Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

látták el, de ez is csökkentette a városi iparosok üzleti lehetőségét. Nem állíthatjuk azonban azt sem, hogy sohasem dolgoztak idegenek számára és bizonyára leginkább a búcsújáróhelyeken. A pálosok, mint kőfaragók, építészek tűntek ki. Kamancsi János, aki a rend generális-vikáriusa tisztét is betöltötte, javította ki a szentlőrinci kolostor vízvezetékét és építette fel az ottani fürdőházat. A szintén pálos János barát pedig orgonát készített. A budai ferences kolostorban 1535ben egy-egy ács, kovács, szabó és ötvös dolgozott, a domonkosoknál hasonló volt a helyzet. Pesten órás, Budán posztónyíró működött a kolostorban.

87 Leszámítva a városi kegyuraság alatt álló egyházak patrícius gondnokait és az egyházak szolgálatában álló polgárokat, tulajdonképpen az egész polgárság szembekerült valamilyen formában az egyházzal. Ha még a szentszéki bíráskodás bonyolult gépezetéről, a polgárságnak ez ellen folytatott küzdelméről sem felejtkezünk meg, megérthetjük, hogy a város miért volt a XIV. század elejétől kezdve az eretnek tanok táptalaja. E) A reformáció A feudális állam ideológiai támaszát adó katolikus egyház, annak szervezetei és papsága, Előzmények valamint a városi polgárság között nem beszélhetünk tehát a XV XVI. század fordulóján harmonikus együttélésről. Ennek egyik következménye volt az eretnekségek szinte állandóan kimutatható jelenléte Budán. A pápa 1483-ban újra inkvizítort nevezett ki az eretnekségek leküzdésére Magyarországon, ahol szerinte titokban sok eretnek él, de nincs inkvizítor. Az inkvizítor a budai domonkosrendi főiskola egyik tanára, Kassai Miklós lett. (Az inkvizíció gyakorlását ugyanis a papság a domonkos rendre bízta). Később Nikolaus de Mirabilibus budai prior és professzor volt a magyarországi inkvizítor. Mohács előtt a budai kolostor domonkos inkvizítorai már a lutherizmus ellen harcoltak.

88 Nem véletlen tehát, hogy épp Budán, úgy is mint fővárosban, úgy is mint egy olyan városban, A lutheri amelyben az egyházzal való szembenállásnak már hagyományai voltak, tűnt fel először a lutheri reformáció reformáció Magyarországon. Mégsem állott azonnal a polgárság Luther mellé. Budán a kezdete Budl lutherizmusnak ugyanis elég nagy tehertétellel kellett megküzdenie. Első hirdetői a főváros német papságából kerültek ki, amellett pedig Habsburg Mária királyné (1521 óta II. Lajos felesége) idegen környezete, köztük a császári követ is, nyíltan rokonszenvezett az új tannal. Sem a városbeli magyar polgárság és papság, sem az udvari párttal szemben álló nemesség először nem akarta elfogadni ,,a német vallást". Majd Mohács után változott meg a helyzet. A lutherizmus első hirdetői a fővárosi papság elég jól kereső, művelt középrétegéből kerültek ki, csupa olyan személy, aki a humanizmus légkörétől érintve, egyetemet végezve, képes volt felfogni a reformáció teológiai és filológiai érveit. Anyagi helyzetük is jó volt, Kresling János a gazdag budai Szent György-kápolna „plébánosi" javadalmát élvezte. Cordatus a Boldogasszony-templom hitszónoka, Grynaeus Simon és a windsheimi (Frankföld) Oertel Vid iskolamesterek voltak. Élték a tehetősebb papság nem éppen mindig példamutató életét, ahogy Cordatus maga írta: ,,Grynaeus paráználkodva, én aranyat gyűjtve igen nagy fösvénységgel". Harminc-harmincöt éves emberek voltak, akik egyetemi tanulmányaik alatt, amelyeket Bécsben és Krakkóban végeztek, kiemelkedő tudást szereztek. Kreslingtől fennmaradt egy humanista szónoklat Szatmári György püspökhöz, a később a bányavárosokba került Frankfurter Bertalan két latin színdarabot írt. Grynaeus pedig kitűnően megtanult görögül, sőt héberül is tudott, az előbbit maga is tanította Bécsben. Származásuk szerint csak Kresling és Frankfurter voltak budaiak. Utóbbi valószínűleg a középpolgárságból származott, Kresling családjáról többet tudunk. Két hasonló nevű budai polgárt ismerünk: az egyik, aki a királyi halászok céhmestere volt az 1470-es években a nagyapja, a másik, tekintélyes budai borkereskedő, az apja lehetett. Családjából egy szűcs is kikerült. Kresling tehát a patríciátus és a középpolgárság határán mozgó családból származott. Cordatus - igazi nevén Hertz huszita hagyományokkal rendelkező felső-ausztriai család sarja volt, Grynaeus Sigmaringen mellől származott (ma Német Szövetségi Köztársaság, Baden-Württenberg). Az új tanok hirdetői tehát egyáltalán ném tartoztak a papság alsó, szegény rétegéhez, állásuk és Kresling esetében származásuk is a középpolgársághoz, sőt részben a patríciátushoz kapcsolta őket, Azokkal tartottak tehát, akik az ,,olcsó" egyházat akarták: óvatos reformerek voltak, nem forradalmárok. Általában elzárkóztak a radikális változtatásoktól, noha Kreslingék később, a bányavárosokban kapcsolatba jutottak a bányászfelkeléssel. Budán azonban a reformáció társadalmi következményeit még egyáltalán nem vonták le. Természetesen ez Mária királyné főúri környezetének is megfelelt, amely irigyelte a főpapság vagyonát és befolyását, A budai polgárság különben Mária királyné környezetén keresztül is kapcsolatba került a reformációval: Johann Schnaidpeck von Schönkirchen báró osztrák követ, aki 1523 táján tartózkodott itt, a lutherizmus híve, és a budai patrícius Pemfflinger család rokona volt. Nem véletlen, hogy a 11* 163