Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

végig megtartották ezt a szabályt, bár Mátyás az 1480-as évek végén — a főispánságot ugyan be nem töltve - alispánt állított Pest megye élére, a királyi jogügy igazgató, Borsvai Benedek személyében. Borsvai azonban 1487 -88-ban egyben budai várnagy is volt, s ez azt mutatja, hogy a várnagy a megyi igazgatásban is bizonyos mértékben részt vett. A királyi tanácsban a Pest és Pilis megyékkel összefüggő ügyekben beadott kérvények elintézésénél a budai várnagy és udvarbíró voltak az előadók, mintegy helyettesítve a megyés ispánokat. A törvények is elismerték a két megye különleges jogállását. Pilis megye ítélőszékét végig Felhévízen tartották, míg Pest' megyéjét Mátyás uralkodásának második felében áttették Szentfalvárói, úgy látszik, Üllőre. Szolgabírónak tekintélyesebb megyebeli nemeseket választottak. Pilis megyében a felkeszi, később a gercsei nemesek voltak többjégben. Rajtuk kívül esküdt ülnökök segédkeztek a törvénykezésben és igazgatásban. A szolgabírákat úgy tűnik — évente választották, de lehetőség volt újraválasztásukra is. Pilis megye szolgabírái például 1510-ben Bársony Albert és (Szomori) Zorárd, 1511-ben Gercsei Szomori Zorárd és Felkeszi Nemes Miklós, 1513-ban Felkeszi Szomori János és Tahi Miklós voltak.

113 Pest és Pilis megyék számára 1467. március 5-én több mint két hónapig tartó közgyűlés kez- A szentfalvai dődött Szentfalván. Oklevelek tömege maradt fenn róla. Zömében hataimaskodásokra vonat- megyegyűlés koznak, és régi szokás szerint bűnösöket is levelesítettek. (Azaz összeírták a megye közönsége 14G7

'

ben által ismert rablók, tolvajok névsorát.) Az oklevelek szerint a király személyesenj elnökölt. Ugyanebben az időben Mátyás más vármegyékben is tartott gyűléseket, „Elsősorban a belső rend helyreállítása volt a király célja, az erőszakos korszakban igen elharapózott hatalmaskodásoknak, felelőtlen gyilkosságoknak próbált gátat vetni". Jellemző, hogy az ország két központi fekvésű megyéjében milyen lehetett a közállapot, ha a gyűlés ilyen hosszú ideig tartott. Nagyon érdekes azonban, hogy maguk a városok alig adtak be panaszokat, annál több volt ellenük az egyházi testületek részérői benyújtott. Buda és Pest tehát a feudális erőkkel szemben a zavaros korszakban biztosítani tudta saját érdekeit, így a vámkérdésben, Pest és Jenő határa ügyében. Vannak, akik a Pest és Pilis megyei együttes gyűlést azzal magyarázták, hogy célja a két megye egyesítése lett volna. Két, sőt több megyét azonban gyakran hívtak meg közös gyűlésre anélkül, hogy ezeket egyesítették volna. A király elnöklése sem bizonyíték: Mátyás máskor is tartott megyegyűlést. De kérdéses, hogy valóban ő elnökölt-e a szentfalvi gyűlésen. Szinte hihetetlen lenne, hogy a király — éppen kritikus esztendőben, a kincstári reform évében több hónapot azzal töltsön, hogy ökrök elhajtásával, határok elszántásával és egyéb lényegtelen dolgokkal foglalkozzék. Legfeljebb megnyitotta, és berekesztette az ülést. A kiadott oklevelek nem a királyi titkos, hanem a bírói pecsét alatt keltek, tehát nem az inkább a király személyéhez kötött kancellária, hanem a személynöki bíróság adta ki. A fennmaradt közgyűlési okleveleken majdnem mind Tordai András személynöki ítélőmester aláírása olvasható. Valószínű, hogy a közgyűlésen nem Mátyás, hanem személynöke, sőt esetleg csupán Tordai ítélőmester elnökölt.

114 Az egyház alapsejtje a plébánia volt, amelyet többnyire világi papok, olykor szerzetesek Egyházi vezettek. Be lehetett kebelezve valamely egyházi testületbe is. Ilyenkor az élvezte a jövedelmet, hatósa

ff~ és csak fizetett papot tartott, mint Sasadon az esztergomi káptalan. Szerzetes plébánia ebben az időszakban csupán a premontreiek szigeti temploma volt, míg a keresztesek felhévízi plébániáját az ottani társaskáptalan kapta meg. A plébániák esperesi kerületekhez, ezek egyházmegyékhez tartoztak. Voltak az esperesi hatóság alól, és voltak az egyházmegye alól kiemelt plébániák. Az utóbbiak az esztergomi érsek közvetlen felügyelete alá tartoztak. Wann Pál budai plébános még ettől is szabadulni akart, hogy közvetlenül a pápától függjön. Noha a Dunajobbpart a veszprémi, a Duna-balpart a váci egyházmegyéhez tartozott, a kiváltság következtében, mint ahogy azt előbb láttuk, az úgynevezett lelki joghatóságot az esztergomi főegyházmegye gyakorolta Buda és Pest egész közigazgatási területén, Óbudán, Nyéken, Sasadon, Fehéregyházán, Békásmegyeren, valamint az óbudai és felhévízi káptalanok egyházi igazgatása alá tartozó területen. Módosult a szigeti apácák Pest környéki falvainak egyházi joghatósága. Ezek ugyan a váci egyházmegyéhez tartoztak, de földesuruk mentességet szerzett az egyházi felsőbbségnek járó fizetések alól jobbágyainak. A váci egyházmegye nem élvezett innen jövedelmet és az apácák erre támaszkodva igyekeztek az esztergomi főegyházmegye alá kerülni. Emiatt viszályok törtek ki az apácák, illetőleg falvaik, valamint a váci egyházmegye pesti főesperessége között. Az esztergomi érseki helynök teljes mértékben támogatta az apácákat. Az egyházmegyei joghatóságot a többnyire magas rangú állami tisztviselő és olykor fel sem szentelt püspökök helyett helynökeik intézték. Helynök látta el az egyházmegye kormányzását, a szentszéki bíráskodást, és külön felszentelt püspök mint helynök végezte a főpapi cselekményeket a megyéspüspök helyett (bérmálás, papszentelés). Ilyen helynök és egyben felszentelt püspök volt Tamás, a budai Magdolna-templom plébánosa Vácott. Korszakunkban a pesti plébános rendszerint felszentelt püspök és valamelyik egyházfő „helynöke főpapi ügyekben". 12 Budapest története II. 177