Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Budai papok másutt Apácakolostorok Beginaházak Az egyházi testületek és a város Nem változott tehát a helyzet a korábbi korszak óta: a fővárosban és környékén a papi pályára törekvő polgárfiúk most sem tudták a maguk számára biztosítani, hogy a városi javadalmakat kizárólag ők kapják meg. Ezt nem magyarázhatjuk azzal, mintha budai és pesti polgárok gyermekei nem léptek volna be az egyházi rendbe. A fővároson kívül ugyanis sok budai, pesti származású papot találunk. Csak néhány példa a XVI. század elejéről: Bálint esztergomi, János váci, Lőrinc és Farkas pozsonyi kanonokok Budáról, Gergely barsi főesperes az esztergomi káptalanban, Pál váci kanonok Pestről származott; 1481-ben a kői káptalan őrkanonok ját Pesti Ambrusnak hívták. Nemcsak kanonoki, hanem alacsonyabb javadalmakat, beosztásokat is szereztek másutt fővárosi származású papok.

83 A női kolostorokról és beginaházakról sem mondhatunk többet, mint a korábbi korszakban, leszámítva természetesen művelődési szerepüket, amelyet mint kódexmásolók játszottak, de erről még később szólunk. A két női kolostor nemesi kolostor maradt és Szilágyi Erzsébetben, Mátyás király édesanyjában hasonló pártfogót kapott, mint száz évvel korábban Lajos király anyja, a lengyel Erzsébet volt. Elöljáróik közül a szigeten ismerjük Bocskai Ilona (1524), Óbudán pedig Kusalyi Jakes Anna (1459 -74), Héderfáji Hona (1498 előtt), Szécsi Erzsébet (1497), Cserneki Anna (1498), Bökény Anna (1504—1506) priorissza, illetőleg apátnők neveit. Mind középnemesi, illetőleg főnemesi családból származtak. Az egyszerű apácák közül Ráskai Lea, szigeti apáca, a kódexmásoló, főrangú családból származott. Budai származásúra Kanczlyr János bíró leányán kívül nincs adat, de mivel Kanczlyr maga is nemes volt, leánya nyilvánvalóan nem polgárként, hanem nemesként jutott be a kolostorba. A két kolostor, ha lehet, még inkább nemesi intézménnyé vált, bár a bárói családok tagjai mintha kevesebben lennének ebben a korban. Mindkét kolostornak voltak nehézségei a lelki gondozásukat végző férfikolostorral. Az óbudai apácák esetében láttuk a konventuálisok és az obszervánsok harcát, míg a szigeten a gyóntató pap kinevezése körül folyt a vita. Itt az uralkodó és anyja által támogatott apácák és a domonkosrend között az ellentét a hatvanas években odáig fajult, hogy a domonkosok a szigeti apácáknak a rendből való kizárására gondoltak. Később helyreállt a béke, és Váci Pál domonkos barát 1474-ben az apácák számára magyarra fordította a latin nyelvű regulát. Mai ember számára furcsa ez a szabályzat. A ruhákat csak a fejedelemasszony engedelmével lehetett megmosni, ,,hogy tiszta ruhának felette való kívánsága belül meg ne szennyezze az lelket", vagy „testeknek mosása és feredésnek gyakor volta ne legyen". A szigeti kolostor apácái már 1521-ben, a töröktől való félelmükben, ott akarták hagyni a kolostort, és csak a tartományfőnök akadályozta meg.

84 A beginaházak kisebbek lévén, szintén nem tudtak több polgári származású nőt felvenni, mint az apácák. Hozzá kell tennünk, hogy a budai ferences beginák közé, akiknek lelki gondozását 1448-ban az obszervánsok kapták meg, szintén léptek be nemes, sőt főnemesi származású nők, mintTárczai Margit a XVI. század elején. Ez a beginaház azonban nem sokban különbözött egy kolostortól, hiszen birtokai is voltak. Még jellemzőbb azonban egy 1510 tájáról származó adat a pesti beginaházból. Az elöljárónő valamikor Szilágyi Mihály özvegyének komornája volt, feltehetően nemesi származású. Négy társnője közül csupán egy volt pesti polgár lánya, míg egy eszéki polgáré és kettő vidéki nemeseké.

85 Mind a helyi, mind az idegen egyházi testületek vagyonukkal befolyásolni tudták a város gazdasági életét. A járadékteher, tizedboraik eladása, ingatlantulajdonuk, vámjogaik, mind szálka voltak a polgárság szemében. Azok az egyházak, amelyeknek székhelye a városban volt, a tizedborokon kívül birtokaik terményeit is felhozták a városba, és azt ott a polgárok sérelmére eladták. Ugyanakkor, amikor a sok polgár végrendeletében, örökösei kárára, gazdag adományokkal gondolt az egyházra, nem találunk egyetlen olyan fővárosi egyházi testületet, amelynek javadalmai a polgárság számára voltak fenntartva. Az egyházak azonban nyújtottak munkaalkalmat a polgároknak. A fővárosban székelő testületek birtokaikra sokszor fogadtak fel gazdatisztként városi polgárokat. El lehet rájuk mondani Engels szavait: „Az arisztokraták keménységét és kapzsiságát még a behajtás bürokratikus pontosságával tetézték". Nem véletlen, hogy budai polgár volt az a Körmendről származott Sebestyén deák, akit mint az óbudai apácák ceglédi tiszttartóját — az ottani jobbágyok megöltek. Nyilván nem tűrték a „bürokratikus pontosságot".

86 A felhévízi káptalan előszeretettel alkalmazott udvarbírónak helyi lakost. A fővárosi egyházak birtokairól sok jobbágy költözött a városba, és ezeknek a beköltözés emelkedést jelentett. Mindezek ellenére nagyjában és egészében gátló hatásúnak értékelhetjük az egyházak hatását a város életére, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a fővárosban és területén búcsújáróhelyek voltak, amelyek az idesereglő emberek miatt üzleti lehetőséghez juttatták a polgárokat. Búcsú járóhely volt Budaszentlőrinc, Fehéregyháza, a Margitsziget, valamint a királyi várkápolna, ahol Alamizsnás János testét őrizték. Ide azonban csak ritkán lehetett bejutni. A szerzetesrendek és a városi céhpolgárság között bizonyára szintén voltak időnként ellentétek. A kolostorokban gyakran vettek fel conversusnak, laikus testvérnek iparosokat, sőt egyes rendeknél a misés papok között is voltak mesteremberek. Tulajdonképpen csak a kolostor szükségleteit