Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Nemesi eredetű polgárok A családi összeköttetések vizsgálatának eredménye és külön német eéh működött (mint magyar és német tímárok). Valamivel azonban nagyobb arányú lehetett a keveredés a különböző nyelvű iparosok, mint a különböző nyelvű patríciusok között. A német mészárosok céhébe így juthatott be néhány magyar. A tanácstagok harmadik csoportja — amelynek létét adatainkból tudjuk igazolni — tehát jóval kevésbé különült el a céhpolgárságtól, és így mintegy összekötő szerepet játszott a tulajdonképpeni patríciátus és a céhpolgárság között. A tanácsba bejutott iparosok mind kereskedtek is, és így érdekeik sokban megegyeztek a város kereskedő vezetőrétegével, ugyanakkor, mint céhbeli iparosoknak társaik nevében is kellett szólniuk. A kereskedő patríciusok részéről ügyes sakkhúzás volt, hogy már a XIV. század második felében néhány piacra termelő, kereskedelemmel is foglalkozó iparost bevettek a város vezetőségébe. Sok szavuk nem volt a tanácsban, de alkalmasak voltak a céhpolgárság leszerelésére. Bár ritkán, olykor összeházasodtak a tulajdonképpeni patríciátus hasonló anyanyelvű csoportjával, ami a többi céhpolgár esetében szinte kivételnek számított (nem véve figyelembe az özvegyek elvételét). Nemcsak a tulajdonképpeni magyar patríciátusban, hanem az iparos eredetű patríciusi tömörülésben, sőt a közép- és kispolgárság tömege közt is sok nemesi rokonságú személyre maradt fenn adat. Külvárosi iparosok, szegény polgárok vettek feleségül ,,nemes" kisasszonyokat, igaz, főleg egy telkes, paraszti sorban élő nemesi családok leányait. A középpolgári szintet elérők nemesi rokonai már tehetősebbek voltak. A patríciusok nemesi rokonai általában a középbirtokos, sőt bárói családokból kerültek ki. A Kanczlyr fivérek közül Angelus Bakócz érsek sógora volt, János pedig a báró Buzlai család egyik tagjának özvegyét vette el. Nem véletlen ez az általánosnak mondható nemesi összeházasodás, hiszen számos nemes szerzett házat, sőt polgárjogot a két városban, és folytatott polgári életformát. A nem patrícius polgárok között említhetjük a nemes Gercsei ötvös családot, külvárosi polgárok voltak, és nem tartoztak a várbeli Ötvös utcában lakó előkelő ötvösökhöz, a céh vezetőihez. Ugyancsak Buda külvárosában élt nemes Szentgyörgyi Mihály zsemlesütő mester. A polgárhoz feleségül ment nemes nő fiai, Werbőczy Hármaskönyve ellenére, az egész korszakon keresztül anyjuk nemesi rendi jogállását örökölték. Ez természetesen megnövelte a nemesi elemet a polgárságon belül. Mégsem mondhatjuk azt, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok hozzájárultak volna a polgárság vagy csak egy rétege feudalizálásához, és azt sem lehet kimutatni, hogy a nemesi rendhez tartozás a városon belül hasznot hajtott volna a polgárnak. A budai és pesti polgárság nyilván ezért nem adott általában sokat a nemesi címre. Kovács István, többszörös városbíró, előtte pedig kincstári tisztviselő, felváltva viselte a nemes és a budai polgárt illető circumspectus címet. Szegedi Bodó István deák, volt csongrádi főispán és szegedi sókamarás, mióta pesti polgár, majd bíró lett, olyan ritkán élt nemesi címével, hogy a történetírás hosszú ideig nem nemesként tartotta nyilván, és az ő főispánságával magyarázta az 1475:15. törvénycikk létrejöttét, amely megtiltotta nem nemesek főispáni kinevezését. De olyan, kétségtelenül nemes bíróviselt patríciusok, mint Bajoni, a Kanczlyrok, vagy Pesten Báti Szabó György is gyakran csak polgárként fordulnak elő az oklevelekben. Ez mind a nemességet szerzett polgárok esetében megfigyelhető, mind pedig azoknál a birtokos nemeseknél, akik városi ingatlant szerezve polgárnak is felvétették magukat, és mint kereskedők, vagy más polgári tevékenységet folytatók, éltek is a polgárjogukkal. Különben sok nemes polgárnál igen nehéz megállapítani, hogy feudális úrnak vagy polgárnak tekinthetők-e. A birtokukat előbb vagy utóbb eladó, beköltözött nemeseket, illetve ezek városi rokonait mindenképp a polgárokhoz számíthatjuk akkor is, ha jog szerint nemesek voltak. Azok a nemességet szerzett, főleg patrícius polgárok pedig, akik az ország egymástól távol eső területein szereztek tulajdon vagy zálog címen birtokokat, hogy azután azokat egy idő múlva továbbadják, szintén nem nevezhetjük feudális úrnak, hanem inkább olyan polgároknak, akik üzleti tőkéjük egy részét vagy a kockázattól akarták biztosítani, vagy nyerészkedésre felhasználni. Erre különben már utaltunk. Beszéltünk a majorságokat szerző patríciusokról is, akik gyakran személy szerint is ugyanazok, mint a birtokszerzők, és akik tulajdonképpen a nyugat-európai polgárosodó ,,új nemesség" jellegzetességeit mutatják. Szintén nem számíthatók a feudális uralkodó osztályhoz azok a kis- és középnemesek, akik ugyan megtartják családi birtokaikat is, de nem feudális járadékból, hanem kereskedelemből vagy kézműiparból élnek. Ezeket csupán saját megyéjükben tekinthetjük feudális úrnak. A kizárólag feudális földjáradékból élő és egyben városi polgárjogot élvező személy viszonylag ritka. A nemesség tehát sem származás, sem házasodási kör szempontjából nem jelentett külön réteget a városban. A városba beköltöző nemesek közül, ha polgárjogot szereztek, a középnemesek a patríciátusba, míg a kisebb birtokosok, vagyoni helyzetüknek megfelelően, a közép- és kispolgárságba olvadtak, vagy onnan választották házastársukat. Ez nem jelenti azt, hogy kisnemesek például mint kereskedők ne juthattak volna be a patríciátusba. Összefoglalva: a német távolsági kereskedő patríciátus rokoni kapcsolatai és üzleti tevékenysége egybeesett; azokkal a városok polgáraival házasodtak, amelyekkel kereskedtek. Hasonló a helyzet a délvidéki borokkal kereskedő pesti -szegedi családoknál is. A nemességgel rendelkező