Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

színűleg korábban gazdátlanná vált mészárszéket birtokba vettek. Hogy ez későbbi időben nem történt meg, gazdasági bajokkal is magyarázható, de az is lehet, hogy a szigorúan elzárkózó, rokoni kapcsolatokra épülő céhben valami más belső okot kell keresnünk. Lényeges csökkenésről nem beszélhetünk, még — az utolsó, török támadás miatt rendkívüli éveket nem számítva azokban az években, amikor legkevesebb a mészárszékek száma, sem esett csupán 13 százalékkal. Nehezen megmagyarázható jelenség az, hogy három új tagot vettek fel 1511-ben, 1512-től 1519-ig bezárólag összesen négyet, és közben öt év alatt egyet sem, majd 1520-ban egyszerre hatot. Különös az is, hogy az első 12 év alatt harmincnégy mester halt meg, míg a következő tizenhat év alatt csupán huszonkettő. Hogy valami járványosabb időszakkal, vagy a céh egy részének viszonylagos elöregedésével lehet ez a jelenség kapcsolatban, azt nem tudjuk. Tizenkét év alatt szinte kicserélődött a céh tagsága. Azt nem lehet megállapítani, hogy egy mester átlag hány évig gyakorolta mesterségét. Akik már 1500-ban tagok voltak, azokat természetesen nem is számíthatjuk. Ugyancsak nem vehetjük figyelembe azokat, akik 1529-ig céhtagok, hiszen tovább is élhettek. Mégis valamilyen támpontot adhatunk a további kutatásokhoz, 1501-től 1529-ig nem számítva Wolfgang deákot és a két özvegyet, a céhbe negyvenhat tag lépett be. Közülük épp a fele, huszonhárom meg is halt az említett huszonnyolc év alatt. 1501 után belépett és 1529 előtt meghalt céhtagok Hány évig céhtag? Hány személy? Összesen hány évig? 1- 5 7 18 6-10 6 47 11-15 2 28 16-20 5 87 24-26 3 75 1-26 23 255 A céhek kapcsolatai más városok céheivel A fővárosi kézművesek és a kincstár Általában tehát egy mester tizenegy évig gyakorolhatta a mesterjogot, azaz nyilván idősebb korban lettek mesterek. Megjegyezzük, hogy az 1500-ban élő harmincöt férfi céhtag közül mindössze egy volt még 1529-ben is a céh tagja, az 1501-ben belépett öt tag közül egy sem.

32 Bármennyire küzdöttek a céhek az idegen mesterek ellen, bizonyos kapcsolatokat fenntartottak más városok rokon céheivel. Ez természetes is volt. Az oklevelekből nyilvánvaló, hogy idegen városokból származó tanulók, legények dolgoztak a fővárosban, és innét esetleg tovább is mentek, másutt telepedtek le. Ilyenkor munkájukról Buda városa vagy az illető céh adott igazolást. Természetes, hogy így családi kapcsolatok jöhettek létre más városok hasonló ipart üzo polgáraival. Több adatot ismerünk, akár arról, hogy fővárosi mesterek vették feleségül más városok hasonló szakmájú mesterei leányait, vagy arról, hogy idegen városbeli mester fia Budán folytatta apja szakmáját. Az egész iparág közös érdekvédelme mind idegen hatás, mind esetleg a legények mozgolódásával szemben csak erősítették ezeket a kapcsolatokat. Buda és Pest esetében a fővárosi jelleg bizonyos fokig az itteni céheket mintául állította a többi céh elé. Több céhlevél úgy maradt fenn, hogy más városok,, mezővárosok helyi céhei átvették a budai vagy pesti céhlevelet. A budai és pesti szíj gyártó céhek a hasonló erdélyi céhekkel azonos szokásjogot alakítottak ki, amelynek átvételére 1526-ban a kassaiakat is kényszerítették. A budai és pesti rokon céhek nem voltak mindig együttműködők egymással. A pesti csiszárok céhszabályzata a budai és szentfalvai céhbeli mesterek árui eladását is engedte, de a pesti tímárok céhlevele már eltiltotta a budai irhások pesti bevásárlását (de a budai tímárokról nem szól). A budai mészárosok a pestieknek csak nagyböjt egy szakaszán engedték meg, hogy bizonyos korlátok között árusítsanak Budán. A tekintélyesebb fővárosi céhek befolyást gyakoroltak a környék céhen kívüli mestereire is, akik lehet, hogy talán épp Budán tanulták a mesterséget. A budai német mészárosok adósai között környékbeli, így perbáli mészárosok is szerepeltek.

33 A budai és pesti kézművesek tevékenységére is kedvezően hatott a főváros. A királyi udvar, a kincstár, valamint a főurak állandó munkaalkalmat biztosítottak számukra. A kincstár gyakran nem is közvetlenül az egyes mestereket bízta meg valamely munka elvégzésével, hanem magát a céhet, és ekkor a céhmesterektől függött, hogy ki végzi el a munkát, bár az is lehet, hogy maga a céh, mint vállalkozó testület tett eleget a megbízásnak. Ilyen feladatokkal bízták meg például a kovácsok, nyereggyártók és szekérgyártók céheit. A megbízások mind javítómunkákra, mind új munkák elvégzésére kiterjedtek. Az udvarnak dolgoztak azonban felhévízi kovácsok vagy pesti ácsok is, de főleg budaiak, így sarkantyúgyártók, kötélgyártók, nyírok, szabók, pintérek, kővágók, kőfaragók, ötvösök. Ezek a megbízások általában nagy és jelentős üzletet hoztak az iparosoknak. Gyakran a nyersanyagot a kincstár szállította, és a mestereknek