Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

többi budai A többi budai plébániáról nem sokat mondhatunk. Plébánosaik vezetéknevét többnyire nem plebáma j

smer

jük, tehát nem tudjuk, hogy milyen mértékben érvényesült a plébánia egyházközségének kegyúri joga. A neve alapján bizonyára nem budai születésű Tari László volt 1441-ben a Magdolna-templom plébánosa. Nagyszámú papság működött ezekben a templomokban is. Különösen a Magdolna-templom lehetett gazdag javadalom. Plébánosa gyakran más hivatalt is ellátott, mint az 1450-es évek elején Tamás plébános, aki nándorfehérvári püspök volt. (Azonban nem a töröktől veszélyeztetett püspöki székhelyén, hanem Vácott tartózkodott, ahol segédpüspöki feladatot látott el.) Ekkor, de később a XVI. században is több ízben, helyettes plébánost is állítottak a templom élére, hogy a távollevő plébános feladatát ellássa. Mind a Magdolna-, mind a Szent Péter-plébániáknál alkántor említésére is van adatunk, tehát kellett lennie kántori állásnak is. (Bizonyára nem a mai értelemben, hanem mivel ezek papok voltak, a plébániai kántor és alkántor ugyanazt a feladatot látta el, mint a káptalanban az éneklőkanonok és a helyettese.) A plébániák mellett iskolák is működtek. A Magdolna-, és a Szent Péter-plébániának saját hitszónoka volt. A beosztott papság, a fennmaradt adatok alapján, éppúgy nem budaiakból állott, mint a Boldogasszony-templomban. így zágrábi, váradi egyházmegyei papok: Nádasdi Benedek, Zágrábi Péter, Köleséri Pál, Kórodi Mátyás működtek a Magdolna-, Bessenyői Ferenc a Szent Péter-templomban. Benedek, a Magdolna-templom plébánosa 1521-ben összeíratta az alapítványi misék jegyzékét, mert ezekről eddig gyakran elfelejtkeztek. Jellemző, hogy csupa kortárs lelkiüdvéért mondandó misét sorol fel, amelyek fejében a plébánia házakat, szőlőket vagy nagy összegű pénz kamatait (purkrechtre betáblázva) kapta. Egyetlenegy régebbi alapítványú mise sem szerepel. Nyilvánvaló, hogy ezekről — ahogy a plébános maga is elismerte „megfelejtkeztek", és már nem mondták őket. Az ellenértékként kapott javak, ingatlanok, járadékok felhasználását azonban a papság bizonyára nem felejtette el. Megjegyzendő, hogy az alapítványoknál a miséért a misemondó káplán négy, az orgonista két forintot kapott évente, míg az énekes gyerekek fél-egy dénárt kaptak esetenként a miséért. (Cordatus csak két forintnak mondta az így kapott jövedelmet.) Ennek ellenére a káplánok helyzetét nem tarthatjuk nagyon rózsásnak, hiszen különben talán nem követett volna a XVI. század elején a Magdolna-templom két káplánja gyilkosságot. A templom vagyonát kezelő templomgondnokokat a kegyuraságot gyakorló egyházközség választotta. Okét tekinthetjük az egyházközségek elöljáróinak. A Magdolna-templom gondnoka tehát a „magyar" patríciátus vezetője lehetett. A spanyol eredetű Cotta János töltötte be 1526-ban ezt a szerepet. Cotta Mártonnak, Mátyás udvari művészének, később jelentős kereskedőnek lehetett az unokaöccse. Cotta János a kassai kereskedő és volt bíró, egyben Abaúj és Sáros megyei középbirtokos nemes, Gábriel György leányát vette feleségül; a magyar vezetőrétegben elért tekintélyét azonban anyósa családjának köszönhette, aki a gazdag Szabó Imre, budai magyar patrícius lánya volt. pesti Pest gazdasági emelkedésével a város plébániájának vagyona és tekintélye is megnőtt, annál plébánia j

g ^kak^ mivel Budán a város népe a Szent Gellért-plébániát is beleértve, négy plébánia között oszlott meg, míg Pesten csak egy volt. A bal parti város polgársága jóval nagyobb befolyást tudott gyakorolni a plébánia betöltésére, mint Budán. A plébánosok zöme városi polgár, helyi patríciusfi volt. Az 1470-es évek elején Szentmihályi János pesti esküdt fia Mihály, Szegedi Bodó István deák, későbbi bíró sógora töltötte be ezt a tisztet, aki valószínűleg Bécsben szerezte meg a magisteri,Páduábanpedig,ahol 1471 — 72-benmár pesti plébánosként iratkozott be az egyetemre, a kánonjogi doktorátust, 1480 elején halt meg. Utóda, a valószínűleg nemes Nagyrévi Gál pesti polgár fia, András, termopylei címzetes püspökként az esztergomi érsek segédpüspöke volt. O készíttette a belvárosi templomban ma is látható egyik reneszánsz pasztofóriumot. A plébánosságban a Pest megyei kisnemes Hernádi Jakabfi János követte. Jakabfinak is volt pesti rokonsága: amit az bizonyít, hogy amikor a pápa 1506-ban megerősítette a plébánosságban, pesti Jakabfi Jánosnak nevezte. Az 1520-as években, mint láttuk, a plébános Nagyrévi Pál gallipoli címzetes püspök volt, nyilván András unokaöccse. A patríciátus úgy látszik, végig biztosítani tudta tehát befolyását a plébániára (24—25. kép). Más volt a helyzet a káplánoknál. Vezetékneveik alapján ismerjük a következőket: Asszonyfalvai Lázár, Bácsi Mátyás, Darányi Tamás, Flabellátor Péter, Gyulai Máté, Hevesi Albert, Paksi Imre, Pálóczi Menyhért, Pesti György, Szegedi Tamás, Verebélyi Simon. Szentmiklósi János 1511-ben Jakabfi helyettese volt. Miletinczi János hitszónok 1525-ben, egy János nevű német pap pedig sekrestyés 1511-ben. A papság tehát, szinte az egész ország területéről és többségében mezővárosokból vagy városokból (Bács, Gyula, Heves, Paks, Pápóc, Pest, Szeged, Verebély) származott, és csak egy köztük helybeli. Még a kalmárcéh kápolnájának, a Mihálykápolnának igazgatói között is csak_ az első kettő biztosan pesti, az egyik egy volt bíró fia, a másik Ujudvari Benedek (1490), Ujudvari Mihály esküdt rokona volt, a harmadik, Csanádi Márton esetében ez már nem igazolható.