Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Hadrianus határvédelmi politikája A hadrend A disciplina militaris és a hadsereg átszervezése H adrianus császár Aquincumban módjában magához venni. A jelek szerint a táborok körüli telepek is megsínylették a támadást.

81 - A dunai népek felkelésének hírére a keleti arcvonalon tartózkodó Hadrianus, aki 117-ben Traianus örökébe lépett, sietve csapaterősítéseket küldött az erősen szorongatott moesiai határvidék segítségére, majd rövidesen személyesen is az Aldunához sietett. A roxolánokkal sikerült különbékét kötnie. A rómaiak most teljes erejükkel a szarmaták és a kvádok ellen fordulhattak. Pannoniát és Daciát egységes katonai parancsnokság alá helyezték, és a hadműveletek irányítását a nagy hadi tapasztalatokkal rendelkező Q. Március Turbo-ra bízták.

82 Ügy látszik, hogy először két irányból, Dacia és Pannónia felől kiinduló hadműveletekkel a jazigokat kényszerítették meghódolásra, majd a kvádokat szorították nyugalomra. A hadműveletekben a pannóniai csapatokon kívül a dáciai legio XIII Gemina és keleti vexillatio-k is részt vettek. Az akkori időpont alkalmasnak látszott arra, hogy a Pannónia és Dacia tartományok közé ékelt szarmata területet a birodalomhoz csatolják, ami Alsó-Pannonia határvidék jellegét megváltoztatta, és a budai oldal fejlődésének is egészen más irányt szabott volna. A jazig szarmatáktól lakott terület gazdasági erőforrásainak fejletlensége azonban éppúgy gátat vetett ennek, mint az új kormányzat külpolitikája, amely nemcsak keleten, hanem a Duna-medencében is szakított a római imperializmus hódító hagyományaival. Ennek utolsó képviselőjével, Traianusszal szemben Hadrianus visszatért Augustus késői éveinek, valamint Tiberiusnak a birodalom akkori teherbíró képességével némiképp alátámasztott védelmi külpolitikai elvéhez, amelyet még Traianus idejében a konzervatív szenátori körök képviselője, Tacitus tömören ezekkel a szavakkal fogalmazott meg: „határain belül kell megőrizni a birodalmat."

83 A történeti fejlődés folyamán kialakult határok rögzítésének politikája Kelet-Pannoniában a szarmata háborúk tanulságainak messzemenő figyelembevételével került végrehajtásra. Az óbudai légió közvetlen felügyeletére bízott határsáv korábban észak felé, mint ezt a pomázi és szentendrei veteranus-kövek jelzik, a század első évtizedeibén egészen Szentendréig terjedt. Hadrianus uralkodása előtt ebben a határsávban nem is állomásozott auxiliaris alakulat. A 117/8. évi szarmata háborút követően viszont az alsó-pannoniai sereg egyik gyalogos alakulatát, valószínűleg az 1. sorszámú thrák cofiors-ot helyezték ide, hogy megerősítsék az ellenség gyülekezésére alkalmas Szentendrei-szigettel szembeni határsáv védelmét. Az újonnan jött csapat táborhelyét a stratégiai szempontból fontos átkelőhely vonalában fekvő Ulcisia castra, a mai Szentendre területén jelölték ki. A légió ily módon mentesült az Aquincum —Ulcisia castra közötti határszakasz nagyobb részének közvetlen katonai felügyeletétől; ehelyett viszont délebbre, az Óbudától a Gellérthegyig húzódó határsáv felügyeletét kapta feladatul. Az új helyzetben feleslegessé vált a közeli vízivárosi tábor, amelynek helyőrsége más feladatok elvégzésére szabadult fel. Az ala I Frontoniana-t a húszas évek elején Nagytétény, az antik Campona területére helyezték, hogy a kelet-pannoniai limes egy másik érzékeny pontját, a Csepel-szigettel szembeni határszakasz Budafoktól Érdig terjedő sávját tartsa figyelemmel.

84 A camponai tábor létesítésével alakult ki a II. sz. húszas éveiben a budai oldalon a nagyobb katonai erődítményeknek az a végleges sorrendje, amely azután a III. sz. közepéig nem változott: északon az óbudai légiós tábor, attól délre tizenkét km-re az alberfalvai és nem egészen 18 km-re a nagytétényi auxiliaris tábor. A Duna vonalához felzárkózott hadrendet észak felé, a jelenlegi közigazgatási határon túl, de Pannónia inferior északi határán belül, az óbudai légiós tábor északi szárnyerődje, az Aquincumtól 12 km-re fekvő szentendrei segédcsapat-tábor egészítette ki szervesen. A birodalom minden frontjára alkalmazott védelmi politika magával hozta, hogy a határ menti erődítményekben állomásozó csapatok Hadrianustól kezdve mindinkább állandó jellegű helyőrségekké váltak. Az óbudai légiós tábort a római uralom végéig a legio II adiutrix tartotta megszállva. Camponában Antoninus Pius (138—161) uralkodásától kezdődően az ala I Thracum veteranorum nevű lovasosztagot találjuk, amely még száz évvel később is ott tartózkodott. Ily módon már a II. században fennforgott annak a veszélye, hogy a huzamosabb ideig egy helyben állomásozó alakulatokban szolgáló katonaság fegyelme meglazul, fegyveres felkészültsége, ütőereje csökken. Mindezekkel Hadrianus kormányzata is számolt, és a várható bajoknak a katonai kiképzés, valamint fegyelem részleges reformjával igyekezett útját állni. Nem meglepő, hogy a hadsereg-átszervezés megvalósításában Hadrianus éppúgy a késő-augustusi korszak hagyományaihoz nyúlt vissza, mint külpolitikájában. A gyors ütemben egymást követő császári rendeletek (Constitutiones Iladriani) a menet-, fegyver- és hadgyakorlatok, valamint a disciplina, militaris kérdéseit érintően számos olyan rendelkezést újítottak fel, amelyek a principatus alapítójának ideje óta feledésbe mentek.

85 A határtartományokban Hadrianus a helyszínen ellenőrizte a katonai reformok rendelkezéseinek végrehajtását. Eléggé ismeretes az africai katonai egységek ellenőrzése, amely a lambaesisi légiós tábor mellett hadgyakorlattal összekapcsolt katonai díszszemlében csúcsosodott ki: ennek végén a császár részletekre is kiterjedő bíráló beszédet mondott. Az ellenőrző birodalom