Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
Szőlőbirtokosok 1505-ben a budai szőlőterületen, akiknek ötszáz köbölnél A legnagyobb több termett 50 szőlőbirtokosok Foglalkozás Szám Bortermés köbölben. Egy birtokos átlagtermése köbölben Kereskedő 10 7 911 791,1 Iparos 14 8 801 628,6 Ismeretlen 6 3 793,5 632,8 összesen 30 20 505,5 683,5 A harminc legnagyobb szőlőbirtokos közül tehát huszonnégynek kimutathatóan nem a szőlőművelés volt a főfoglalkozása. A leggazdagabb kereskedőknek és iparosoknak, köztük az ötvösből kereskedővé vált Harbernek, vagy két malombérlő zsemlesütőmesternek nem volt szüksége a szőlőre még mellékfoglalkozás formájában sem. Ez a harminc szőlőbirtokos, aki többnyire nem is a szőlőtermelésből élt meg, és az összes birtokosoknak nem egész öt százalékát alkotta, az egész budai tizedkerület termésének majd egynegyedét (24,4 százalékot) szüretelt le. Azt hisszük, ez világosan mutatja, hogy itt másról van szó, nem pedig a szőlőtermelés főfoglalkozás jellegéről. Az is jellemző, hogy milyen iparágból származnak a legnagyobb szolok tulajdonosai. Ha a Kézművesek kereskedővé vált Harbert nem számítjuk, akkor is két-két zsemlesütő, sörös, ötvös, mészáros y és szabó mellett egy-egy szűcs, számszeríjgyártó és takács volt a legnagyobb szőlőbirtokosok között. Tehát többnyire azoknak az iparágaknak a képviselői, amelyekből, mint látjuk, a legtekintélyesebb, leggazdagabb iparosok származtak. Ugyanazon az iparágakon belül azonban elég nagy vagyoni egyenlőtlenség lehetett. A szőlőbirtokosok bortermése néhány iparágban, százalékban 1505-ben Termés (köbölben) Ötvös Mészáros Szűcs Szabó Varga 1-100 50 38,2 33,4 31,2 58,3 101-200 — 23,8 33,3 43,7 8,3 201-400 20 19 22,2 6,3 16,7 401- 800 30 19 — 19,8 16,7 801 felett I 1.1 összesen 100 100 100 100 100 Minden iparágban megkülönböztethető egy egymástól eléggé elkülönülő szegényebb és gazdagabb réteg. A szőlőtermelés nemcsak a kisparcellák tulajdonosainak nem volt megélhetési alapja. Szőlőt vagy azért szereztek maguknak, hogy saját bort igyanak, vagy azért, hogy pénzük egy részét gyümölcsözően biztosítsák az üzlet kockázata elől. Csak kevesen foglalkoznak kizárólag szőlőtermeléssel. Valószínűleg ezzel magyarázható a szőlőbirtokosok közötti igen nagy hullámzás. Az 1505-ben A szőlőbirtok felsorolt 683 budai parcella közül ötév múlva mindössze 41,5 százalék van ugyanannak a kezén. f lukluac ' l0 J a (Lásd a táblát a 127. oldalon). Pedig azonosak közé vettük fel azt is, ha egy birtokos 1510-ben ugyan azt a vezetéknevet, de más keresztnevet viselt, mint 1505-ben, valamint az özvegyeket is, hogy az esetleges halálozás utáni örökösöket ne kelljen külön birtokosként felvennünk. Ugyanakkor a szőlőbirtokosok száma kevésbé változott meg. Előfordult, és nem is ritkán, hogy valaki 1505-ben az egyik, 1510-ben a másik szőlőhegyen gazdálkodott. Lehet, hogy a szőlősgazdák egy része nem birtokos, hanem bérlő volt. A szőlőbirtokosok zöme nem is, de a város és környéke lakosságának tekintélyes százaléka ^lő' mégis a szőlőművelésből élt meg. A nagy budai szőlők megmunkálásához sok munkáskézre volt szükség. A szőlőművelés a mezőgazdaság egyik munkaigényesebb ága. Tavasztól őszig állandóan van munka a szőlőben, és így igen sok bérmunkás alkalmazását követeli meg. Elég korán szüreteltek Budán. Gallinczer János szőlőjében 1525-ben szeptember 11-től 22-ig tartott a szüret. Ez részben egybeesett Buda Kisasszony napi vásárának időpontjával, ami valószínűvé teszi, hogy a kereskedő és iparos szőlőbirtokosok zöme, még ha volt is kis parcellája, szüretkor kénytelen volt bérmunkásokat foglalkoztatni. A szőlőmunkásoknak bizonyos szakértelemmel kellett rendelkezniök. Egyes szőlőmunkások napszámbére magasabb volt a többinél. Gallinczer szőlőjében munkások 9 Budapest története IT. 129
