Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

szemlélet Magyarországon Németországot szinte megelőzve jelenik meg.

300 így igen közvetlen kapcsolatokat kell feltennünk e két művészeti táj között, amit különben a budai polgárság szinte állandó kereskedelmi forgalma, rokonsága magyaráz Béccsel, Regensburggal és különösen a XVI. században Nürnberggel. Mintegy hivatalossá és egyre virágzóbbá teszi ezeket a kapcsolatokat a birodalomhoz fűződő politika elmélyülése, az uralkodóházak rokonsága. Más udvarokban dolgozó arcképfestők és művészek, mint Bernard Striegel, még akkor sem választhatók el az udvari művészettől, ha nem élnek Budán. A gyermek Lajos talán természet után készült képére vagy Mária királyné arcképeire gondolok. Az új naturalizmusnak, akárcsak a németalföldi festészet módszereinek, jórészt a nemzetközi lakosságú fővároson keresztül kellett beáramianiuk, különben hogy találnók meg kis vidéki városokban, eldugott falvakban, Szepeshelyen vagy Bakabányán. Különben Mátyás korában az olaszok mellett előfordulnak közvetlenül Németországból származó művészek is. Kristóf bajor herceg törleszti tartozását egy budai polgárnak Antoni Maler von Memingenen keresztül.

307 Valószínűleg csak névrokonság áll fent a pesti Nagy utca lakosa, Antonius „képíró" és a német festő között.

308 Különben a pesti település magyar jellegére a művészi mesterségek magyar elnevezései is utalnak. Emericus festőt nevéből magyarnak,

309 a vári Magistro Dominico festőt olasznak tartjuk.

310 Es ha Mihály és Balázs festőről nem is tudunk, de véletlen páduai adat megőrizte, hogy Desiderius Buoninsegni „etruszk" származású udvari festő a török elől menekült el Budáról, ahol tizenhat évig élt.

311 Sajnos egyedül a nevekkel nem sokra megyünk, hiszen az emlékek teljesen hiányoznak. Mégis a kutatás, a következtetések lánca itt kezdődik, a lappangó vagy vidéki munkákat így lehet esetleg azonosítani. Hiszen a felvidéki művészet irányzataiból néhány esetben magukból a műtárgyakból vissza lehet következtetni a központok művészetére. Itt van például az igen nagy polémiát kiváltó Stoss-tanítvány — Lőcsei Pál mester kérdése. És ha a szlovák típusokat mintázó Pál mestert valóban az ország legnagyobb lőcsei fafaragó műhelyének kereskedő-művészévé teszszük is meg, óriási és országos hatását megmagyarázni még akkor sem tudjuk, ha Stoss mester Erdélybe szakadt fiainak működését is az érvek közé állítjuk. Van azonban egy budai adat, amely meggondolásra késztet. Az Irgalmasság Anyja karmelita konvent templomában

312 Mária Magdolnának szentelt főoltár állott, mellette Olvasógyártó Mihály Szent Anna-kápolnát alapított, melyet végrendelete értelmében a kolostorhoz csatoltak.

313 Korábban a budavári. Mária Magdolna-egyházhoz tartozott, és ezért tört ki a háborúság Benedek plébános és a karmelita tartományfőnök, Andreas Sthoesus között. Ez a Stoss András nem lehetett más, mint Veit Stoss legidősebb fia, a nürnbergi karmelita kolostor priorja, későbbi tartományfőnök Észak-Németország és Magyarország számára; ez utóbbinak főkolostora a budai volt.

314 Joggal tehető fel, hogy akárcsak a nürnbergi kolostor esetében, mint ez közismert, a budai kolostor számára 154. A Kálmáncsehi-Breviárium 308. lapján vadkanvadászat ábrázolása