Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

101. Párviadalozó lovag. Kályhacsempe a királyi 102. Kályharekonstrukció a királyi palotában előpalotából, 1450-es évek került kályhacsempék alapján, az eredeti az 1450es években készült hol itáliai,

150 hol francia mesternek tulajdonította.

151 Talán Bajor Izabella ajándékozta 1424-ben Zsigmond császárnak (Müller és Steingräber szerint). Mind a torony építésmódja, mind szoboralakjainak típusa és formaadása a vastag, erőteljes burgundi drapériák egyértelműen francia származása mellett bizonyítanak. A műformák tanúságát kevésbé tekintetbe vevő kutatót is meggyőzi azonban a próféták eredeti, de az összeszerelés után már nem látható feliratai, illetőleg azok francia írásmódja és avignon-provence-i betűtípusa. Az első oklevéladat 1494-ből

152 arról értesít, hogy Corvin János Bakócz Tamásnál zálogosította el, majd neki ajándékozta. Míg a szakirodalom nagy része Zsigmond szerzeményének tartja, nem lehetetlen, hogy Fraknóinak van igaza, aki azt bizonyítja, hogy Mátyás Merész Károly halála után annak kincsei közül többet igyekezett megszerezni.

153 Erre mutat különben a kicserélt, renaissance kantarusra épített talapzata, melyet három oldalról három Mátyás-címerpajzsot tartó szfinx támaszt, tekeredő delfinek és levelek vezetnek át a nódusba. A talapzat sémája elterjedt kandelábereknél, ostenzóriumoknál, sőt még kutaknál is. Talapzatát Mátyás készíttette Itáliában. Erre a gondolatra nemcsak az a gyenge negatív érv vezetett, hogy Magyarországon aranyzománcra berendezett műhely ekkor nem állott rendelkezésre, munkáit legalábbis nem ismerjük, hanem a felső rész és a talapzat összeszerelésének vizsgálata. A felső rész háromszögre felépített szerkezetét a talp folytatja ugyan, de az összeillesztésre szolgáló, aranyrúdból alakított két háromszög-idom nem egyezik, elég nagy eltérés mutatkozik közöttük, amely helyszíni munkánál elképzelhetetlen. E kiváló ötvösmű tehát nem a Magyarországon működő, különben kiváló műhelyek, hanem a megrendelők színvonalát mutatja. Művelődésünk része, de nem a teremtés, hanem a befogadás fokán. E magas fokú ízlésnek magas fokú és nagyarányú műgyakorlat felelt meg. A budai ötvösök ötvösök nevei nem ismertetnek meg műveikkel, de az oklevelek körülményeikkel igen. Választ kapunk Budan vagyoni viszonyaikra és nemzetiségükre, sőt ez utóbbi — mint más mesterségnél, német szabó, cipész vagy hentes — az előállított árukra és technikára nézve nyújtanak felvilágosítást, ha pontosabban ismernénk e kifejezés értelmét. így 1404-ben ismét felmerül egy magyar ,,Hunga-