Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
nemesi birtokai Kilenced- A város határain belül elterülő saját és bérelt ingatlanokat - polgári tulajdonként szabafizetes ( j on birtokolták a város lakosai. A városon kívül fekvő saját vagy zálogjogon bírt birtokaik után szintén nem kellett feudális szolgáltatásokat nyújtaniok. Más volt a helyzet az idegen földesuraktól bérelt földeken, elsősorban a szőlőknél. Eredetileg ezek a bérletek tőkésbérletnek feleltek meg, és a bérlő polgárt feudális szolgáltatások így sem terhelték. A földesurak azonban állandóan igyekeztek a polgárokat is a feudális járadék fizetésére szorítani, a bérleteik után a jobbágyokkal azonos szintre lenyomni. Mátyás uralkodása alatt a feudális urak - ha nem is éppen a budai polgárokkal szemben —- már eredményeket is mutathattak fel. Az 1490-es években ezért a budai polgárok szőlői után is megkísérelték a kilencedszedést. Eleinte eredménytelenül. 1496-ban még a király a polgárok érdekében tartatott vizsgálatot, mert a földesurak Pomázon, Szenesén, Diódon és Tétényben kilencedet szedettek a budai polgárok szőlői után. 1498-ban azután sikerült a rendeknek az 1498 : 41. törvénycikket meghozni, amely a következőket mondja: ,,a budai, fehérvári és zalánkeméni polgárok . . . akik más földjein szőlőkkel bírnak, vagy szántanak, köteleztessenek a földesúrnak kilenced fizetésére". Ez a törvény is mutatja a földesuraknak a polgárok ellen folytatott harcát. Megjegyezzük azonban, hogy ez a törvény teljesen nem tudott meggyökeresedni. 53 Polgárok Sok nemes költözött a két városba. Részben hivatalviselési célból, részben vonzotta őket legalábbis a szegényebbeket — a polgári életforma, részben benősültek a polgári családokba. Volt köztük szegény kurtanemes, de kisebb-nagyobb birtokos úr is. Ha polgárjogot szereztek is a városban, sőt talán polgári foglalkozáshoz is kezdtek, akkor is gyakran megmaradt ősi földjük, amelyet továbbra is jobbágyok müveitek meg. Feudális gazdálkodást azonban nem polgári, hanem nemesi minőségükben folytattak. A polgári életforma vonzóerejét éppen az mutatja, hogy egy bizonyos idő után ezek a polgárrá vedlő nemes urak rendesen eladták birtokaikat. A legtöbb ilyen eset a szomszédos falvakból beköltözött nemeseknél, különösen a gercsei kisnemeseknél fordult elő. De tudunk távolabbi birtokok eladásáról is. Ezek a nemesi birtokok többnyire csak birtokrészek voltak, előfordult azonban olykor tekintélyes, középnemesi szintű birtok is polgári kézen. Általában zálog címén szerezték meg. Valamely feudális nagyúr adós maradt a budai kereskedőnek, és mivel nem tudta megadni a pénzt, birtokot adott helyette zálogba. Arnolt János így szerzett háromezer forintért a Losonciaktól és Pemfflinger János ezernégyszáz forintért a Somiaktól birtokot. A polgárok csak tőkéjük biztosítására fogadták el a birtokokat, amelyektől igyekeztek megszabadulni. Pemfflinger János özvegye és új férje, a már említett Gallinczer a zálogösszeg ellenében továbbadta a birtokokat a nádornak. Igaz, Pemfflingerről maradt fenn adat, hogy jobbágytelkei voltak Pest megyében, ezekről azonban nem tudjuk, hogy örökjogon vagy zálogjogon bírta-e őket. Megint más polgárok birtokspekulációs célból szereztek rövidebb-hosszabb időre nemesi birtokokat. Idetartoztak azok a fővárosi patríciusok, akik olykor az ország egymástól távoleső területén tűntek fel mint földbirtokosok. Különösen a Kanczlyr fivéreket említhetjük ezek között. 54 Erdészet A Kanczlyrok birtokspekulációs politikája Angelus és fia Zsigmond lelkészi erdővásárlásainál is megmutatkozott. Pest környékén csak messze, délen Pakonynál és keleten lsaszeg táján (Nyír) terültek el erdők, viszont a Duna jobb partján, a pilisi hegyvidéken annál több volt az erdő. Mégis, a fát olykor messziről hozták a városba. Az óbudai apácák például vámmentességet szereztek a birtokaikról hajón szállított fára. Több hatalmaskodásnak is fabeszerzés volt a célja. Miért volt ennyi fára szükség? A fa nemcsak egyedüli fűtőanyaga volt a középkori városoknak, hanem az építkezések nélkülözhetetlen kelléke és a faipar nyersanyaga. A Duda környéki szőlővidék hordószükséglete is megkövetelte a fa beszerzését. Mindez magával hozta a fa országos méretben is jelentős drágaságát, ami a közel fekvő erdők ellenére mindvégig kimutatható. Gallinczerék 1525 júliusában, két ízben vettek szekértétel fát, egyszer 53, egyszer 72,5 dénárért, Az adat az akkor pénzromlásos világra vonatkozik, és aranyforintra átszámítva a fa 0,212, illetőleg 0,29 aranyforintba került. Az 1522 körüli árszabályzat a fa árát Szent Márton-naptól Szent Györgyig ötven-hatvan dénárban határozta meg azzal, hogy nyáron fele összegbe kerül a négyökrös úgynevezett fél szekér; az árszabályzati ár teljesen megfelel a Gallinczer-számadás adatának. Egy 1479-es kiadási jegyzékből megtudjuk, hogy Budán negyven dénárért vettek egy kocsi fát, ez az adat is lényegében megfelel a másik kettőnek. Előfordulhatott természetesen, hogy a fa még drágább volt. II. Ulászló öccse, a későbbi lengyel király, Zsigmond számára 1500. december 2-án hetvenöt dénárért vettek egy szekér fát. Mindez mutatja az erdészet gazdasági jelentőségét: országos értelemben is hihetetlenül magasak a faárak, éspedig nem csupán az 1520-as évek pénzromlása, hanem mind Mátyás korában, mind a város gazdasági fénykorában a századfordulón. Ez egyben megmagyarázza azt is, hogy miért hagyták egyesek, hogy az erdők mezőgazdasági művelési ágak rovására terjeszkedjenek. Ugyanakkor az erdők Buda körül teljesen nem fedezték a szükségleteket, így Ausztriából is hoztak be fát (építőanyag céljából). 55
