Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
A római foglalásnak, valamint a tartományi szervezet kiépülésének felvázolt nagy keretei mellett a részletek ma még igen homályosak. A Duna-kanyar vidékén és ezen belül Budapest Duna-jobbparti részein is aránylag kevés az, amit erről mondhatunk. A gellérthegyi oppidum területén vagy annak közvetlen déli szomszédságában legkorábban i. e. 11 — 9 között elrejtett több száz darab római és eraviszkusz ezüstpénz 12 (34 -35. kép) mindenesetre jelzi, hogy a foglalás, illetőleg az erre következő évek eseményei az itteni lakosságtól anyagi és véráldozatot kívántak. A veszteségek ellenére az élet azonban rövidesen visszatért a korábbi kerékvágásba. Ezt onnan látjuk, hogy az oppidum területén nem mutatható ki törés a településben. A tabáni telepen nem szűnt meg a fazekasműhelyek tevékenysége. Utalhatunk arra, hogy az úgynevezett gemrnás mester működése is a római foglalás első évtizedeire tehető. Egészen valószínűtlen, hogy valamely római kereskedő-vállalkozó sajátította ki ezt a műhelyt. Inkább arról lehet szó, hogy az egyik bennszülött fazekas ajándék, illetőleg csere útján jutott a capuai Victoria alakját mutató köves gyűrűhöz, amivel azután edényeit lebélyegezte. 13 A foglalást követő évtizedekben római kereskedők még csak elvétve juthattak vidékünkre. Augustus-kori római kerámia, bronz- vagy üvegedény, egyáltalában római eredetű tárgy eddig még nem került elő Budapest területén. Az Augustus-kori behozatal hiánya — amennyiben a régészet által nem igazolható fogyasztási cikkek, mint olaj, bor behozatalától eltekintünk — annyit már ismereteink jelenlegi állása mellett is elárul, hogy a foglalást követő évtizedekben vidékünk kereskedelmi kapcsolatai a Száva völgyével, illetőleg Felső-Italiával rendszeresen még nem indultak meg. A gellérthegyi oppidum területén sűrűsödött bennszülött ipari műhelyek készítményei, elsősorban a finom kidolgozású agyagedények különféle fajtái, valamint a fémből készült ékszerek és használati tárgyak, úgy látszik, ekkor még kielégítették a helyi lakosság ama tehetősebb rétegének igényeit is, amelynek különben módjában állott a déli behozatali cikkek megvásárlása. De más feltétele is hiányzott még ekkor az itáliai áru nagyobb mérvű beáramlásának, éspedig a római katonákból álló légió jelenléte. Illyricum késő Augustus-kori hadrendjét a Dunától északra fennálló svéb államalakulat jelenléte és a 6 — 9. évi nagy pannon-dalmata felkelés tapasztalatai szabták meg. Három légió, Poetovio, Emona és Siscia hibernáiban, az észak felé, illetőleg a Száva völgyében Italia felé vezető útvonalakat védte. Két légió nem messze Salonától, Gardun és Burnum táboraiban állomásozott. 14 Illyricum belső körzetébe, így a Dunántúlra is már csak a könnyű fegyverzetű segédcsapatok (auxilia) jutottak. Ez utóbbiak főként Hispánia meg Gallia bennszülött kerületeiből sorozott legénységét a romanizmus Augustus korában még alig érintette. E nyugati auxiliaris katonák a Duna völgyében szülőföldjük anyagi kultúrájával rokon műveltségi fokot képviselő Duna-vidéki La Tene-műveltség környezetébe kerültek, ahol a helyi műhelyek készítményei anyagi lehetőségeiknek és ízlésüknek is megfelelően fedezték szükségleteiket. Az itáliai kereskedők számára ugyanakkor az ilyen kis létszámú és a fontosabb kereskedelmi útvonalaktól aránylag távol fekvő, határ menti alakulat ellátása a felvevőpiac szempontjából nem jelentett különösebb vonzóerőt. Világosan kirajzolódik ez a budai oldal korai auxiliaris táborainak régészeti hagyatékából is 15 . Az itteni legkorábbi itáliai eredetű edények Flavius-kori leletek összefüggésében fordulnak elő, és készítési idejükkel számolva legkorábban az I. század középső évtizedeiben juthattak el hozzánk. A régészeti emlékanyagban eddig nincsen nyoma annak, hogy már néhány évtizeddel korábban, Tiberius uralkodása (14-37) idején a budai oldalon állomásozott egy ismeretlen nevű lovascsapat (ala), amint erre a legkorábbi sírfeliratok formulái határozottan utalnak. 16 A római behozatali tárgyak hiánya ezek szerint nem tekinthető a korai katonai megszállás döntő kritériumának. Ez utóbbi kérdés vizsgálatánál különben is szükséges élesebb különbséget tennünk a Duna vonalának védelmi célú hadászati megszállása, amely Tiberius idejében kezdődött, valamint az egyes csapattesteknek a Duna menti bennszülött törzsi kerületek (civitates) kialakításával párhuzamos rendfenntartó, ideiglenes jellegű kihelyezése között, mely utóbbi még Augustus idejére megy vissza. Az említett két szempont Tiberius uralkodásától kezdve mindinkább összeolvadt a tartományi hadrendben, illetőleg a bennszülött törzsek megbékéltetésének ütemét követve a határvédelmi-stratégiai meggondolások a peremtartományokban fokozatosan háttérbe szorították a katonai erők elsődleges, rendfenntartó szerepét. Végül a rendfenntartás teljesen a helyi milícia vállaira nehezedett. A budai oldal védelmi, stratégiai megszállása összefüggött a késő Augustus-kori hadrend Tiberius idejében, a tízes évek végén történt átrendezésével, amelyet Tiberius impérium maius-szol Illyricumba küldött fia, Ti. Drusus Caesar hajtott végre. 17 Emonából 19 körül Carnuntumba helyezték a legio XV Apollinaris-t, hogy szemmel tartsa a Maroboduus-féle svéb államalakulat széthullása után római ösztönzésre megalakult Vannius-féle kvád vazallus-fejedelemséget. 18 Az említett légió auxilia-i a Carnuntumtól keletebbre fekvő Duna-szakasz fontosabb stratégiai pontjait szállták meg. A jazig-szarmaták beköltözése ez idő tájt az Alföld északi részébe 19 a révátkelőhelyekben gazdag budai oldal állandó jellegű katonai megszállását is szükségessé tette A gellérthegyi oppidum a foglalás évtizedeiben Az Augustuskori hadrend A Tiberiuskori átrendezés
