Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
patríciusoknál a nyugat-európai ,,új nemességre" utaló mozzanatok mutathatók ki. A népességi megfigyelések, házassági kapcsolatok megmutatták, hogy a két város lakossága több, egymástól vagyoni súlyát és anyanyelvét tekintve különböző csoportokra tagozódott. Ez mutatja egyrészt azt, hogy a városi uralkodó réteg, a középrétegek és a plebejusok tömegei között éles ellentét volt, másrészt arra is figyelmeztet, hogy a három nagy városi „osztály" egymás közti harcain kívül a városi társadalomtörténet kutatójának a rétegeken belüli csoportellentétekre is tekintettel kell lennie. A várospolitikában ezek a patríciátuson belüli ellentétek bizonyára erősen éreztették hatású- A patríciátus kat, amint ezt még látni fogjuk. Ugyanakkor volt a patríciusoknak közös érdeke, amely össze- kétarcúsága kovácsolta őket. A városon belül teljes mértékben ők uralkodtak. A tanács vagy annak egyes tagjai kezelték a város jövedelmeit, valamint a kegyúri joga alá tartozó egyházak vagyonát, amelyekből nemegyszer saját hasznukra is fordítottak, kizsákmányolták a polgárságot. Mint kereskedők, üzletemberek hiteleztek polgártársaiknak, akik adósaik lettek: mint háztulajdonosok, szegényebb iparosokat, polgárokat lakbéruzsorával szipolyozták ki. A patríciusok bérházairól olvashattunk helyrajzi fejezetünkben. Előfordult — ez a lakásínséget mutatja — , hogy a háztulajdonosnak valaki többet ígért, mire a háziúr a régi, kevesebbet fizető lakóját kidobta. Még olyan tekintélyes céhnél, mint a szabóknál is intézkedni kellett, hogy egy mester ne fossza meg így a másik mestert a lakásától, azaz ne ígérjen többet a háziúrnak, mint amennyit az ott lakó társa fizet. (A büntetés — egy márka ezüst — azonban az elrettentéshez kevés volt.) A patríciusok a város lakosságának csupán elenyésző kisebbségét jelentették, azonban a vagyon az ő kezükben volt. A szőlőbirtokosoknak nem egész öt százaléka a termés egynegyedét szüretelte le. A patríciusokat az általuk viselt hivatalok, üzleti és sok esetben rokoni kapcsolatuk, valamint nem utolsósorban a plebejusoktól való félelem, akik ellen külső támaszt kerestek, a feudális uralkodó osztályhoz kapcsolta. Sok mindent el is tudtak érni a királynál és a nagyuraknál, hiszen nekik volt pénzük, ami gyakran hiányzott az uralkodó osztálynak. Mégsem számíthatjuk a fővárosi patríciusokat a feudális erőkhöz. A vámok feudális rendszere, a rendek által az országgyűléseken a polgárság ellen hozott törvények az ő érdekeiket is sértették. A városba szökött jobbágyok mellett a tanács kiállt a földesúrral szemben, mint 1475-ben, amikor két martonvásári jobbágy (az egyik mészáros) Pestre szökött, A Jagelló-korban — különösen annak elején és második felében — kibontakozó feudális anarchia a kereskedelem biztonságát akadályozta, és így ártott a patríciátusnak. Nem kevésbé érzékenyen érintette őket az egyházak szentszéki bíráskodási joga is. A bírót bírságok és egyéb jövedelmek illették, tehát a patríciusokból álló bíróság nem vette szívesen jogainak csorbítását. A budai és pesti patríciátus szereplését ezért kétarcúnak látjuk. A városi vezetőréteg, amely birtokos, vagyonos emberekből állott, birtokosi minőségében a feudális uralkodó osztállyal tartott, mint kereskedő, városi polgár azonban szemben állott a feudalizmussal, és hajlandó is volt ellene küzdeni — már amennyire ez utóbbi az ő gazdasági, vagy politikai kiváltságait sértette. 67 A patríciátussal szemben álló, úgynevezett polgári ellenzék, p]ngels szavai szerint ,,a jobb Középmódú és a középpolgárságot foglalta magába, valamint a kispolgároknak — a helyi körülmények P°lff arsa 3 szerint — kisebb vagy nagyobb részét". Buda esetében ide sorolhatjuk a szegényebb kereskedőket, a céhbeli iparosok legnagyobb részét, valamint a közepes nagyságú szőlők birtokosait. Ez a réteg részt kért a hatalomból, azonban 1439 óta nincs adatunk újabb kísérletükről. Igaz, a középpolgárság küzdött ugyan a hatalomért, ezt azonban általában csak „alkotmányos", nem forradalmi úton akarta elérni. Az „alkotmányos" küzdelmek leírására azonban — forrásaink jellege miatt — nincs adatunk. A túlsúly mind számszerűen, mind a tekintély alapján a gazdag polgároké maradt. A középpolgárság egyetlen eredménye az lehetett, hogy egyes patrícius pártokat kijátszott egymás ellen. Ez néha sikerült is, ahogy ezt a bírák névjegyzéke mutatja. Adám Gergely hosszú ideig tartó bíróságát a magyarok közül egyszer Kanczlyr János, míg a németeknél Pemfflinger Jánosét Harber Mátyás szakította meg. Azt azonban nem tudjuk, hogy milyen csoportot képviselt egyrészt Ádám és Pemfflinger, másrészt Harber és Kanczlyr. A középpolgárság tehát úgy látszik, ebben az időben többre nem vállalkozott, minthogy egy patrícius bírót beiktasson a másik javára. Ahogy erősödött a plebejusok forradalmi hangulata, és növekedett számuk, úgy állt ez a mégis csak birtokos, céhpolgári, kiskereskedő réteg a patríciusok oldalára. Ügy látszik azonban, hogy még egy vonatkozásban szembekerültek a patríciátussal. Mint Engels megállapította: a polgárság „olcsó egyházat követelt". Ez a megállapítás Buda esetében is szó szerint értendő. Az ingatlanok után az egyházaknak fizetendő purkrecht-teher elsősorban a szegényebb polgárok számára jelentett megterhelést, Bár a teher megváltását Mátyás királynak a pápához intézett kérvényei után lehetővé tették, erre azonban a szegényebb polgároknak kevésbé volt lehetősége. S amennyiben nem fizették a járadékot, a fennmaradt szerződések értelmében az egyházaknak joguk volt három év után elkobozni a házat. Patríciusok is vettek fel purkrechtre kölcsönt, ők azonban inkább ki tudták váltani, a járadékfizetés pedig őket kevésbé terhelte meg. Ugyancsak a patríciátus volt az egyházzal összefonódva. A templomok vagyon10* 147
