Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG
A balai királyi palota Bonfini topográfiája nyomán 108. Giovanni Dalmata, római katonát ábrázoló relief kar-töredéke a királyi palotából, 1489 Mátyás és közvetlen környezete, a régebbi és az egyre erősödő új főnemesség főleg a közép-európai gótika fővárosaiban, így Prágában, Bécsben, Boroszlóban, Olmützben járt. Az itáliai művészet új iránj^zatát Itáliában végzett magyar humanisták, diákok, papok szerették meg és ültették át. A Budán folyó szellemi és tudományos élet előmozdításában olyan kiváló humanisták játszottak szerepet, mint a hosszú ideig Budán élő Paolo Vergerio, valamint a budavári domonkosok ,,stúdium generale"-jának néhány kiváló tanára. 178 A humanista elvek, sőt gyakorlat már áthatották a polgári élet néhány vezetőjét is, így például Nagylucsei ürbán kincstartó számvevője, Bornemissza János az egész országban összeszedett nagy éremgyűjteményét mutatta Bonfininek. 179 Nem meglepő tehát, hogy a király nagyarányú építkezési terveiben már az új stílus mestereire és terjesztőire támaszkodik. A renaissance „Opus Matthiae Regis" alkotó korszakának bekövetkezését, azt hisszük, a bolognai Aristotele Fioravante 1467-ben tett második útjától számíthatjuk. 180 A mester mintegy félévi itt-tartózkodását inkább tervezésekkel lehet kapcsolatba hozni, mint konkrét művek készítésével. Mivel Aristotele mester kiváló erődítési szakértő volt, szerepét a Zsigmond-kori erődítések továbbfolytatásában látták, bár a várfalakat koronázó gerendavázas folyosók szerkezete (Fachwerk) az északnyugat-európai építkezést idézi. Mint a Hartmann Schedel-metszeten felismerhető, a budavári erődítések a nagy rondella kivételével jórészt befejeződtek. Különben a metszeten az is látszik, ami a palota építéstörténetéből is kiderül, hogy nagy terek, nagyarányú épületek számára már nem maradt hely, és így kezdetét vette a harmadik, de egyúttal legalaposabb átépítés. Ez talán kevesebb rombolással járt, mint korábban, amikor a szerényebb épületeket, elavult védelmi berendezéseket kellett megsemmisíteni. 181 Ezeknek a meggondolásoknak a fényében igaznak kell tartanunk Pigafetta Marcantoniónak azt a megjegyzését, hogy ,,a palotát nagy részben (in buona parte) Mátyás király restauráltatta". A palota maradványai között renaissance részlet eredeti helyén nem maradt fenn, így Mátyás építkezéseinek helyére és idejére nézve csak a néha ellentmondó forrásokra, a stíluskritikára és a kombinációra vagyunk utalva. A legfontosabb forrásnak a kortárs és legalábbis Filarete elméleti munkájának fordítása révén az építészet ismerője, Bonfini „Magyar történet"-e bizonyult. Állításainak nagy részét lehetett az ásatás adataival és megfigyeléseivel igazolni vagy legalábbis magyarázni. A szöveget csak az épületek helyzetének ismeretében lehet megérteni, lefordítani. így a műformákat föl nem ismerve az a tévhit terjedt el a szó szerinti fordítás alapján, hogy a kápolnát Mátyás építtette, 182 pedig csak bizonyos átalakításokat végeztetett el, és ez is részben a berendezésre vonatkozott. Víziorgonát szereltetett fel, ezüst veretű márvány keresztelőmedencét állíttatott. A berendezés további emlékeiről a leletanyag alapján alkothatunk fogalmat. Egy nyolcszögű belső kis építmény szentségház vagy talán éppen a kút része lehetett; a vörösmárvány, szeráfokkal díszített architrávnak egyházi rendeltetésűnek kellett lennie (109—110. kép), mert mérete relieffel díszített „szarkofág-fülke" számára éppen megfelelő. Miután tudjuk, nogy Alamizsnás Szent János síremléke a kápolnában emelkedett, sőt talán oltárnak is használták, fel szabad tennünk, hogy a szeráfos töredék annak mennyezete volt. E síremlék hátteréhez tartozhatott egy római katonát ábrázoló reliefnek az ásatás során előkerült töredéke is (108. kép). Síremlékek és oltárok leggyakoribb ábrázolása a Keresztrefeszítés és a Feltámadás. 183 Egyik vagy másik ábrázolás díszíthette a kápolna síremlék-oltárának domborművét is. Felállításának valószínű időpontja 1489, amikor is a szent ereklyéit a templomban ünnepélyesen elhelyezték. Ekkor készülhetett el a templom helyreállítása és új berendezése. A királyi udvar kedvenc szobrásza ekkor Johannes Duknovich de Tragurio, aki Itáliában Giovanni Dalmata néven volt kedvelt. 184 Űgy látszik,