Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

44. Marcus Aurelius császár diadalmenetét ábrázoló mézeskalácslepény-minta a gázgyári fazekas telepről járás útján Hadrianus 124-ben jutott el AlsóPannoniába, ahol az óbudai légiós tábor szűkebb territóriumán összevont alsó-pannoniai különítmények kiképzésének fokát ugyancsak hadgyakorlat keretében ellenőrizte. Az adonyi batavus lovas osztag egyik katonája teljes fegyverzetben ez alkalommal úszta át a Dunát, amint erről a lovas katona sírfelirata eldicsekszik.

86 A császár pannóniai tartózkodása alkalmával kaphatta meg az óbudai légiós tábortól északra, a mai óbudai Gázgyár szomszédságában kialakult bennszülött alaprétegű, de akkor már erősen romanizált település a nem italikus telepítésre (deductio) visszavezethető önkormányzattal bíró tartományi város (municipium) jogállását. Ennek jelentőségéről a polgárváros szervezetének tárgyalásánál különben bővebben szólunk. A határvidék átszervezésének új utakat kereső megoldásai mellett a túlparti jazigszarmatákkal kapcsolatban Hadrianus kormányzatának politikája lényegében nem változott a traianusi időkhöz képest. Hadrianus láthatóan megelégedett azzal,diogy e kellemetlen, de nem túlságosan veszélyesnek ítélt) szomszédokat három oldalról, Pannónia, Moesia és Dacia felől féken tartsa. Utóda, Antoninus Pius sem változtatott lényegében ezen az elgondoláson. Forrásaink ugyan nem szólnak róla, de bizonyosra vehető, hogy a jazig-szarmaták a 117 — 18. évi sikertelen vállalkozásuk után újból kényszerű szövetségesrHoederatus) viszonyba kerültek a birodalommal, ami lehetővé tette számukra, hogy a szomszédos római tartományokkal cserekereskedelmet folytassanak. Minden bizonnyal ezzel hozható összefüggésbe, hogy az Alföld szarmata kori emlékanyagában a II. század második negyedétől kezdve tűnnek fel nagyobb számban a római eredetű tárgyak, elsősorban bronzékszerek, fibulák, vörös engóbba! bevont agyagedények, sigillaták, amelyek a korábbi pontusi eredetű tárgyakat váltják fel.

87 Budapest területe, amely már az őskorban a Duna -Tisza köze, valamint a Dunántúl háborús vagy békés kapcsolatainak egyik legjobban kitett helyeként tartható számon, fontos szerepet játszott most is a szarmatákkal való kereskedelemben. A római -szarmata viszonyra, egészen a Marcus-féle háborúk koráig, a békés kapcsolatok a jellemzőek: legalábbis Alsó-Pannonia és a szarmaták viszonylatában. Ami nem jelenti azt, hogy ez a viszony a Marcus-féle háborúkat megelőző fél évszázadban teljesen zavartalanul alakult. A szinte napirenden levő kisebb határ menti fosztogatásoktól eltekintve 117 —18 után azonban mindössze egyetlen nagyobb erejű szarmata betörésről van tudomásunk, amely Budapest területét érte. A harmincas évek elején történt ez, amikor a Iudaeában fellángolt Bar Koehbafelkelés elfojtására valószínűleg az óbudai légió különítményét is keletre irányították, és ily módon a kelleténél jobban meggyengítették az alsó-pannoniai határ védelmet. A szarmata betörés pusztító nyomait az aquincumi polgárvárostól egészen Albertfalváig megtaláljuk a régészeti emlékanyagban. Nemcsak a kőtáborok körüli telepek szenvedtek komoly károkat ekkor, hanem a jelek szerint az aquincumi municipiumot is végigdúlták a szarmata lovasok.

88 Pár évig feszült maradt a helyzet a pannóniai határvidéken, és békekötésre csak 139-ben került sor

89 (43. kép). Ezt követően több mint egy évtizedig nagyobb szarmata betörések nem zavarták az alsó-pannoniai határvidék nyugalmát. Az ötvenes években láthatóan megélénkült a szarmaták tevékenysége. Portyáik azonban elsősorban a tolnai és baranyai limes-szakaszt érték. Lehetséges, hogy a fenyegető parthus háborúhoz 154-ben vagy 155-ben a Duna menti seregekből elvont különítmények távozása váltotta ki a szarmaták mozgolódását. Az ötvenes évek végén újabb szarmata támadás érte a keletpannoniai limes baranyai szakaszát. Ez idő tájt különben a markomannok és Dacia északi szomszédságában a szabad dákok is megmozdulhattak.

90 A Kárpát-medence népeinek az ötvenes évek végén fokozódó nyugtalansága mögött valószínűleg már a keleti germán népeknek a Pontus felé irányuló lassú vándorlása kereshető. A gótoknak a Balti-tenger mellől délkeleti irányba tartó lassú mozgása a század közepe táján valószínűleg elérte a Kárpátok északkeleti vonalát és Galícia felől, a hegyvidék szorosain keresztül kisebb-nagyobb népcsoportokat szorított át a Kárpát-medencébe. Forrásainkban a hatvanas Aquincum •municipium A rómaiszarmata viszony alakulása A nagy germán — szárma. ~ ta háborúk közvetlen előzményei 7 Budapest története I. 97