Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

csak a munkabért fizette ki. így kaptak 1495-ben a budai ötvösök egy ízben kétszáz forint bért, míg a munkához az ezüstöt a kincstár adta.

34 A fővárosi iparosok annak ellenére kaptak ilyen megbízásokat, hogy nagyon sok iparágban a kincstár saját mestereket foglalkoztatott. Nemcsak a királyi udvarban találunk alkalmazásban levő iparosmestereket, Az 1494 -95-ös királyi számadáskönyv megemlékezik a kincstartó szabójáról, aki dolgozott az udvarnak is. Estei Hippolit esztergomi érsek udvartartásában tizennyolc, sőt a pattantyúst és számszeríjast is beszámítva, huszonöt iparost találunk: így lakatosokat, kovácsokat, fegyvertisztítókat, kádárokat, II. Ulászló udvartartásához az ágyú és puskaporgyártókon kívül szabó, ács, kovács, kőfaragó, fegyverkészítő, szűcs, sőt mészáros is tartozott. Ez nem volt csupán Jagelló-kori különlegesség. Mátyás is tartott iparosokat, és mint láttuk, elődei is. Hogy ezeknek az udvari mestereknek a munkája hogyan viszonylott a céhekhez, nem tudjuk.

35 A városi ipar szervezetének ismertetése után visszatérünk az iparág megoszlását mutató táblázatokhoz és azok értékelésével foglalkozunk. A fémiparhoz számítottuk Budán: a) fényűzési iparokat: ötvös, aranyfüst verő, gyöngyfűző; b) fegyvergyártókat: ágyúöntő, puskás, pattantyús, salétromgyártó, kardcsiszár, pajzsos, páncélgyártó, sarkantyú gyártó, íjgyártó, számszeríjgyártó, nyílgyártó, tegezgyártó; c) a tulajdonképpeni vas- és fémipar szakmáit: csatornás, csőgyártó, harangöntő, kannaöntő (ónöntő), késgyártó, kovács, lakatos, rézműves, tűgyártó, vasfazékgyártó és üstkovács; d) végül pénzverőket. Szám szerint a legerősebb iparág az ötvös (összesen huszonnégy: 1490-ig hét, utána huszonegy; három személy az 1490 előtti és utáni felsorolásban is előfordul) és a kovács (22, 3, illetve 19) voltak. Leszámítva a pénzverőket, a fémipar különféle ágai között nem volt tehát lényeges arányeltérés. Budán ez az iparág vált a legtöbb szakmára szét, és szám szerint is a legtöbb mestert foglalkoztatta. A budai fémipar aránya magasabb volt a fejlett külföldi városokénál (Boroszló 18, Frankfurt 12 százalék) és talán Kolozsvár kivételével meghaladta a legtöbb magyar várost (Szeged 12,2, Bártfa 19, Kolozsvár 23,9 százalék). Ki kell emelnünk, hogy Buda környékén nem volt érclelőhely, ez az ipar tehát a bányavárosokból ideszállított termékeket dolgozta fel, ami Udvari mesterek Az egyes iparágak : a) fémipar fegyvergyártás Fémipari és fényűzési ipari szakmák egymáshoz való aránya 1440 -1529-ig %-ban Szakmák 1440-1400 1490—1529 1440-1529 Fényűzési ipar 25,0 27.3 24,8 Fegyvergyártás 32,2 33,3 33,1 Más fémipar 35,7 37,4 39,7 Pénzverés 7,1 2,0 2,4 összesen 100,0 100,0 100,0 azt jelenti, hogy a budai mesterek rá voltak utalva a kereskedelemre. A fémipar erejét a nagy fogyasztópiac adta. A fényűzési ipar és a fegyvergyártás azért volt ilyen fejlett, mert itt élt a királyi udvar és mind a kincstár, mind a feudális urak akár fényűzési cikk, akár fegyver szükségleteiket innen fedezték. A nagy igények fejlesztették a szomszéd városok fémiparát is. Felhévíz ebben is Buda külvárosának számított. Az ottani hévízeken vashámor is működött Mátyás alatt. A vas a csetneki és környéki bányákból rendszerint szintén a felhévízi vásárokra érkezett, itt vásárolta a kincstár is.

36 Az egyes fémipari ágak közül különösen az ötvösök, kisebb részben a kardcsiszárok jutottak ötvösök nagy vagyonhoz és tekintélyhez. Mindkét szakma több képviselője bejutott a patríciátusba: a XV. század vége egyik legtekintélyesebb kereskedője, Harber Mátyás az ötvösmesterségen gazdagodott meg, és iparát kereskedő korában sem szüneteltette. Az ötvöscéh tagjai között magyarok, németek, olaszok, sőt dalmaták is éltek. Lenaich Jakab dubrovniki származású és Budán élő ötvös 1505 elején halt meg a fővárosban. A hagyatéka világosan mutatja, hogy az ötvösök egyben ékszerkereskedők is voltak. A budai ötvösök tehát elsősorban a piacra dolgoztak és csak részben rendelésre. A piacon pedig természetesen nem csupán a leggazdagabb feudális urak vagy patríciusok számára készült árukat adtak el. Jelentős üzleti tőkével kellett rendelkezniük, hiszen a nemesfémeket, drágaköveket meg is kellett vásárolniuk.

37 A fényűzési iparok művelői mellett a fegyvergyártók többsége, köztük a legtekintélyesebbek, királyi a kardcsiszárok, szintén főleg piacra dolgoztak, puskaport is lehetett a piacon vásárolni. Kevésbé a

9yy-ántő valószínű ez az ágyúk esetében. Az ágyúöntés ugyanis befektetést igénylő mesterség volt, és más iparágak mestereit sem nélkülözhette főleg akkor, ha az ágyúk készítése mellett az ágyúöntő mester felügyelete alatt készítették a puskaport és a golyókat is. A király, a feudális urak,