagy az oklevelekből gazdasági szerepükre következtethetünk. Talán véletlen, hogy a XV. század derekáról kevesebb nevet ismerünk. Miklós fia Váci Simon gazdagságára mutat budavári telke és palotája. Az oklevél szerint elcseréli a Zsidó-kapu mellett fekvő Szent György téri kőházát és telkét az esztergomi prépost váci házával.

337 1472-benKálmán,

338 1481-ben Róbert

339 aranyművesek (aurifaber) fordulnak elő. Ez utóbbi talán itáliai származású, utoljára 1502-ben találkozunk nevével.

340 András ötvös pesti polgár magyar származását sejtjük.

341 1490, 1494-ben Márton aranyműves esküdt nevét és tisztségét jegyezték föl.

342 1491-ben a sokszor szereplő Bernát aranyművest már egykorinak emlegetik.

343 Ferenc aranyműves neve 1497-ben szerepel.

344 Rendkívül fontos adatot szolgáltat az egyik 1495-ből származó oklevél, 345 mely szerint az értékelés Márton ötvös és a céh két mestere becslése alapján történhet Dömötör esküdt előtt. 21 Budapest története II. 321