Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Felhévíz A megyei hatóság és a városok A megyei szervezet Pest és Pilis megyékben birtokát. Parancsleveleket is csak az ő engedelmével válaszolhatott meg a tanács. Az óbudai polgárokat jog szerint jobbágynak tekintették, mert ha valakinek panasza volt ellenük, nem őket, hanem a földesurat, illetőleg annak tisztjét kellett perelnie. A várnagy és a megye befolyása ellenére az óbudai tanácstól egy másik város, bizonyára Buda, bíróságához lehetett fellebbezni. A királynői és káptalani város közti viszony, ami kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve, barátságosnak volt mondható, a XV. század második felében kezdett megromlani. Úgy látszik, hogy a városi tanács földesura, Szilágyi Erzsébet támogatásával — növelni akarta területét, ami természetesen kiváltotta a káptalan ellenkezését. Fennmaradt az 1473-as határjárás, és bizonyára ennek előzményével lehetett kapcsolatban az óbudai káptalannak egy keltezetlen panaszos kérvénye, amelyben Péceli Benedek királyi jogügyigazgatónak (és egyben a király édesanyja bizalmasának) tulajdonították azt az igyekezetet, hogy határjárásokkal akarja a káptalan területének jó részét a királynéi városhoz csatolni. Egyelőre a királyi tisztviselők segítségével a királynéi város még terjeszkedésre is gondolt, a káptalan pedig védekezésre szorult. Későbbi perek tanúsága szerint területi illetékességét a tanács a két másik földesúr földjén is érvényesíteni tudta. Azután hosszas hatalmaskodásokkal tarkított perek kezdődtek 1510 táján a polgárság és a káptalan között, Ehhez hozzájárult, hogy Bak János kanonok nem ismerte el a városi hatóságot. Ugyanakkor, és ez bizonyos mértékben az előbbiekhez képest új vonás, az apácák területének bírája, Marton Albert elismerte a városi tanács illetékességét, és éppen ő perelte be Bakot a tanács előtt. A polgárok ragaszkodtak jogaikhoz, és noha Szálkai László akkori óbudai várnagy erőteljesen tanulgatta őket, mégis alul maradtak. A királyi bíróság ítéletlevéllel biztosította 1516-ban a káptalan területének teljes mentességét a városi tanács hatásköre alól. A polgárság mintegy kompromisszumként csak a káptalannak fizetendő csöböradó alóli mentességének elismerését érte el.

111 A felhévízi városi tanács önkormányzata az émudaiakét sem érte el soha. A káptalan udvarbírája még jobban beavatkozott a város ügyeibe, mint az óbudai várnagy, noha II. Ulászló alatt a település címeradományban részesült, és jog szerint mezővárosi rangra emelkedett, A mezővárosok és a falvak felett a vármegyék is gyakoroltak hatósági jogkört, Nem térünk ki erre, hiszen ez az egész országban hasonló módon érvényesült. Kérdésesebb, hogy a két városra, Budára és Pestre a vármegye milyen hatást tudott gyakorolni. A szabad királyi városok függetlenek voltak a nemesi megyétől, amely azonban egy vonatkozásban beavatkozhatott a város életébe: éspedig az árak és bérek meghatározásában. A lőcsei Sperfogel krónikája világosan mutatja, hogy a megyei hatóság ilyen jogköre érvényesült a városban is. Igen fontos kérdés ez, amit felfoghatunk úgy, hogy a feudális megyével szemben a város nem tudta gyakorolni saját, a jogkönyvekben is olvasható, árszabályozási jogkörét, és így ez a városok gyengeségének vagy hanyatlásának jele. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű. Az ár- és bérszabályozás különösen a rossz pénz idejében állami kérdés is, hiszen a zsoldosok ellátása és a pénz vásárlóereje biztosítása szempontjából az államnak is tekintettel kellett erre lennie. Maga a király is adott ki árszabálvzatot, és természetes, hogy amikor központi intézkedés nem volt, ez a feladat a helyi közigazgatási szervekre hárult. Lehetetlen állapot következett volna be, ha a városban más átrak lettek volna érvényben, mint a szomszédos falvakban, és ez az élelmiszerszükséglet miatt a városi polgárság számaira sem lett volna jó. Elvileg tehát a közös árszabályozás helyes és jogosult volt, hogy ebben milyen mértékben érvényesült a város és a megye kívánsága, ez a helyi erőviszonyoktól függött, Bonyolította az a helyzetet, ha város jobbágyfaluk birtokosa volt, hiszen ezek felett a vármegye joghatóságot gyakorolt, Mi volt a helyzet a fővárosban?. A fennmaradt árszabályozást úgy látszik, hogy a király megbízásából adták ki a budai és talán a pesti tanáccsal közösen. A szabályzat számos kérdésben biztosította a városi tanácsok jogát a részletesebb szabályozásra és bizonyos áruknál kimondottan vonatkozott a környékre is. Más áruknál a rendelkezés városokban a bíró és esküdtekre, a megyékben az alispán és szolgabírákra bízta az árak szabályozását, A király azonban több árunál fenntartotta magának a jogot, hogy az árakat, illetőleg azok megtartását embereivel ellenőriztesse, szükség esetén a bírót és tanácsot elmozdíthassa. Pest és Pilis megyékben tehát nem sikerült a nemességnek hatást gyakorolni a fővárosi ár- és bérviszonyokra, sőt ellenkezőleg, a városok szereztek módot arra, hogy környékükön bizonyos esetekben biztosítsák árszabályozási jogukat.

112 A XIV. század első felében Pilis megyének még volt főispánja, míg Pest megyében a főváros területén székelő alnádor látta el ezt a feladatot, A XV. században mindkét megye megszabadult főispánjától, és helyette csupán a szolgabírák, Pest megyében négyen, Pilisben ketten, esküdtjeikkel vezették a megyét. Az 1440-es évek zavaros viszonyaiban sikerült Hédervári Lőrinc nádornak nyilván, mint a budai Vár őrzésével és fenntartásával megbízott fő méltóságnak a Pest megyei főispánságot gyakorlatilag megszereznie, azonban a megyei nemesség az 1446-os pesti országgyűlés alkalmával biztosította ,,ősi" jogát, hogy ne legyen főispánja. A nádor főispánsága ezáltal egy időre megszűnt, Mátyás és a Jagellók uralkodása idején elvben