Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

kV} 1-2 polgár j .j 10-nél tobb polgár 3 — 9 polgár 23. A fővárosi polgárok származáshelyei a XV. és a XVI. század fordulóján legények idős mesterözvegyeket feleségül, és így a házasság rendszerint terméketlen maradt, a város a bevándorlással pótolta a veszteséget. Más európai városban is kimutatták, hogy egy polgárcsalád ritkán élt három nemzedéknél hosszabb ideig egy városban. Nálunk, Budán ugyanez történt, A Jagelló-kor végéről nem ismerünk egyetlenegy olyan budai polgárcsaládot, amelynek ősei már a XV. század közepén a fővárosban éltek volna, a harmadik nemzedékes jelenség tehát Budán is megvolt, A családok kihalását szinte matematikai pontossággal előre ki lehetett volna számítani. Az 1470-es évektől 1529-ig összeállítottuk azokat az adatokat, amelyekből megtudni, hogy az apa halálakor hány gyermek volt életben. Egy apára átlag 1,4 továbbélő gyermek maradt, ami a természetes szaporodási arányszám szempontjából nem mondható egészséges jelenségnek. Ilyen helyzetben a fővárosi polgárság a bevándorlásra volt utalva. Érdekes jelenség ez, mert a XV. század első felében még nem egy olyan család élt a fővárosban, amelynek ősei száz évvel korábban is budai polgárok voltak. Egyelőre nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta a születési arányszám megváltozását. Feltehetően hozzájárult a polgárság szaporodási aránya megváltozásához a budai örökösödési jog is. A céheken belüli örökösödési szabályokat már láttuk. Budán, akár Bécsben, szintén gyakran előfordult, hogy valamelyik legény a céhtaggá válás megkönnyebbítése miatt feleségül vette az özvegy mesterasszonyt. A magyar fővárosban sem valószínű, hogy az ilyen házasság nagyobb gyermekáldással járt volna. A céhszabályok erőteljesebb örökösödési megkötései a XV. századból származnak, és ezek talán részben megmagyarázzák, hogy miért változott meg a szaporodási arány. Nem gondolhatunk azonban csupán a mesterség öröklési jogára. Az ingó és ingatlan vagyon öröklése szintén hasonló következményekhez vezetett. A Jogkönyv 313-as, valamint az úgynevezett tárnoki jog 123, 124, 131, 133-as cikkelyei lényegében azonos jogokat biztosítottak az özvegynek, mint az elhunyt házastárs gyermekeinek, sőt közös szerzemény esetében még nagyobb örökrész megszerzésére is lehetőséget biztosítottak. Ha tehát a házastárs után két gyermek maradt, az özvegy egyharmad, ha csak egy, akkor fele részt örökölt, amennyiben pedig nem maradt utód, ő az egyetlen örökös. (Amennyiben az elhunyt végrendeletében másként nem intéz-