Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

B) Irodalom, művelődési áramlatok Vallásos irodalom Temesvári és Laskai mint az egyház pro-paganA fővárosban és testvérvárosaiban találjuk a legtöbb könyvet olvasót, beszerzőt, sőt írót. Nem állíthatjuk természetesen, hogy azonos érdeklődési körük lett volna. Egymás mellett, egyidőben tulajdonképpen három irányzat mutatható ki: a vallásos irodalom, a deákműveltség és az új humanista műveltség. Az első szinte teljes egészében kolostori eredetű, mégpedig a koldulórendekhez kapcsolódik. A humanizmust kezdetben az olasz egyetemeken végzett magas állású hivatalnokok, valamint az uralkodó szolgálatában álló külföldiek terjesztették. Később, a humanizmusnak a bécsi és krakkói egyetemek által történt befogadása óta, az itt végzettek többsége többé-kevésbé szintén átvette ezt az akkori korszerű szellemi áramlatot. Az értelmiség nagy része azonban mind a központi kormányszervekben, mind azon kívül a deákműveltséget tanulta, és gyakran terjesztette. Ahogy azonban egyre több humanista került az egyetemekről az iskolák élére vagy a hivatalokba, úgy hatott fokozatosan a külföldre nem került értelmiségiek között a humanizmus. A vallásos irodalom terén — éppen abban az időben, amikor a humanizmus és reneszánsz hatására elvilágiasodás, sőt elpogányosodás mutatható ki jelentős fellendülés tapasztalható. Részben a könyvnyomtatás még tárgyalandó hatásának köszönhető ez: a legtöbb egyházmegye misekönyveket és más, az egyházi szertartásokhoz szükséges könyveket adott ki. Más vallásos könyvek is nyomdai úton jobban terjedtek. Az elsősorban a világi papság számára készült mise- és szertartáskönyveknél fontosabb a szerzetes írók munkássága. Ez már tökéletesen mutatja a huszitizmus után a humanizmus és az antifeudális áramlatok hatására védekezésre szoruló egyházat. A koldulórendek főleg a ferencesek és domonkosok alapításuk óta az egyház legmegbízhatóbb hadcsapatának számítottak, tagjai a nép között éltek és felvették a küzdelmet minden egyházellenes irányzattal szemben, ők maguk is gyakran hangoztattak demagóg, antifeudális jelszavakat, de csak a világi feudális urakkal szemben. Nem véletlen, hogy az egyszerre szám szerint is megnövekvő vallásos irodalom elsősorban a koldulórendekhez kapcsolódik, és az is érthető, hogy a legtöbbet a fővárosi és környékbeli kolostorok szerzetesei írták, vagy számukra készült. Itt a fővárosban volt legnagyobb szükség rá, és itt éltek a legműveltebb szerzetesek is. Az irodalmi fellendüléshez hozzájárult a két nagy koldulórendnek már tárgyalt XV. század közepi reformja, amely a budai és pesti kolostorokat az obszervancia, azaz a szigorúbb áramlat követőivé tette. A szerzetes-irodalom zöme teológiai, a vallási ideológia tisztaságát biztosító művekből és szentbeszédek elkészítését szolgáló mintagyűjteményekből állott. A magyar irodalom és nyelvtörténet számára különös jelentőségüket az adja meg, hogy a latinul nem vagy csak kevéssé tudó apácák számára ezeket a munkákat az anyanyelven, magyarul készítették el a szerzetesek. A domonkos rend budai Szent Miklós-kolostorában elhelyezett főiskola tudósainak irodalmi működésével előbb foglalkoztunk. Hasonló tevékenységet fejtettek ki az obszerváns ferencesek is: náluk nevelődött ki a XV -XVI. század fordulójának két legjelesebb egyházi íróegyénisége: Temesvári Pelbárt (1440 1504), valamint Laskai Osvát (1430? 1511), pesti gvardián, majd magyarországi tartományfőnök (1497— 1501, 1507—1509). Laskai műveit Pesten és tartományfőnöksége idején Budán írta. Pelbárt kora egyházi irodalmának egyik legismertebb művelőjének számított. Szentbeszédgyűjteményeit: a Pomeriumot (Gyümölcsöskert) vagy a Stellariumot (Csillagkoszorú) nagyon sokszor adták ki. A Stellariumnak húsz év alatt tizenhat kiadása jelent meg, így: az elzászi Hagenauban, Lyonban, Párizsban. Teológiai műveket is írt: a Rosariumot (A teológia rózsakertje) azonban már Laskai fejezte be. Laskai önállóan is foglalkozott irodalommal. Mint tartományfőnök ő állította össze, és fogadtatta el 1499-ben a magyarországi obszerváns ferences rendtartomány szabályzatát, és készített regulamagyarázatot. A Biga salutis (Az üdvösség szekere) című háromkötetes szentbeszédgyűjteménye szintén számos külföldi kiadást ért meg. A Gemma fidei (A hit drágaköve) című egykötetes szentbeszédgyűjteményét is külföldön adták ki. írt egy kéziratban maradt (és eltűnt) Kapisztrán-életrajzot, és talán egyike volt a magyar rendtartomány krónikája folytatóinak. Mindkét ferences barát tehetséggel és az akkori egyházi tudás teljes vértezetében védelmezte az egyház álláspontját. Szentbeszédgyűjteményeiket elsősorban a köznép számára prédikáló barátoknak írták. Módszerük az volt, hogy az előadás élénkítésére, az unalom elűzésére példadistája beszédeket, legendákat, meséket iktattak a szövegbe, és ezért műveik egyben az ilyen jellegű irodalmi alkotások tárházainak is tekinthetők. Nem egy esetben látszólagos antifeudális demagógiát is alkalmaztak. Temesvári beszédeiben magát Mátyás királyt is megtámadta. Szembeállította az egyházi javakat elrabló, fényűző hatalmasokat az éhező, meztelen, utcán haldokló szegény emberekkel. Laskai ugyanezt az irányzatot képviselte. Szerinte az előkelők: „súlyos adókkal sújtják a szegényeket, és azt fogházbüntetés terhe alatt behajtják, kényszerítik őket aratásra, szénakaszálásra, szőlőhegyek leszüretelésére, várárkok ásására, várfalak építésére, amely munkákban a dologtól Prédikációk, teológiai irodalom