Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
ban ezt eltiltották. A szűcsáruk készítését viszont a pesti szűcsök céhlevele lehetővé tette az irhásoknak, kesztyűgyártóknak és erszénygyártóknak, de a budai szűcsök céhlevele nem. b) céhtagság A céhtagság elnyerésének szabályozása szinte valamennyi céhlevélben megtalálható. A tiszteselnyerése s ég es származást a legtöbb céhlevél előírta, ezen kívül megkövetelte, hogy a mesterjelöltek származásukról kötelesek írásos bizonyítványt hozni szülőhelyükről. (Budai német tímár, pesti festő, varga, tímár, szűcs, ötvös.) A tanultságot gyakran szintén írásban igazolt attak, mint a pesti festők vagy ötvösök. Maradtak is fenn ilyen oklevelek. A bajorországi ( ?) Houe (Hof) város tanácsa 1456-ban igazolta, hogy Hans Geyer tisztességes szülőktői származik, és mesterségét szülővárosában tanulta ki. Geyer egy másik, ugyanebben az évben kelt oklevél szerint, tűgyártó legény volt Budán. A budai erszénygyártó céh 1495-ben igazolta, hogy Schaller Tamás náluk dolgozott mint legény. Egy erdélyi születésű tímár budai mesternél tanulta ki a szakmát, és erről a céhmesterek bevallására a budai tanács állította ki az oklevelet. 27 Gyakran előírták, hogy mielőtt a mesterjogot elnyeri a legény, a céhnél dolgozzon. A budai mészárosoknál „néhány évig" kellett a legénynek szolgálnia a céhnél. Pesten a csiszároknál, vargáknál és ötvösöknél egy-egy, a tímároknál kettő, a budai tímároknál három év volt előírva. Remek, azaz költséges mestermunka elkészítését azonban még csak a pesti festők és ötvösök céhe követelte meg. Valamennyi céhnél a mesterjog elnyeréséért díjat kellett fizetni. Ezen felül gyakran a céh által fenntartott oltár számára is kellett díjat adni. A díj két — nyolc aranyforint közt váltakozott, ehhez azonban még többnyire céhlakoma tartása is hozzájárult, sőt egyes pesti céhek többrendbeli megvendégelést is követeltek. A megvendégelést a budai magyar szabóknál hat forintért meg lehetett váltani. Ezek a felvételi díjak hihetetlenül magasak voltak. A jövendő új céhtagtól még azt is megkövetelték, hogy nős legyen, vagy legalább egy év alatt megnősüljön. A budai német mészároscéh csak a mesterek leányai vagy özvegyei feleségül vétele esetén vette fel a céhbe a legényt. A házasság megkövetelését egyes céhszabályzatok azzal indokolták, hogy a mester ,,ne legyen csavargó". Ha mint legénytői már tisztességes életmódot és származást követeltek meg, annál inkább volt szükség erre a mesternél ! A mesterek mind a műhely vezetésénél, mind a legények és inasok ellátásánál amúgy sem nélkülözhették a feleséget. Az esküvő sokba került. A budai mészárosok 1501. évi statútuma nemcsak újra megerősítette a céhle vél rendelkezését, hogy a legény csak a céh engedélyével nősülhet, hanem azt is elrendelte, hogy mind eljegyzéskor, mind esküvőkor köteles lakomát rendezni valamennyi mester számára (a céhnek ekkor 41 tagja volt). 28 e) a céhek csa- A magas felvételi díjak és a mészároscéh házasodási előírása, már a legények mesterré válása ládi monopo- me g neue zülésének jele, és arra mutat, hogy a céhtagság egyes családok monopóliumává vált. Ezt 1 v sa az is igazolja, hogy míg az idegen legényektől magas felvételi díjakat követeltek, addig a mesterek szakmát elsajátító fiai általában egyszerűen, díjfizetés nélkül juthattak be a céhbe, a mesterlányokat vagy özvegyeket feleségül vevő legények pedig általában fél felvételi díjat fizettek. A budai német mészárosoknál még azt is előírták, hogy a mesterek leányai és özvegyei csak céhbeli legényhez vagy mesterhez mehetnek hozzá, különben kizárják őket a mesterség gyakorlásából. A mester özvegye különben, ha volt anyagi ereje arra, hogy megfelelő legényt alkalmazzon, férje halála után is megtarthatta a mészárszéket, és saját nevén élete végig gyakorolhatta a mészáros ipart. Más céhekben az özvegy joga a mesterség folytatására a férj halálától számított egy évre terjedt csak ki. Mégsem mondhatjuk még, hogy a legények többsége előtt lezárul a céhbe jutás lehetősége. Egyedül a mészárosok céhe vált valóban családi monopóliummá. A drága remeket is csak két céh követelte meg. A felvételi díjakat több évi munka után a legények többsége még ki tudta fizetni, annál is inkább, mert egyes céhek a részletfizetést is engedélyezték. Valószínű tehát, hogy bár a legények többsége még mesterré vált, azonban egyre idősebb korban. d) mester^ és Amíg a mesterjogot el nem nyerte, addig a legény sokszor már mint családapa, polgárjogban legény sem részesülve, a városi plebejusokhoz tartozott. A bérfizetés, munkaidő állandó feszültséget szabályozása okozott a mesterek és a legények között, és a tanács természetesen igyekezett ezt a mesterek érdekében a legkisebbre csökkenteni. Legélesebben a pesti céhszabályzatok foglaltak szinte szóról szóra azonos módon állást a legényekkel szemben. Előírták, hogyha valamely legény nem akarná elfogadni a mesterek által közösen megállapított bért, és a többi legényt felizgatja, akkor zárják ki, és többé egyetlenegy mester se fogadja be a mesterjoga elvesztésének terhe alatt. Egyes céhekben a legényeknek, sőt az inasoknak is megengedték megszabott határon belül, hogy saját hasznukra, mintegy fizetésként végezzenek munkát. A tímároknál maradt erre adat: a budai német tímároknál az első legény, akit németül mitman-nak neveztek, tizenhárom hétre kapott fél aranyforint fizetést, viszont ezen felül minden cserzőkádba tehetett a mester által feldolgozandó bőrök mellé három ökör, vagy öt tehén, vagy tíz borjú bőrét. Ha a mester a kádba száz juhbőrt rakott, a legény tizenhat saját juhbőrt dolgozhatott fel vele együtt, A középső legény (németül zuknecht) harminckét dénárt kariott, és két ökör-, vagy három tehén-, vagy hét borjúbőrt, illetőleg száz juhbőrhöz tizenkettőt rakhatott a kádba. A harmadik legény (lonknecht)
