Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG
rült. E kódexek az északi protorenaissance egyik központjának, a cseh és prágai művészetnek közvetítői. Zsigmond vagy felesége, Borbála számára készült legkiemelkedőbb művek, a bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött Breviárium, Jacobus de Voragine: Legenda aurea és Guido da Columa: História Troiana. Magyar vonatkozásaik mellett — sőt a Breviárium egyik lapja Zsigmondot és Borbálát mutatja be a német választófejedelmek körében — e műveket összeköti a közös stílus, és az, hogy a kor egyik legnagyobb, ,,Martinus-opifex"-nek nevezett miniátorának művei. Stílusa, amely még jó néhány kódexben fellelhető, az északi protorenaissance másik, Prágát is túlragyogó fókuszának, Burgundiának jegyeit viseli magán. Közel áll Dél-Németország legnagyobb festőjéhez, a Bázelben is jól ismert Konrád Witzhez. Martinus esetleges budai munkájára vagy tartózkodására természetesen semmiféle adatunk nincs; sőt osztrák munkatársai, Michael miniátor és az úgynevezett Albrecht mester, akik Albert és V. László számára is dolgoztak, majd Frigyes bécsi udvarában tűnnek fel, azt igazolják, hogy Zsigmond megrendeléseinek nyugati útjai és tartózkodása idején tettek eleget, környezetében talán éppen a zsinatok idején éltek. Ha nem is tartozik közvetlenül művészetünk köréhez, kifejezi Zsigmond udvarának a legkülönbözőbb törekvéseket magábazáró ekletikus jellegét, és ez az udvar egyrészt vagy jórészt magyar főurakból állott. Itália, Párizs, Burgundia, Dél-Németország, Svájc, Konstanz és Bécs, Zsigmond útjai mintegy a művészeti törekvések állomásai. Összegezésük ekletikus eredményét a teljesen elpusztult emlékek miatt már csak a palota kályhacsempéin ismerhetjük fel (99 — 100. kép). A királyi Maga a kályhatípus alig változott, kockaszerű kemencetestből és a felső hengeres részből P al ° ta áPott, melyet kúp zárt le. A négyzetes csempék sokkal keskenyebbé váltak. A formáiban tökécsempéi letes, javarészt áttört csempék, mint a címer-ábrázolás elárulja, V. László számára készültek. Legszebbek a lovagi tornajelenet és a kapukat, szárnyasoltárokat utánzó csempék, melyek közepén szobor állott, valamint a címert tartó, angyalt ábrázoló oromcsempék (101 —102. kép). A stílus származását nemcsak a tökéletes formaadás, a leegyszerűsített ikonográfiái formula, hanem a portálok rézsűjébe állított figurák alkalmazása, ez a játékos klasszicizmus fedi fel. Hasonló módon elhelyezett szenteket láthatunk az Eyck testvérek képein, és Martinus Opifex miniatűráira is ez jellemző. Természetesen még közvetlenebb a rokonság a délnémet faragott szárnyasoltárok fülkéivel. Az oltárkeretek szentjei mellett ezek az illuzionisztikus ábrázolások is egy elkövetkező korszak próbálkozásai. Meglepő, hogy egyes csempék egészen hú másolatban vagy éppen azonos alakban jelennek meg távoli területeken is. Így a „bajvívó" — más néven a „lovag" — csempe és más csempék változatait lehet megtalálni Szlavóniában, Lengyelországban, Svájcban és Bajorországban. Ugy látszik, hogy egész Közép-Európában elterjedtek, mert a budaival azonos csoportjuk a Lichnice (Caslav kerület) várából származik, de már a század végéről. 145 A kályhacsempék nagyszerű kisplasztikái művészetével szemben az egyszerű kerámia népművészeti szinten mozog. Uralkodik a fehér kerámia. A megszokott hullámvonalas fazekak mellett egyre gyakoribbá válnak a korsók és kancsók, élénkvörös vonalas mintákkal díszítve. A fehér, vékony falú kelyhek, serlegek, kupák és poharak formában is gazdag, nagy csoportja lep meg. A gyermekjátékok egy része is kerámiából készült, de van köztük külföldi származású is, akárcsak a fehér cserépből való kegyszobrocskák és a díszedények. A mesterek anyag és rendeltetés szerint készítik a használati tárgyak száz- és százféle fajtáit, melyek egyben az iparművészet kiapadhatatlan ötletességű alkotásai is. Különösen jól nyomon lehet követni a különféle fém, főképp bronz edényt, tálat, 96. János mesternek, a király festőjének művészcímeres sírköve, 1370. — A Mátyás-templomból, másodlagos beépítésből került elő
