Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Késői paleolitikurn. Tanyahely a Hegyalja úton „Pilisszántói kultúra" Epipaleolitikurn Kora-mezolitikum A remete-hegyi alsó barlang nya különben a középső paleolitikurn kőiparának egészére jellemző. A kőeszközökhöz a felső szintekben néhány csonteszköz társult. Érd kőipara, mint megállapították, nem a középső paleolitikurn nyugat-európai típusú moustiéri műveltségét képviseli, hanem az ettől újabban elkülönített charenti csoport középeurópai változatát. A közép pannon, kelet-alpi és felső-itáliai hasonló jellegű lelőhelyek, mint Krapina, Mixnitz, Fossellone anyagán keresztül követték az érdi kőipar kapcsolatait ehhez a csoporthoz, amely törzsterületén közvetlenül vagy Hispánián keresztül közvetve (Castillo) Észak-Afrikából kapott ösztönzéseket. A radiocarbon-keltezések elfogadása természetesen nemcsak Érd kőiparának időrendi helyzetét, hanem kapcsolatainak megítélését is módosítja. Alig valamivel fiatalabb Érdnél a remete-hegyi felső barlang W 1 maximum idejéből származó eszközanyaga.

3

/

3 A würmi eljegesedés második szakaszában, pontosabban a W 2 tundraidőszaktól kezdve, különböző irányokból és több egymást követő hullámban, szabadégi vadásztanyákon élő keleti gravetti műveltségű embercsoportok jutottak el a Kárpát-medencébe.

4 Budapest területén részben ennek a műveltségnek későbbi, W 3-kori anyagához köthető a Róka-hegy délkeleti oldalán, a III. kerületi Hegyalja úton ásatással hitelesített szabadégi tanyahely és annak régészeti hagyatéka. A nem nagyszámú pattintott kőeszköz — vakarok, vésőkés jellemző nagyobb méretű kovapengék — a dunántúli paleolit lelőhelyek közül a würmi utolsó eljegesedés (W 3) idején használt pilismaróti gravetti telep eszközhagyatékával mutat kapcsolatot. A Hegyalja úti lelőhely állatcsont-anyaga szerint az itt tartózkodó kisebb embercsoport, amely egyedeiben már a Homo sapiens (fossilis) képviselőinek tekinthető, nagy testű vadlovakra és mammutra vadászott. A tanyahely használatát az i. e. 15 — 14 000 évek körüli időre teszik.

5 A róka-hegyi vadásztanya fennállása idején, de már azt megelőzően is, Északkelet-Dunántúlon kisméretű kőeszközöket, tompított hátú pengéket, azután hegyeket, vakarókat használó embercsoportok éltek. Barlangokban, sziklaereszek alatt feltárt hagyatékukat legutóbb „Pilisszántói műveltség" néven foglalták össze. Ez a swidry elemekkel színezett gravetti jellegű barlangi mikrolitika Északkelet-Dunántúlon időben átnyúlik a würmi utolsó eljegesedést követő epipaleolitikum időszakába, sőt helyenként, mint a Jankovich-barlangban, egészen a mezolitikumig fenntartotta magát.

6 Még egy lépéssel tovább vezethet a remete-hegyi alsó barlang vörösesbarna óholocén rétegeinek alsó részében talált 21,5 mm hosszú tompított hátú törpe obszidián penge (2. kép). E kiseszköz olyan növényi maradványok társaságában került napvilágra, amely nem hagy kétséget afelől, hogy az említett vörösesbarna réteg a növényzettörténet szerinti mogyoró korban (i. e. 8 — 5000) képződött. A régészeti korszakbeosztásban ennek a középső vagy átmeneti kőkor felelne meg. A penge rétegtani fekvése a törpeeszközt pontosabban az átmeneti kőkor korábbi szakaszába utalja. A remete-hegyi kiseszköz hasonmásait a pilisszántói mikrogravettes csoport korábbi anyagában találták meg; ezzel kapcsolatban nem minden alap nélkül vetették fel az 1 — 2. Az őskőkori Buda-ipar kavicseszköze az Úri utca 72. sz. barlangpincéjéből és obszidián törpepenge a Remete-hegyi barlangból