Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
el, hanem a kánonjog szabályai szerint közjegyzői oklevelet követeltek meg. Ilyenformán bárkinek, akinek tennivalója volt a szentszékeknél, közjegyzőhöz kellett fordulnia. Közjegyzőt a pápa vagy a császár nevezhetett ki, azonban mindketten adhattak felhatalmazást másoknak bizonyos számú közjegyző kinevezésére. Kinevezés előtt alkalmasságukról bizonyítékot kellett nyújtaniuk, azaz lényegében vizsgát kellett tenniük. Nem csupán magánfelek számára állítottak ki oklevelet, hanem a szentszékek jegyzőiként is csak közjegyzők tevékenykedhettek. Általában csak olyan egyént neveztek ki közjegyzőnek, aki klerikusnak számított, azaz legalább az alsó egyházi rendeket felvette. Természetesen ezeknek is csupán egy kis része volt felszentelt pap, és sokan lehettek köztük nős, családos emberek. Hivatásos közjegyzőket is találunk, de sokkal többen voltak azok, akik csak azért szereztek közjegyzői képesítést, hogy egyél) hivataluk ellátásával kapcsolatban, amennyiben szükséges, olyan írásokat is kiadhassanak, amelyeket az egyház is hitelesnek fogadott el. A szentszéki jegyzők mellett ezért a városi, káptalani és királyi jegyzők között is sok volt a közjegyző. Magyi János volt óbudai káptalani, később pesti városi jegyző is megszerezte a közjegyzői működési engedélyt, sőt úgy látszik, hogy Pestre kerülése előtt egy ideig hivatásos közjegyzőként élt meg. A városi polgárság fiai közül is többen szereztek közjegyzői képesítést. Ismerjük például 1521-ből Pál pesti kereskedő Gergely nevű fiát, aki különben 1517 19 között Krakkóban tanult, és ott baccalaureus lett. Ezt azért kell érdekesnek tartanunk, mert eszerint Pesti Gergely nem tartozott a deákokhoz, a gyakorlati jogászrendhez. Es ha több, a fővárosban működő közjegyző személyét jobban megnézzük, hasonló eredményekre jutunk: Kolozsvári Szász János a bécsi egyetemre járt, Köleséri Pál pedig talán azonos a Magdolna-templom hasonló nevű káplánjával, aki szintén beiratkozott a bécsi egyetemre. Ugyanakkor a gyakorlati jogászrend tagjai közül is többen mentek közjegyzőnek, Pesti Kelemenről sem tudjuk, hogy járt-e egyetemre, Magyi János azonban biztosan nem, ő a deákműveltséggel rendelkezett. Épp az ő személye és még ismertetendő műve mutat rá arra, hogy az ügyvédek mellett a közjegyzőknek is jelentős szerep jutott a fővárosi értelmiség művelődési életében. A helyi egyházi testületek tagjai közül is sokan megszerezték a közjegyzői képesítést, mint ahogy a Magdolna-templom káplánjánál láttuk, és ahogy néhány óbudai kanonoknál is meg tudjuk állapítani, így Boldogasszonyfalvi Jakab, aki különben királyi kancelláriai jegyző volt korábban, később pedig ügyvédkedett is, szintén közjegyző volt. Orvosok. A városi értelmiség különálló csoportját adták az orvosok. Zömükben idegenek, többnyire olaszok voltak. Az egyetemet végzett orvosdoktorok mellett a sebészek, kirurgusok sem tartoztak általában a polgársághoz. Igaz, II. Ulászló sebésze, a firenzei Figgini Szilveszter polgárjogot is szerzett — úgy látszik azért , hogy kereskedhessen, és egyik lányát, a budai kereskedő Sankó Miklóshoz adta. hozzá, Orvosokat általában csak a király és néhány nagybirtokos tartott, Olyan orvos, aki elsősorban a polgárságot gyógyította volna, kevés volt. A kórházak sem alkalmaztak többnyire orvosokat, csak betegápoló szerzeteseket, Az udvari orvosok szakmájuk Európa-szerte ismert képviselői közé tartoztak. A magyar királyok általában jól választották ki és egyszerre nem csupán egyet - a betegségek gyógyítására hivatott személyeket. Ilyenekre a XIII. századtól fogva sok adatunk van, de csak egyet említünk. Giovanni Mainardi (Manardi), magyarosan Manardus János volt II. Ulászló orvosa, majd később ferrarai egyetemi tanár. Több orvosi szakkönyvet írt, amelyek számos kiadásban jelentek meg. Főművét, az „Orvosi levelek"-et tizennégyszer adták ki, az egyik kiadásához Rabelais írta az előszót. Az olasz orvosok közül többen, így maga Manardus is, kapcsolatban állottak a kor humanista tudósaival. Polgári Olyan orvos, aki elsősorban a polgárság gyógyításával foglalkozott, és maga is polgárjogot rvosok élvezett, viszonylag ritka volt. Előfordult ugyan, hogy királyi orvosok polgárjogot szereztek, mégis nehezen számíthatjuk őket a fővárosi polgársághoz. Azok az orvosok viszont, akik csak részben foglalkoztak főpapi vagy nemesi páciensekkel, a polgárságon belül is karriert futhattak be. Az erfurti Eydenreich (másként Heydentrich) János orvosdoktor a betegek gyógyítása mellett úgy látszik részt vett Ernuszt János kincstartó üzleti ügyeinek intézésében is. Jó barátja volt Rorbeek budai iskolamesternek, de kapcsolatban állott bécsi professzorokkal is. Ezek az orvosok és az itt fel nem soroltak is, szintén idegenek, beköltözött személyek voltak, akár az udvartartás alkalmazottai. Egyedüli kivételnek Kuntstock Gergely orvosdoktor látszik, aki a XV. század végén a tanácsba is bejutott. Mind ő, mind a bécsi egyetemre iratkozó Kristóf nevű fia a nemesi, sőt Gergely a középnemeseknek vagy hivatalnokoknak járó egregius címet is használta. Kuntstock sem volt azonban született budai. Hans Kuntstock bécsi polgár 1447 1472-ig Bécs város esküdt ,. Weger'-e. mérlegkezelője volt. Megjegyzendő, hogy Hans Kuntstock nem volt nemes, és így Gergely a nemességet maga szerezte feltehetően Magyarországon, az uralkodó vagy valamelyik főúr háziorvosaként. A várospolitika iránt csak később kezdett érdeklődni. Mindenesetre Kuntstock sem volt kivétel, ő is idegen, beköltözött polgárfi volt, Az udinrtartás orvosai
