Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Nem simultak el a XV. században sem a testvérvárosok kereskedelmét akadályozó feudális vámtulajdonosok és a polgárság közti ellentétek. Nem soroljuk fel az évtizedenként megismétlődő pereket vagy panaszokat. Az egész korszakon keresztül viszálykodtak, mint a pesti királyi révészek az óbudai káptalannal a révvám-fizetés miatt. Mátyás idejében nem fizették a vámot, azonban a kilencvenes években a káptalan peres úton érvényesítette jogait. Gyakran került vitára sor a révészek és a szigeti apácák között is. Az utóbbiak azt nehezményezték, hogy a pesti kereskedők az ottani hajósok, nem pedig az apácák jenői jobbágyai hajóin keltek át a Dunán. A legjobban a szigeti apácák vásárvám joga akadályozta a polgárság kereskedelmét. A feudális államhatalom azonban mind Mátyás, mind II. Ulászló idejében az apácák érdekeit védte: mind a feudális állam osztálybírósága, mind maga a király a polgárok ellen foglalt állást. Eredménytelenül küzdött a polgárság az óbudai apácák óbudai révvám és ceglédi vásárvám jogával szemben is. A polgárság küzdelmének azonban voltak eredményei is, így a Jagelló-korban az esztergomi káptalannal szemben. Mátyás alatt újra feléledt a kakati és dorogi vámfizetés körül a vita, és ebben a király a káptalant támogatta. 1465-ben Mátyás Pest és a káptalan között a dorogi vám ügyében folyó pert egy általa kiküldött különleges bíróság elé utalta, amelybe legbizalmasabb tanácsadóit nevezte ki. Ez a kiküldött bíróság feltétlenül a király utasítására — a polgárokat marasztalta el. A Jagelló-korban ugyan az uralkodó továbbra sem foglalt a káptalannal szemben állást, mégis hozzájárult a vámper rendszeres elhalasztásához és az ítélethozatalig a vámszedés felfüggesztéséhez, 1494 és 1526 között állandóan halasztották az ítéletet. A káptalan 1516-ban, II. Lajos trónra lépése után elérkezettnek látta az időt arra, hogy erőszakkal megvámolja a budai, pesti és felhévízi polgárokat. A gyermekkirály kormánya azonban meglepően erélyesen intézkedett a polgárok érdekében. Egy kiküldött udvari tisztviselő által elkoboztatta a káptalan vámhelyét, és csak akkor adatta vissza, amikor a káptalan teljes elégtételt adott a károsult polgároknak. A látszólagos városvédő intézkedés hátterében a káptalani vámosok ügyetlenségét kereshetjük: a két város polgárain kívül a felhévízi prépostság jobbágyaitól is megkövetelték a vámot. A prépostság javadalmát pedig ekkor Szatmári György, a nagy hatalmú kancellár élvezte, aki az idegen földesúrral szemben saját jobbágyai és azok budai és pesti sorstársai pártját fogta. A nagyváradi káptalan ottani vásárvámjával 1476 — 78 között, majd 1492-ben, 1496-ban pedig a nyitrai püspök zsitvatői révvámjával szemben Budával és Pesttel az élen szinte az egész magyar városi rend összefogott, és ennek meg is lett az eredménye. A feudális bíróságok mellettük foglaltak állást. A fővárosi polgárok vámmentességi jogát elismerték, Nagyváradon pedig a vámtarifát is megváltoztatták, egyes árucikkek vámját mérsékelték. A mérséklés kizárólag a külkereskedelmi forgalomban előfordult cikkekre vonatkozott, a belső piacra jellemzőket változatlanul hagyták. Ez utóbbi általában kevéssé érintette a városok vezető rétegét. Buda és Pest kereskedelmi szempontból nem volt teljesen azonos jellegű város: Pest inkább vásárváros volt. Budán a legfontosabb üzletkötések vásárokon kívül zajlottak le, akár nagy tételben adtak el, mint a kincstárnak, akár kicsiben, a kereskedő Budán egész éven át mindig kedvező eladási lehetőséget élvezett. A város fekvése Pesthez képest alkalmatlanná tette nagyobb állatvásárok megtartására. A vámperekből is több tanulságot vonhatunk le, Magyarország még távol állott attól, hogy itt egységes országos piac létrejöhessen. Mindössze két vámper esetében sikerült több várost közös eljárásra bírni, és mindkettőben a két testvérváros játszotta a főszerepet: a pereket meg is nyerték. A többi vámper, amelyet az egymástól elszigetelt városok folytattak, nem vezetett eredményre. Ebből az is következik, hogy az egyes városokra, országrészekre kiterjedő piackörzetek között elég laza volt a kapcsolat, és lényegében csupán a külkereskedelmi forgalom árucikkeire terjedt ki. Az ország egyik legjelentékenyebb vásárán, a váradin, amely árucsereközpont volt több piackörzet számára, csak ezek vámját mérsékelték. Érdekes továbbá, hogy Buda a hetvenes évek elejétől valamennyi vámperét akkor kezdeményezte, amikor a város élén magyar bíró állott, a belkereskedelmi vámok — úgy látszik — elsősorban a magyarok útjában állottak. Érthetőbbé teszi ezt a megállapításunkat két dolog: a Mátyáskorban és a Jagelló-korban ritkán házasodnak össze magyarok és németek Budán, és a nagy posztókereskedők között alig találunk magyarokat, a magyarok az állatkereskedelem mellett a belföldi áruforgalomban játszottak szerepet. Az egységes országos piac létrejötte azonban mind a többi német ajkú városnak szállító budai németeknek, mind a budai és pesti magyaroknak érdekében állott, ők kereskedtek egyedül az egész ország területén. Ha a városokat közös eljárásra kellett összefogni, mindig a főváros járt az élen, mint a marhakivitel ügyében is. Az egységes országos piac azonban még nem jött létre. A határszéli területeket általában szorosabb szálak fűzték a szomszéd országokhoz, mint az ország központjához, ez megmutatkozott az idegen pénz használatában. Hunyadi 1452-ben hiába tiltotta el az oszpora (keleti pénzfaj) forgalmát Erdélyben,

10 még a Jagelló-korban is fő fizetési eszköz maradt. Nyugat-Magyarországon nem csupán Pozsony és Sopron városokban, de egész Vas megyében is bécsi dénárral fizettek. Sopron és környékének Bécsújhellyel való szoros kapVámoh. Vámperek az óbudai káptalannal, a szigeti és óbudai apácákkal és az esztergomi káptalannal Nagyváradi zsitvatői vámperek A vásárok és vámperek tanulsága Az országos piac problémája