Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

szerint 1541-ig — érvényben maradt, A német és magyar patríciátus között ezzel eltűnt az ellentétet kiváltható okok egyike, és ez kétségtelenül hozzájárult a vezetőréteg megszilárdulásához.

71 Népmozgai- A patríciátuson belüli ellentétek a későbbiekben nem vezettek sem látványos vitákhoz, sem mák a szazad ünnepélyes megegyezésekhez. A középpolgárság — mint láttuk — önálló erőként pedig már nem itgen £

or(

j

u

^ e

i^ m

{g a plebejusok mozgalmaira, amennyiben voltak ilyenek, a század végéig nem maradt fenn adat, ha leszámítjuk a Hunyadi László kivégzését követő forrongást. Azonban nem lehet véletlen, hogy a XV. század végétől kezdve a gyéren fennmaradt adatok több „zavargásról" tudósítanak Budán, mint korábban. A társadalmi feszültség tehát egyre inkább nőtt. Ennek elmélyülését csak aláhúzta, hogy éppen Buda volt a feudális állam központja. Ügy látszik, hogy ez a feszültség Pestre is átterjedt,

72 Az 1496-os Az első nagyobb mérvű megmozdulás 1496-ban zajlott le. Országgyűlést tartottak Budán, mozgalom kiderült, hogy Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, kincstartó sikkasztott. Az országgyűlés középnemesi résztvevői ezt kihasználva élesen bírálták az uralkodó bárói csoportosulást. Ez az esemény kétségtelenül befolyásolta a budai polgárság mozgalmának kibontakozását, amelyet tulajdonképpen egy utcai rendbontás váltott ki. Estei Hippolit esztergomi érsek helynöke 1496. augusztus 2-án tett jelentést az ügyről. Szerinte a zavargás a piacon kezdődött, Utcagyerekek kifosztották a gyümölcsös kofákat, majd megtámadták a zsidók házait. A kibontakozó mozgalom során sokakat megsebesítettek, sőt meg is öltek. A zsidók után a nép az olaszok és a főurak ellen fordult, sőt egyes főpapok házát is megtámadta. Az olaszok, a főurak és a főpapok a királyi palotába menekültek. Az udvari történetíró Bonfini is a gyermekek rendbontásából keletkeztette a mozgalmat. Szerinte is ezek támadták meg a zsidó házak ajtóit, és törték össze az ablakokat. A zsidók természetesen el akarták zavarni a gyermekeket, „ezzel maguk ellen izgatták az alacsonyabb rendű emberek hatalmas tömegét". Ekkor Bakócz, akkor egri püspök és királyi kancellár elküldte familiárisait a rend helyreállítására, ami estére sikerült is. Másnap hajnalban azonban minden újra kezdődött. Megrohanták a zsidók házait, kirabolták ezeket, és elvitték a zálogtárgyakat, A főurak ugyan elküldték familiárisaikat rendet csinálni, de ezzel csak növelték a zűrzavart, Végül a király, amint látta, hogy az egész város zavargásban tört ki, és minden veszedelemben forog, elküldte udvarmesterét egy testőrszakasz élén, hogy rendet teremtsen. A katonaság azután egyeseket levágott, mire a többi megijedt és abbahagyta a zavargást. Bonfini így fejezte be a társadalmi feszültséget érzékeltető leírását: „hosszabb ideig pedig nem mert a nép ellen támadni a király, nehogy a nép érzelmeit tüzesebben felizgassa a főurak ellen, és a lázadásból sokkal élesebb lázadást vessen". A zsidók elleni támadásnál figyelemre méltó megjegyzés, hogy a nép a zálogtárgyakat szerezte vissza. A kézizálogra adott uzsorakölcsön a zsidók pénzüzleteinek egyik legjellegzetesebb típusa volt, amit elsősorban a kisemberek vettek igénybe. A zsidók kifosztását azonban nem tarthatjuk kizárólag plebejus akciónak. A patríciusoknak is veszedelmes konkurrensei voltak a kereskedelemmel és a pénzüzletekkel foglalkozó, a városi tanács hatásköre alól felmentett zsidók. A mozgalommal legalábbis amennyiben az a zsidók ellen irányult, egyetérthetett a feudális urak egy része is, amely szintén el volt adósodva a zsidóknál. Nem véletlen, hogy a második napon a rend fenntartásába beavatkozó urak csak növelték a zavart. A mozgalom kibontakozása, az olaszok elleni támadás azonban még világosabban mutatja, hogy az 1496-os események hátterében a nagypolgárság állott. Az olaszokkal a plebejusoknak tulajdonképpen nem volt dolguk. Ezek nem voltak háztulajdonosok vagy tanácstagok, üzletfeleik pedig elsősorban a feudálisok közül kerültek ki. Annál inkább sértette üzleti versenyük a patríciátus érdekeit. A városi vezetőség egyik célja épp az olaszok kiváltságainak visszavonása volt ! Ugyancsak szemben állottak több kérdésben a feudális urakkal is a polgárok. Végeredményben tehát a mozgalmat és céljait a következőképpen foglalhatjuk össze. A plebejusok elégedetlensége bizonytalan okból egyszerre kitört, mire a patríciusok és középpolgárok félrevezető módon az esetleg a városi vezető réteg ellen forduló mozgalmat a zsidók, majd saját közvetlen ellenségeik, az olaszok és a jelentősebb feudális urak ellen fordították. Abban, hogy a mozgalom irányt változtatott, bizonyára része volt még az országgyűlés középnemesi ellenzékének, akikkel a magyar patríciusok rokonságban is állottak. A bíró ekkor Ádám Gergely volt, és lehetséges, hogy ez az esemény is hozzájárult ahhoz, hogy a következő alkalommal, amikor bírót választottak, nem őt, hanem a királyi tisztviselő és a kancellárral is rokonságot tartó Kanczlyr Jánost tették meg bírónak. A mozgalom veszélyessége a fennálló társadalmi rendre Bonfini idézett megjegyzéséből is kitűnik. Az uralkodó nem mert megtorlást alkalmazni, nehogy még nagyobb zendülés törjön ki.

73 1514 A következő nagyobb jelentőségű mozgalom az 1514. évi parasztháború. Mint ismeretes, Bakócz érsek a pápaválasztásról hazatért Rómából, és keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen. Az erre vonatkozó pápai bullát 1514. április 19-én hirdették ki. Bakócz vezérnek a székely származású végvári vitézt, Dózsa Györgyöt választotta ki, aki kevéssel azelőtt egy előkelő törököt párbajban megölt. 1514. április 24-én, Szent György ünnepén (a budai tisztújítás napján),