Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

I. ŐSKOR 1. A KŐKOR RÉGEBBI (PALEOLIT) ÉS KÖZÉPSŐ (MEZOLIT) IDŐSZAKA A középső paleolitikurn emberének vadásztanyája Érden Budapest területén legkorábban a hideg és meleg forrásokban, valamint sziklaereszekben Buda-ipar és barlangokban gazdag budai hegyvidéken teremtődtek meg az ősember megélhetéséhez szükséges természeti előfeltételek. Nem véletlen tehát, hogy a még hordákban élt ősember kavicsiparának (pebble industry) egészen kezdetleges eszközeit, a feltört vagy részben megmunkált kavicsdarabokat a budai Várhegy Űri utca 72. alatti barlangjában találták meg (1. kép). A barlang eszközanyagát és állati csont-maradványait pedig a Vértesszöllősön feltárt őshorda szálláshelyének azonos korú kavicseszközei és állatvilága (fauna) hitelesíti. Korban mindkettő majdnem egyidős a legkorábbi nyugat-európai szakócás embercsoportokkal, és a vértesszöllősi anyagra is alkalmazott ,,csillagászati" abszolút időrend szerint az i. e. 460 — 420 000-re keltezhető.

2 Az említett két dunántúli lelőhely anyagát a kutatás ,,Buda-ipar", illetőleg -műveltség néven foglalja össze, ezzel is kiemelve, hogy fővárosunk területe Eurázsia legrégibb lakott helyeinek egyike. A Buda-műveltség egyik vakaró formájú kőeszközének megfelelőit a Pekingtől délnyugatra feltárt csoukoutieni barlang 1. számú lelőhelyének eszközkészletében találták meg. A műveltség hordozóinak az állati sorból ugyan már kiemelkedett, de az emberré válásnak még egészen kezdeti szakaszában levő Sinanthropus emberfajtát tekinthetjük, amely egykor DélkeletÁzsiát és Dél-Afrikát is benépesítette. A hordákban élt Sinanthropus még nem ismerte a tűz gerjesztésének tudományát. Viszont elsajátította már a villámcsapásból, erdőégésből származó parázs megőrzésének és felhasználásának módjait. Több évszázezredes űr után a középső paleolitikurn fejlettebb műveltségének környezetébe vezet a Budapest határában, az érdi fennsíkon közel kétszáz négyzetméternyi felületen feltárt szabadégi vadásztanya,

3 ahol az előkerült tüzelőhelyek már a tűzgerjesztés vagy a tűzcsiholás ismeretére engednek következtetni. Ugyanakkor a tanyahelyen talált kavics- és kőeszközök változatos és egyúttal erősen tipizált formái tanúskodhatnak arról a hosszú útról, amit az őskori ember az eszközkészítésben a kezdetleges kavicseszközök használatától megtett. A tanyahelyről felgyújtott több ezer állatcsont pedig rávilágít arra a fontos szerepre, amit az itt megfordult embercsoportok élelemszerzésében a vadászat játszott. Az érdi vadásztanya feltárásakor egy vékonyabb alsó és egy vastagabb felső réteget, az utóbbin belül pedig öt egymás fölé rétegződő használati szintet (a e) figyeltek meg. A felső réteg alsó szintjeiből (d—e) gyűjtött faszénmaradványok radiocarbon- (C 14) vizsgálata 38 35 000, illetőleg 44 300 ± 1400 években határozta meg az említett szintek kialakulásának idejét. Ami más szóval azt jelentené, hogy az érdi vadásztanyát a würmi jégkor első és második eljegesedési folyamata közötti időszakban (W 1—2 interstadialis), sőt még a W 2 elején használták. Ezzel szemben a régészeti megfigyelések, valamint az őskori állati és növényi maradványok feldolgozásának eredményei abban foglalhatók össze, hogy az érdi vadásztanyát a C 14 keltezésénél jóval korábban, éspedig első ízben a würmi eljegesedés első szakaszának (W 1) kezdetén (A-réteg), majd hosszabb időköz után a Brörup interstadialis aránylag meleg időszakában, de még a következő eljegesedési folyamat tetőzése (Wl maximum) előtt keresték fel vagy öt alkalommal (a—e szintek) a neandervölgyi emberek családjába sorolható ősembercsoportok. A radiocarbon-vizsgálatok, valamint a régészeti, őslénytani és ősnövénytani feldolgozások eredményei között fennálló ellentmondást eddig nem sikerült feloldani. Az érdi vadásztanyát használó embercsoportok nagyállatokra, elsősorban barlangi medvékre vadásztak. A tanyahely felső szintjeinek (a —c) gerinces állatvilágában a hidegebbre fordult éghajlat állatvilága, mint a mammut, vádló, és a W 1 maximum után, a W 12 interstadialis idején Magyarországon eddig még ki nem mutatott és ezért az egész faunaanyag keltezése szempontjából fontosnak ítélt vadszamár (Asinus hydruntinus) is megjelenik. Az elejtett vadászzsákmány feldolgozását szolgálta a tanyahely típusokban gazdag kőeszközhagyatéka, amely egyúttal számra nézve is jelentős (808 darab). Nyersanyagként kvarcitot, görgeteg kavicsot, kisebb mértékben jobb minőségű kőfajtákat használtak. A hasítással nyert kavicsés kőszilánkokból pattintással dolgozták ki a szükséges eszközöket. A fúrók, vakarok, árvésők, hegyek mellett az állatbőrfejtésre alkalmas kaparok különféle változatai a leggyakoribbak; az eszközkészlet közel hetvenöt százalékát teszik ki. Ennek az eszköztípusnak magas százalékára-