Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

Az 1505. évi bordézsma-összeírás az ötvösök vagyonát soknak és számbeli arányukat egyéb iparágak között igen magasnak tünteti fel. Az Ötvös utcában lakó Raphael ötvös nyilván olasz volt. Balázs ötvös polgárt talán magyarnak tekinthetjük. Több szőlő tulajdonosa György aranyműves és Imre ötvös. Ezek a mesterek sokkal korábban, Mátyás idejében, jelentős szerepet játszottak. Idősebb István és Fekete János ötvösök csöböradójuk alapján elég gazdagoknak tűnnek. A bordézsmalajstrom megkülönböztet egy öreg István ötvöst is. Tamás ötvös (ethwes) a Szent Péter-templom mellett, János „Ethves'' az ötvösök utcájában, Imre mellett lakik. A nyilván német Konrád mesternek csak az özvegye volt már akkor életben. Péter aranyműves csak egyszer fordul elő. A két évig (1501 — 1502) Budán élő Zsigmond lengyel herceg, Ulászló öccse rendkívül sok ötvösmunkát készíttetett, javíttatott; számadáskönyveiből az ötvös és egyéb mesterség budai viszonyait megvilágító képet nyerhetünk.

346 A legjellemzőbb talán az, hogy a német, a magyar és az olasz mestereket mindig élesen megkülönbözteti, és ennek nem lehet más oka, mint hogy ezzel az ötvösművek jellegét, sajátos és eltérő technikai eljárását, de különösen a különböző nemzeti életmódhoz tartozó tárgyakat jelölje. A magyar ötvössel például a lószerszámot, láncot, két ezüst zablát, sarkantyút készíttet,

347 az olasszal asztalneműt.

348 Nagy ezüst edényt (brothwfassz) a német ötvössel csináltat.

349 Továbbá az itáliai ötvös végezte a régebbi ötvöstárgyak javítását, újranyomását.

350 Ugyancsak minden följegyzésből kitűnik, hogy ő adja a nyersanyagot. 162—163. A Corvin János-féle szarvserleg és rész- 164. Aranyozott ezüst kehely a XVI. század elejéről lete bőrtűs ós öntött indás, virágos díszítéssel (1944-ig a Mátyás-templom kincstárában őrizték)