Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

majd az újabb határidő elmulasztása után ennek a kétszeresét, és így tovább. Fedezetül elsősorban kézizálogot kötöttek le, azonban előfordult ingatlan is: nem fizetés esetén a zsidó hitelező elfoglalhatta, eladhatta a lekötött ingatlant. Adósaik között főurakat, középnemeseket, egyházi testületeket, városokat és mezővárosokat, mint például Pozsonyt (kétszáz íorint), Kassát (négyszáz forint), Bátot (háromszázötven forint), valamint budai, kassai, pozsonyi, székesfehérvári, boroszlói polgárokat találunk. Mialatt jelentős összegű hiteleket bocsátottak a feudális urak rendelkezésére, a polgárság szegény rétegének egy-két forintos kölesönöket nyújtottak zálogtárgyaikra. Ezt aztán a patríciátus ki tudta használni: ha a városban valami ok miatt forrongó hangulat alakult ki, a népet a zsidókra uszították, hogy szerezzék vissza zálogtárgyaikat. (Lásd alább.) A zsidók üzletkötéseinél tapasztalható magas kamatlábat azért kell indokoltnak tartani, mert sohasem lehettek biztonságban, hogy az uralkodó nem rendeli-e el a kamatok, vagy esetleg maguknak az adósságoknak az eltörlését. Mivel a budai zsidók voltak a legtekintélyesebbek az országban, ők kötötték a legnagyobb üzleteket. A XV—XVL század fordulóján Buda leggazdagabb zsidó családja a Mendeleké volt. A magyarországi zsidók „fejedelmei'' a Mendel családból kerültek ki (22. kép). A budai Zsidó utcából emelkedett ki Szerencsés Imre is.

18 Hitel- A budai hitelélet fejlettsége magával hozta, hogy tekintélyes kereskedők általában ritkán lehetőségek, vettek fel zsidókölcsönt. Ez a feudális urak, valamint a szegény polgárság kölcsönfelvevő leheJ

rásáriás bősége maradt. A kereskedők általában egymástól kölcsönöztek, bár a Jagelló-korban Budán már néhány olyan külföldi cég is fiókot nyitott, amely banküzlettel is foglalkozott. Ilyen cégek voltak a Fuggerek és a Welserek vagy a velencei Zuane della Sedák. A járadékvásárlásnál a XV. század második felében módosulás következett be. A budai világi polgárság leszámítva a céheket — ebben az időben egyáltalán nem kamatoztatta járadékvásárlás formájában vagyonát. Ez tökéletesen érthető. A kereskedelmi haszon olyan magas volt, hogy nem látszott érdemesnek a pénzt az alacsonyabb kamatlábú járadék vásárlással gyümölcsöztetni. A XV. század második felében ezeknek az ügyleteknek a száma mégis növekedett, ugyanis, ha a polgárság már nem adott ezzel a módszerrel kölcsönt, saját maga számára szívesen igénybe vette. Csak növelte a járadékvásárlások számát a XV. század második felében a kamatláb csökkenése. Addig országszerte, Budán is, évi tíz százalék volt a kamatláb. (Szemben a heti kétszázalékos zsidókamattal.) Pozsonyban 1470-ig ez az általános, attól kezdve nagyobb összegű járadékadósságok esetében csökkent, bár a „város joga és szokása" szerint végig tíz százalék. Csak a XV. században mutatható ki egy-két ötszázalékos kamat. Budán egészen más a helyzet. Más helyen kimutattuk, hogy a fővárosban a század végén a kamatláb általánosan lecsökkent négy-öt százalékra. Mátyás királynak 1480-ban a pápához a budai házak járadékterhe felszabadítása tárgyában benyújtott kérvénye szerint itt ötszázalékos volt a kamatláb. A kamatlábcsökkenés két dologgal magyarázható. Egyrészt azzal, hogy feltétlenül magasabb volt a budai piacon a tőkekínálat, mint korábban, tehát a városi polgár tízszázalékos kamatlábnál kedvezőbb feltételek mellett is pénzhez juthatott, másrészt megnőtt a hitelt nyújtó — járadékvásárlásnál egyházi testületek — intézmények pénzvagyona is, ami megint csak növelte a tőkekínálatot. A feudális pénzjáradék szedésének elterjedése következtében az egyházak pénzbeli jövedelme megnőtt, és ezekhez járult a tizedszedési joggal is felruházott egyházaknál a tized gabona és bor értékesítése, és így több pénzt tudtak kihelyezni. járadékvásárlás formájában kamatoztathatták pénzüket a céhek is. Ez különösen a céh tagjai számára volt igen kedvező. A német mészárosok XVI. század eleji céhkönyvének tanúsága szerint ugyan a céh tagjainak részlet-visszafizetéssel kamatmentes kölcsönt is bocsátott rendelkezésre, mégis 1511. március 4-én összesen 1047 forint tőkéje volt a céhnek purkrechtre kihelyezve. A kamatlábat csak egy esetnél adták meg, itt öt százalék volt. Úgy látszik tehát, hogy a céh hosszabb lejáratú kölcsön esetében biztosítékot akart szerezni, hogy a pénzt visszafizetik, és ezért követelte meg a kamatot. Kisebb adósságok esetében viszont a céhtagoknak nem kellett kedvezőtlen körülmények között kölcsön után járni. Sokszor az eredeti kölcsönt nem fizették vissza, és inkább folyósították a járadékot. Ezért a céh 1524-ben határozatot hozott, hogy minden adós céhtag fizesse vissza tízévenként egyenlő részletben az adósságot, és amíg a visszafizetés folyt, addig természetesen a kamatot is kellett fizetni az állandóan csökkenő tőke után. Olykor, amennyiben hirtelen pénzre volt szükségük, a kereskedők is vettek fel járadékfizetés terhével kölcsönt. Pemfflinger János, budai bíró 1499-ben az esztergomi Szent István-káptalan prépostjának kötötte le házát járadékfizetési teherrel, mert a következő napon bizonyos kifizetéseket kellett eszközölnie (ez Szent Mihály nap volt, gyakori fizetési határnap). Forma szerint a járadék vásárlással azonos következményekkel járt, ha valaki végrendeletben valamely egyházra járadékot hagyott. Az egyházak éppen ezért nem akarták a járadék visszaváltását megengedni. Ennek a város fejlődésére nézve káros hatása volt, az ingatlanok egyre nagyobb százaléka után feudális testületek élveztek járadékot. Mátyás 1465-ben, majd 1480-