Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

(A szigeti kolostort ugyanis a század végén még említik.) A rendi előírásokat szigorúan alkalmazó boszniai ferencesek a fővárosban is hamar erőre kaptak, és mint láttuk, összeütköztek a plébániai hatósággal. Majd 1448-ban különválasztották a boszniai és a magyar obszerváns rendtartományt. A konventuálisok és obszervánsok a Jagelló-korig állandóan küzdöttek egymással. Fővárosi viszonylatban a gazdag óbudai apácakolostor feletti felügyelet volt a vita tárgya, amelyet a konventuálisok óbudai kolostorukon keresztül megtartottak. Noha Mátyás, illetőleg édesanyja is támogatta az obszervánsokat a kolostor megszerzése iránti igyekezetben, ezt nem sikerült elérni. Végül is 1495-ben és 1497-ben békét kötött a két ferences rendtartomány. A megegyezésnél obszerváns részről Laskai Osvát, a híres egyházi író játszotta a vezető szerepet, 1497-ben már mint tartományfőnök, időközben a két ferences ág közeledett egymáshoz, végül 1517-ben a konventuálisok is elfogadták azobszervanciát, és ezáltal a két magyar rendtartomány csak igazgatási, nem pedig rendi szabályzati különbséget jelentett. A fővárosi jelleg a ferences kolostorok esetében is megmutatkozott. A konventuálisok tartományfőnöke, akit a XV. század második teléig élethossziglan választottak, rendszerint az óbudai, míg az obszervánsoké ezt két-, vagy háromévenként választották — többnyire a budai kolostorban tartózkodott. Varsányi István tartomány főnököt, aki érdemeiben és főúri pártfogóiban bízva nem hívta össze a tisztújító gyűlést, és már öt éve töltötte be hivatalát, 1462-ben a pesti kolostorban kényszerítették lemondásra a rend többi vezetői. (Előtte a rend generálisától írásbeli engedélyt szereztek, hogy erőszakkal is eltávolíthatják.) Laskai sokat tartózkodott tartományfőnök korában Pesten. Mégis a rendi közgyűléseket legtöbbször Budán tartották, és budai iskolájukban tanítottak a rend legkitűnőbb teológusai, mint Temesvári Pelbárt is. Az obszerván- • sok elvileg nem szerezhettek birtokokat, azonban annál több pénzbeli adományban részesültek. A török előli nagy menekülés idején 1526-ban nem hagyták üresen kolostoraikat, a budai kolostorban nyolc, Pesten pedig négy szerzetest öltek meg a törökök.

81 A többi budai és pesti férfikolostor: a domonkosok, az Ágoston-rendiek és a karmeliták törté- c) a többi netéről a domonkosok kivételével kevés adat maradt fenn. A budai domonkos kolostorban fővárosi férfiműködő rendi főiskolát Mátyás idejében továbbfejlesztették. Mindhárom rend budai kolostorai kolostor rendjük magyarországi főkolostorának számítottak. A domonkosoknál ugyancsak megtaláljuk az obszervancia és a régi lazább szokásokhoz ragaszkodók, a konventuálisok közti különbséget. Nem sokkal a ferencesek után, 1452-ben sor került a budai domonkos kolostor reformálására is. Az akkori provinciális szerint „először a budai konventben kezdjék meg ezt ... a munkát, mert ez az ország feje és szíve". A reform végrehajtásának irányítását Brixenthali Lénárd bécsi professzorra bízták. Úgy látszik, hogy Pesten is sor került a reformra. Fennmaradt neveik alapján a karmeliták kivételével, de a ferenceseket is beszámítva, a férfikolostorok papságának zöme magyar volt, és csak kis mértékben helybeli. Ez érthető, hiszen a rendfőnökök felcserélhették az egyes kolostorokban szolgáló szerzeteseket, A karmeliták rendháza azonban változatlanul német kolostornak számított, és 1515-ben a nürnbergi (bár Krakkóban született) Stoss András - a híres művész, Veit Stoss fia - - intézte el a kolostor nevében a Szent Anna-kápolna bevételei miatt a Magdolna-templom plébánosával mint illetékes plébánossal, a kitört viszályt. András később nürnbergi perjel, valamint németországi tartományfőnök és a katolikus ellenreformációs törekvések élharcosa lett. Majdnem biztosra vehetjük, hogy Veit Stoss, aki később fia nürnbergi kolostora számára is dolgozott, a budai Irgalmasság Ányjakolostort is ellátta műalkotásaival.

82 (26. kép) A pálosok budaszentlőrinci kolostora az ebben az időben már Európa jó részére kiterjedő, d) -pálosok egyetlen magyar alapítású szerzetesrend főkolostora volt, ahol minden év pünkösdjén a rendi nagykáptalant tartották. A pálos rend teljesen különbözött a három nagy koldulórendtől, a domonkosoktól, a ferencesektől és az ágostonrendiektől. Azok a városi lakosság lelki gondozására, és az eretnekségek elleni harcra hivatva elősegítették tagjaik iskolázását, sokakat egyetemre is járattak, a pálosok azonban elzárkóztak a tanulástól. Még a generálistól, a rend főnökétől sem követeltek meg többet, mint az ,,artes" alsó fokának, a triviumnak ismeretét. Nem foglalkoztak növendékeik miséspappá történő nevelésével sem, pedig akkor a papsághoz nem kellett nagy tudás. Gépies imamondás mellett testi munka volt életcéljuk. Ha olykor találunk is köztük kiváló műveltségű papokat, ezek már tanult emberként léptek be a rendbe. Csak a XVI. század elején, a rend történetírója, Gyöngyösi Gergely generálissága idején (1520 1522) történt változás, de itt sem a tanultságban, hanem az imamondás gépies módját váltotta fel egy új, az úgynevezett „devotio moderna" (modern áhítat) hatását mutató módszer. Ennek a kolostornak a papsága is csak kisebb részben állott budaiakból. A kolostorban őrizték Remete Szent Pál testét, amelyet csodatevőnek tartottak, és így búcsú járóhelynek számított. Ennek természetesen az idesereglő hivők nagy száma miatt gazdasági jelentősége is volt. A pálosok különben a XVI. század elején nyomtatásban közölték az itt állítólag bekövetkezett csoda kat, amit bizonyára hasznos propagandának tekintettek. \\ Budapest története II. 161