Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

a főváros lakóiról tettünk. Láttuk, hogy a természetes szaporodás aránya igen alacsony volt a testvérvárosokban, annyira, hogy rendszeres beköltözés nélkül kihaltak volna. A városok környékét és Budán a 28,0 százalékot jelentő dél-dunántúliakat leszámítva a bevándoroltak többsége városi és mezővárosi eredetű volt. Budán és Pesten a környező helységeket, és a dél-dunántúliakat is hozzászámítva 51,9, illetve 42,9 százalék származott városból vagy mezővárosból. Óbudán csupán egyharmada. Láttuk azt is, hogy a két szomszédos Du na-jobbparti város közül a fejlett Budára inkább a környező városokból, mezővárosokból, az inkább mezőgazdasági jellegű Óbudára a falvakból települtek új polgárok a városok piaekörzetébői betelepültek esetében. Hasonló példákat más városoknál is találhatunk.4 A városi polgárság mellett a világi értelmiség és javadalmas papság tekintélyes része mindhárom testvérvárosban szintén városi és mezővárosi származású volt. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a külföldi egyetemek anyakönyveiből is megállapítható, hogy igen sok mezővárosi származású diák tanult Bécsben vagy Krakkóban.3 Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a mezővárosok, valamint a környék falvai mind gazdasági, mind társadalmi vonatkozásban oly szoros kapcsolatban álltak a fővárossal, hogy minden változásnak, amelyik az előbbieket érte, hatnia kellett a fővárosi fejlődésre is. Különösen a jobbágyság költözési szabadságának ügyét idézhetjük. A mezővárosi polgárok jog szerint jobbágyok lévén, a költözési jog megszorítása őrájuk is vonatkozott. Egy ilyen megszorítás viszont megakadályozta a városok leltöitését új betelepülőkkel, és a népesség száma csökkenését eredményezte, ami pedig a városi termelőerők hanyatlását hozta magával. Nem véletlen, hogy a főváros mindig kiállt a szabad költözési jog biztosítása mellett. Az 1470-es években ez történt a Pestre szökött martonvásári iparosok kérdésében, valamint 1511-ben, amikor a szabad királyi városok Buda vezetésével különféle sérelmeik orvoslását kérték az uralkodótól. Ezek között szerepel a költözési jog biztosítása is.

26 Mint ismeretes, a városok nem véletlenül vették sérelmeik közé a költözés jogát: a XV. század második felétől kezdve az uralkodó osztály egyes csoportjai a jobbágyság röghöz kötésére törekedtek, és több ízben sikerült is nekik elérni a költözés jogának megszorítását,

27 Végül az 1514-es parasztháború leverése utáni megtorlás megszüntette ezt a jogot,

28 A mezővárosok, sőt falvak gazdasági megerősödése tehát nemhogy ártott volna a városi fejlődésnek, hanem inkább fejlesztette azt. A meggazdagodott mezővárosi polgár vagy gazdag paraszt (ilyenek pedig voltak a parasztság egyre növekvő rétegződése idején) a városba költözött.

29 A költözési jog megvonása különösen ezt a réteget érintette érzékenyen. Ugyanakkor más nehézségek is mutatkoztak a magyarországi mezőgazdasági fejlődésben. A Jagelló-kor elejétől kezdve egyre inkább megfigyelhető az uralkodó osztálynak a feudális járadék növelésére irányuló törekvése. Nem csupán a pénzjáradék, hanem a termény- és munkajáradék növelését, jobb kihasználását is szorgalmazták a földesurak. Többek közt az előbbire a kilencedre vonatkozó, utóbbira az 1514-es törvény lehet példa. Mindez kapcsolatban állott azzal is, hogy az uralkodó osztály egyes csoportjai bekapcsolódtak az árukereskedelembe, ami később más vonatkozásban is károsan hatott a városi fejlődésre.

30 A Jagelló-kor kezdetétől kezdve egyre nagyobb méretű feudális nyomás nehezedett a jobbágyságra: legyenek ezek mezővárosi polgárok vagy falusi parasztok. Szinte egyidejűleg megérezte ezt a szabad királyi városok polgársága is, azonban nemcsak közvetve, a falvakon és mezővárosokon keresztül, hanem közvetlenül is. A városi polgárság fejlődését egyre jobban akadályozták a feudális erők.

31 Űgy látszik, hogy az 1514-et közvetlenül megelőző időben különösen erős lehetett a feudális nyomás. Ezt bizonyítja a szabad királyi városoknak Buda vezetésével 1511-ben a királyhoz intézett már idézett kérvénye. A kérvény rámutat a legtöbb kérdésre, amelyek akkor a városi rendet izgatták. Többek között foglalkozik az árumegállító jog biztosításával, panaszt emel a zsidók kereskedelme ellen, kéri a kereskedelem védelmét a rablókkal szemben, valamint a polgárok megoltalmazását a földesúri tisztektől, a jobbágy költözések biztosítását. A fő panaszt azonban a városi polgárok vámmentessége ellen a feudális vámtulajdonosok részéről felmerült támadások jelentették. Voltak természetesen egyedi sérelmei is a városoknak, mint Budának egy adott ügyben bírósági jogának védelmében az esztergomi káptalannal szemben, amit különben orvosolt is az uralkodó. A kérvény végül általánosságban kérte a királytól a városi szabadságjogok biztosítását.

32 Ugyancsak az 1514-et közvetlenül megelőző években az ország gazdasági helyzetében talán másféle változás is bekövetkezett. A budai káptalan hiteleshelyí forgalmában, protokolluma tanúsága szerint, jelentős visszaesést tapasztalunk. A birtokforgalom csökkenése feltétlenül jelez valamit, bár természetes, hogy ennek meglétét más adatokkal is igazolnunk kell, főként pedig 1510 előtti adatokkal ellenőrizni, hiszen a protokollum 1510 végétől 1522-ig terjed.

33 Az 1514-es parasztháború okaival már sokan foglalkoztak. Mi nem kívánunk itt ezekre kitérni,

34 nem munkánk feladata. Azt azonban hangsúlyozzuk, hogy eddigi fejtegetéseinkből is világos, hogy Dózsáék felkelése nem volt véletlen. Az is indokoltnak látszik, hogy az 1510-es